Engedtessék meg némi személyesség. Ha már blog, ugyebár. 2006 nyarán, az akkor egy esztendős Márton-Marcellóval az olasz Dél-Tirolban (Südtirol, közigazgatásilag Trentino Alto Adige) néztük a vb-meccseket. Mastalli ezerrel dolgozott a helyi húsbárónak, arculatot alakított, telephelyet nyitott. Mi meg a fickóval meccseket néztünk – az egy évest tele etettem, majd az első félidők alatt talpmasszázzsal, kanapés mókával alvásba tereltem, én meg kortyolgattam még legalább 45 percig a jéghideg Morettiket.

AP / Jon Super

Úgy alakult, hogy a digók a döntőig döcögtek. (A mainál sokkal komolyabb nevekkel, betonvédelemmel, de hátrafele játszva). Gén(csere)társam megszervezte, hogy a finálé napján nyissák meg az új húsüzemet, kerti mulatsággal, hét falura szóló fiesztával. A turizmusból igencsak jól élő helyiek (beltenyésztett zsáktelepülések kissé szűkagyú népe) meg ott örömködött az óriás kivetítő előtt-alatt hajnalig. „Mártonkérem” a lefújáskor már a nyakamban aludt, de a petárdázásra persze vigyorogva ébredt. A "nemolasz" voltukhoz nem is olyan rég még a "nemspanyol" baszkokhoz hasonlóan fegyveresen is ragaszkodó hegyiek egytől egyig a nagy talján familía tagjaiként osztozkodtak a sikeren. A habzóborok és csapolt sörök okán fürödtek inkább benne.

Na most: Márton-Marcello épp a vasárnapi döntő előtt pár órával jön haza első nyári táborából. (Élete első önálló táborozásából.) Hét évesen nagyjából már pedzi a sportrajongást, nézi velem a díjugratást, a birkózást, a vizipólót, a kézilabdát, a kajak-kenut és a BL-nívójú focit persze, anyjával a formula unót, a gyorsasági motort, a „grande” golfot, vagy épp a teniszt. És az olimpiára is készül. Értő fogyasztóvá nevelődik tehát, aki például jól nevelten csendben is tud szurkolni (épp a spanyoldrukker Heiszleréknél moderálta kiválóan magát, ahol az alig pár hónapos Domát még nem izgatja túlságosan a tévés sport, legfeljebb, ha hangos a nappaliban pizzázó közönség).

AP / Efrem Lukatsky

A korai emlékek meghatározó mivolta ugye megkerülhetetlen a fejlődéslélektan jelenlegi állása szerint, ennek alapján nem tenne túl jót egy csúfos vereség, azt hiszem. Nyílt harcban kikapni ugyanakkor egyáltalán nem szégyen. A szerencse forgandóságát meg nem lehet elég korán megtapasztalni.

Ezt csak azért vetettem elibe, mert a spanyol armadával nem lesz olyan egyszerű elbánni, mint a saját taktikája miatt is elvérző német sereggel. A hülye nevű tikitaka persze ugyanolyan ótvar unalmas és kiábrándító tud lenni, mint a végletekig elnyújtott catenaccio. A legutóbbi világbajnokság idején a spanyolok diagonális építkezései a legkorrektebb – futsallra épített – barzil örömfocit idézték. Mára módszerük kilúgozódott. Az évtizedekig a legjátékrombolóbbnak tartott olasz viszont életes lett: vérbő és szemrevaló. És az afrikai vérfrissítésnek is köszönhetően már hatékony is.

MTI / EPA / Bartlomiej Zborowski

Szerénységem abban bízik, hogy a jobbik győz, habár a nagyobb, ismertebb sztárok Spanyolországot erősítik. De ott van Andrea (Pirlo) és Gigi (Buffon) –  az utóbbi állítólag épp Iker (Casillas) kolléga példaképe  -- és Cassano sem épp mai csirke. Az öregek árnyékában felnövő ragazzók pedig fegyelmezettek és nagyon ügyesek. Jó volna, ha Itália Mamma megint jó focit szülne, mint egypárszor már sikerült neki. Egyszóval: Forza!