szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az államfő a Sándor-palotában fogadta Németh Miklóst, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökét , valamint René Faselt, a nemzetközi szövetség (IIHF) első emberét és Pásztor Györgyöt, az MJSZ tiszteletbeli elnökét, a hokis nagyságokat tömörítő Hírességek Csarnokának tagját.

A magyar jégkorong fejlesztésének stratégiai tervéről kér írásos anyagot Schmitt Pál köztársasági elnök a sportág hazai vezetőitől. Ezt Németh Miklós, a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnöke mondta hétfőn az MTI-nek azt követően, hogy az államfő a Sándor-palotában fogadta őt, valamint René Faselt, a nemzetközi szövetség (IIHF) első emberét és Pásztor Györgyöt, az MJSZ tiszteletbeli elnökét, a hokis nagyságokat tömörítő Hírességek Csarnokának tagját.

"A köztársasági elnök úrral beszéltünk a magyar hoki jövőjéről és jelenéről, és ezt követően jelezte felénk, hogy a jövőre vonatkozó átfogó stratégiai tervet kér tőlünk. Határidő nincs" – mondta Németh Miklós.

A svájci Fasel a divízió I-es világbajnokság kapcsán tartózkodik Budapesten. A három vendég a XX. század elejéről származó első magyar hokis relikvia, a Budapesti Korcsolyázó Egylet kapusát ábrázoló, 30 cm magas szobor tökéletes másolatát, a sportág magyar történetét felölelő, "Jéghokki" című könyvet, valamint a budapesti vb hivatalos korongját vitte ajándékba Schmitt Pál államfőnek.

A köztársasági elnök és René Fasel barátsága amúgy több évtizedre nyúlik vissza, de most találkoztak először úgy Budapesten, hogy a vívóként olimpiai bajnok Schmitt Pál tavaly augusztus 6-án államfőként hivatalba lépett. Mindketten tagjai a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, Fasel pedig azon túl, hogy vezeti az IIHF-et, a téli ötkarikás sportágakat felölelő szervezet elnöke is egyben.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!