Kiderült, mikor térhet vissza sérüléséből Szilágyi Áron
A budapesti világkupán sérült meg a háromszoros olimpiai bajnok.
A budapesti világkupán sérült meg a háromszoros olimpiai bajnok.
Alex Kroes elbocsátásáról a felügyelőbizottság dönt majd.
Ez még gombócból is sok.
Az SS-rúna a mai napig a nemzetiszocialista és szélsőjobboldali körök népszerű szimbóluma. Az Adidasnál a jelek szerint ezzel nem voltak tisztában.
Közben hallucinációk gyötörték, a végén összeesett és majdnem kicsúszott a szintidőből, de első nőként túljutott a világ legőrültebb, bolondos szabályokkal és elképesztő kihívásokkal teli ultramaratonján Jasmin Paris. Mi hajtotta? És mi hajtja évről évre azokat, akik vissza-visszajárnak?
Edzésen sérült meg Lang Ádám, nagyjából egy hónap kihagyás vár rá, így nem került veszélybe az Eb szereplése.
Anne Hidalgo párizsi polgármester közölte, nem szívesen látja az orosz és fehérorosz sportolókat a francia fővárosban idén sorra kerülő nyári olimpiai játékokon.
Mindössze 2,4 másodperc telt el a mérkőzésből, amikor a labda áthaladt a gólvonalon.
A német tréner a nyáron távozó Thomas Tuchelt válthatja.
A védő tagja volt az 1972-es müncheni olimpián ezüstérmes csapatnak is.
A 24 éves úszó egy évet hagyott ki.
Ezt Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetője mondta az óceániai nemzeti olimpiai bizottságok közgyűlésén.
A volt sportvezető akár két és fél évet is kaphat.
Ezerkilencszázhatvanhat nyara volt a legszebb. A nagymamám badacsonyi kertjében töltöttem. Egy présháznak is alig nevezhető, inkább borpinceszerű épületbe húzódtunk éjszakára, a berendezés két vaságyból állt, az egyikben a nagyszüleink, a másikban mi hárman aludtunk, az unokatestvéreimmel, volt még egy asztal petróleumlámpával és két székkel, és egy venyigével fűthető tűzhely. A huszadik századot egy kilencvoltos szárazelemekkel tuningolt Sokol rádió képviselte, azon hallgattuk a magyarbrazilt a nagyapámmal – Németh Gábor író élete meccséről, és további fontos futballtörténetekről.
A végső költségvetés még nem készült el, de lehetséges, hogy az eredetileg kalkulált 3 milliárd euró közpénz helyett 5 milliárdot is ráfordíthatnak.
A szurkolók erre még rá is tettek egy lapáttal, pár másodpercig hallható volt, hogy „ki nem ugrál, büdös román” skandálás, miközben a meccs játékvezetője a román Ovidiu Alin Hategan volt.
A többszörös visszaeső Horváth Bence 2031 októberéig nem versenyezhet.
Marozsán az élő ATP-rangsorban a 38. helyen áll már, következő ellenfele pedig az ötödik kiemelt Alexander Zverev lesz.
Az ukránok és a lengyelek is nagy csatában szerezték meg a kijutást.
Marco Rossi a félidőben kijött a sodrából.