A kérdés az utóbbi időben egyre relevánsabb, és nemcsak azért, mert a világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon és a világkupákon a szerb vízilabda jobb eredményeket tud felmutatni a magyar válogatottnál. Kemény Dénes többször is hangsúlyozta, hogy bár fontosnak tartja ezeket a versenyeket, ő az olimpiára koncentrál leginkább.

Azon túl, hogy a magyar vízilabda mindig mutat fel nagy egyéniségeket, tény, hogy a többek között Benedek Tibor, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Szécsi Zoltán, Molnár Tamás vagy Biros Péter nevével fémjelzett "Aranygeneráció", mely ifi korától szinte mindent megnyert, lassan kiöregszik. Márpedig ennyi egyéniség egy csapatban még talán Magyarországon is unikumnak számít.

Faragó Tamás március elején szakmai szimpóziumot szervezett Telkiben, ahol a vízilabda hazai potentátjai fejtették ki véleményüket a jelenlegi helyzetről. A téma elsősorban az volt, hogyan maradjunk továbbra is a világ élvonalában, majd a szakemberek összevetették a két legnagyobb rivális, a magyar és a szerb vízilabda legfontosabb jellemzőit. Három alapvető különbséget állapítottak meg: szakmait, szervezetit és az utánpótlást.

A magyar vízilabda egyik ikonja, Benedek Tibor (labdával) a pekingi döntőben

MTI - Illyés Tibor

Szakmailag talán a legfontosabbként a lábmunkát emelték ki a szakemberek. Ez egyrészt lehetővé teszi a játékosok számára, hogy minél tovább és minél magasabbra emelkedjenek ki a vízből, másrészt nagy hasznára van a játékosoknak különböző taktikai elemek - például a szoros emberfogás - hatékony végrehajtásában. A mozgás alapja a vízilabdában is a láb.

"Én úgy látom, hogy a szerbek elsősorban apró dolgokban jobbak nálunk, nincs olyan borzasztó nagy különbség - mondta a hvg.hu-nak Szabó Gábor "Habó", a BVSC és az utánpótlás-válogatott trénere. - Két olimpia, 2004 és 2008 között valóban minden világversenyen alulmaradtunk, de valamennyiszer csak egy-két góllal bizonyultak jobbnak nálunk. A lábtempóban valóban erősebbek, amihez azonban társul az agresszív, de roppant fegyelmezett mentalitásuk is. Edzéseken is maradéktalanul betartják az utasításokat, ezt pedig a meccsekre is magukkal viszik."

Szabó egy példát is felhozott, hogy szemléltesse a különbséget. "Ha két szerb játékost a medencébe küldünk azzal az utasítással, hogy egymástól tíz méterre passzolgassanak tizenöt percen keresztül, akkor biztosak lehetünk benne, hogy maradéktalanul úgy is fognak tenni. Ugyanez a magyaroknál másképp néz ki, ők egy idő után elkezdenek csavargatni, mozgolódni stb." Bár ez a hozzáállás gyakran kevésbé improvizatívabb játékot eredményez a szerbeknél, nagyon sokszor jól jött nekik.

„Jó lábmunka nélkül nem lehet klasszis játékosokat nevelni – mondta telki előadásában Kásás Zoltán mesteredző, a Szeged trénere. – Anno a Becsej edzőjeként azt láttam, hogy a szerbek több hangsúlyt fektetnek a lábra, mint mi. Be kell látnunk, hogy pillanatnyilag előttünk járnak.” A szakember szerint a játékosaik már gyerekkorban nagyon sokat lábtempóznak, így a felnövekvő generációk nagyon jó fizikális alapot kapnak. (Ebben Montenegrót és Horvátországot is elénk sorolja.)

Azonban a magyar vízilabda is tanul. Az edzőként tevékenykedő Szabó szerint folyamatosan új módszereket és eszközöket, posztokra szabott gyakorlatokat építenek be a tréningekbe. A lábtempóra például egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek, mind a szárazföldi, mind a vízi edzéseknél.

A két nemzet vízilabdasportja közti különbségek azonban nemcsak az eltérő edzésmódszerekből és mentalitásból fakadnak. A polgárháború után a széteső Jugoszláviában Szerbia a nemzeti és gazdasági integritás hiányában rájött, hogy csak a sporttal zárkózhat fel a világhoz. Állami elhatározás született, aminek eredményeképpen rengeteg pénzt fordítottak mind a tömeg-, mind az élsportra. (Hasonló a helyzet Montenegróval, amely azonban csak a vízilabdával tud kitűnni, így erre tett fel mindent.)

