szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Átszelt egy óceánt és három tengert, majd 35-37 nap utazás után egy konténerből vették ki a debreceni reptéren azt a gekkót, amelyet a helyi állatkert fogadott be. A fiatal hüllő jól van, táplálkozik és élénk, már a látogatók is megnézhetik a pálmaházban – írja a Dehir.

A reptéri logisztikai központban egy konténer kipakoláskor találták a gekkót. A konténer Indiából érkezett, nyers követ és gránitlapokat szállítottak benne egy kövezéssel és sírkövezéssel foglalkozó cégnek. Mivel vámzár volt rajta, útközben nem nyitották ki, így biztos, hogy Indiában, a bepakolásnál bújhatott be a rakomány közé a gekkó – olvasható a cikkben.

A konténer először az Indiai-óceánon, majd a Vörös-tengeren át jutott el a Szuezi-csatornáig, onnan a Földközi-tengeren és az Adrián át vitték el a szlovéniai Koper kikötőjébe, Szlovéniából pedig már vonattal vitték Debrecenbe. Időnként 50-60 fokra is emelkedhetett a hőmérséklet a szállítóeszközben, de a gekkó, úgy tűnik, jól viselte a szélsőséges körülményeket.

A hüllő az első ilyen potyautas volt a debreceni logisztikai központban.

Nagy Sándor Tibor, a Nagyerdei Kultúrpark gyűjteményvezetője a Dehir.hu-nak elmondta: egy nagyon fiatal, alig tíz centiméteres gekkóról van szó. A faj pontos meghatározása még hátra van, az állat még olyan fiatal ugyanis, hogy a faj egyedi jellemzői nem jelentek meg rajta. Ha majd tudják, hogy milyen gekkó is pontosan, megpróbálnak majd neki párt is találni.

A gekkót a hüllőkkel foglalkozó gondozók ápolják, egyelőre az állat életben tartása az elsődleges cél. A hüllő egy külön terráriumban kapott helyet a pálmaházban, az állatkert látogatói már szemügyre vehetik a kis potyautast.

Megkezdődött a brit arisztokrácia divatshow-ja, az ascoti derbi – fotók

Megkezdődött a brit arisztokrácia divatshow-ja, az ascoti derbi – fotók

Az Audi teljesen leszámolna a belső égésű motorokkal

Az Audi teljesen leszámolna a belső égésű motorokkal

Ukrajna kiszenvedte a győzelmet Észak-Macedónia ellen

Ukrajna kiszenvedte a győzelmet Észak-Macedónia ellen