szerző:
hvg.hu

A németek középpályása felháborítónak tartja, hogy a pénteki meccset megelőzően idő előtt kitudódott a kezdőcsapat összeállítása.

Történt ugyanis, hogy Joachim Löw megadta a görögök elleni összeállítást 13.30 perckor, amit általában a mérkőzés előtt egy órával szoktak közzé tenni. Ezt követően egy játékos kiszivárogtatta az információt, egy német hírügynökségnek, aki egy órával később már leközölte. A probléma ugye az volt, hogy a vezetőedző jelentős változásokat eszközölt a korábbiakhoz képest, így a görögöknek adott volt a lehetőség, hogy taktikai változásokkal készüljenek ellenük.

A görögök ellen betalált, de most nem örömében kiabál
©

Nem lett vereség a vége, a németek 4-2-re letarolták a görög csapatot. Philipp Lahm mégis érthetően volt felháborodott: "Ezt valaki kiadta, ezt el kell ismerni, és azt hiszem, ettől kezdve mindenkinek óvatosnak kell lennie, hogy kivel közli az összeállítást. Szánalmas, hogy előfordulhat ilyen. Az egész nemzet mögöttünk áll, így még szégyenletesebb, hogy így kitudódik egy ilyen fontos információ. Az egyetlen probléma az egéssze azl, hogy az ember, aki ezt tette az összetörheti az álmát a népünknek. Szégyen, de nem fogunk nyomozót alkalmazni a megtalálására."

A játékosoknak kiadták, hogy ezentúl csak és kizárólag a közvetlen családtagokkal beszélhetik meg a mérkőzés előtti információkat.

"Most már nagyon elővigyázatosnak kell lennünk. Akár játszik valaki, akár nem, nem adhatja tovább az információkat a kezdő tizenegyről", tette hozzá Lahm, aki végezetül elmondta, hogy most már csak a vasárnapi döntő élteti, hogy eljussanak oda és ott nyerjenek.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!