* Jugoszlávia  ** Szerbia és Montenegró

Ennek a hatását mai napig is érezni, ékes példa erre, hogy Szerbia számos sportban ma is ott van a világ élvonalában. Nálunk évek óta saját minisztériuma sincs a sportnak, a hátrányunk szinte kézzel fogható. Nagy pénzbeáramlásra nem is lehet számítani, hiszen ha egy potenciális szponzor azt látja, hogy maga az állam sem törődik a sporttal - jelen esetben a vízilabdával - akkor miért is invesztálna bele jelentős tőkét?

Ugyancsak a finanszírozhatósággal magyarázható a két ország vízilabda-bajnoksága közötti különbség. A szerbek kirakatcsapata, a Partizan Belgrád számára minden adott - pénz és létesítmények -, továbbá nagyon fontos az a nemzeti összefogás, mellyel a klubszereplést alárendelik a nemzeti válogatottnak.

"A válogatott játékosok nagy része a fővárosi csapathoz igazol még akkor is, ha egyébként nem tervezte - mutat rá Szabó. - Teszi mindent a nemzeti csapat érdekében. A válogatott nagy része így egész évben együtt játszik, hiszen az javarészt a Partizanra épül." Még ha ugyanilyen formában nem is lenne jó, de egy hasonló nemzeti összefogás nálunk még hiányzik.

Kásás Tamás egyelőre klubcsapatára koncentrál

MTI - Illyés Tibor

Ezzel szembeállítva a magyar csapatok a létfenntartásért küzdenek. Évente hallani arról, hogy valamelyik nagy múltú csapat anyagi gondok miatt nem indul az országos bajnokságon. "Lassan mindenki felélte a tartalékait. Most nem kisebb gárda, mint az Újpest jelentette be, hogy 2011-ben nem indul a hazai bajnokságban."

Egyre több csapat kényszerül ily módon arra, hogy amatőr státuszban folytassa szereplését. Ez pedig mindenképpen méltatlan egy olyan országhoz, amelynek vízilabda-válogatottja a világ élvonalának egyik legstabilabb tagja.

Csak egy példa arra, hogy Szerbiában mennyire tartják fontosnak az utánpótlás-nevelést: az ország sztárcsapatánál, a Partizan Belgrádnál mintegy hatszáz gyerekre jut 13 ember - vezetők, úszóedzők, vízilabda-edzők, pszichológus és fizioterapeuta. Mindez profi körülmények között, az utánpótlás részére tehát minden adott. És mi a helyzet nálunk?

"2007-ben megnyertük az ifjúsági világbajnokságot, majd a következő évben az Európa-bajnokságot is - elemzett Szabó Gábor. - Utána kicsit behúztuk a féket, de aggodalomra nincs ok. Emberanyag tekintetében továbbra is nagyon jól állunk. Több olyan fiatal játékosunk is van, aki idővel meghatározó tagja lehet a felnőtt válogatottnak." A szakember a teljesség igénye nélkül Török Béla, Báthory Bence, Vörös Viktor, Tóth Márton vagy Erdélyi Balázs nevét említette, de jelezte, a névsor közel sem végleges.

A szakemberek - különösen Gerendás György - Telkiben kiemelték, hogy nem szerencsés, ha Budapestre koncentrálódik minden potenciál, ami a magyar vízilabdában van. Fontosak a vidéki, helyi bázisok is, hogy a magyar vízilabda ne kizárólag Budapest vízilabdája legyen.

Az utánpótlással - legalábbis a tehetségeket tekintve - nincs gond

hvg.hu

Kemény Dénes neve a válogatott élén garancia arra, hogy a csapat ezúttal is meg tud majd újulni, és még a nehéz körülmények között is fel tudja venni a harcot a legjobbakkal. A kapitány minden olimpia után vérfrissítést végzett, és most is pihenteti a tapasztalt sztárokat, hogy ki tudja próbálni és a csapatba építeni a fiatal játékosokat.

"Az újabb és újabb egyéniségek idővel kialakulnak majd. Ehhez azonban nemcsak arra van szükség, hogy fokozatosan beépüljenek a válogatottba, hanem arra is, hogy azok az idolok, akikre felnéznek, akik olimpiákat és világversenyeket nyertek Magyarországnak, a sportág mellett maradva megosszák tapasztalataikat velük. Ez rengeteget számít és ezen a téren talán jobb a helyzetünk a világon bárkinél."

Vincze Szabolcs