Kézilabda – általában a félidők vége felé kér időt egy edző, kivéve, ha éppen pocsékul kezdi a meccset a csapata és még idejében bele akar nyúlni a meccsbe. A zsűriasztalra kell letenni a T-betűs lapot, mindkét félidőben egyszer van rá módja az edzőknek. A játékosok ugyan többen vannak, mint kosárlabdában, de némileg kötöttebb a szerkezet, ezért például egy időkérés alatt fel lehet vázolni egy figurát. Sokszor kérnek időt csak azért, hogy a félidőből hátralévő időben ne vegyék el a bírók a labdát passzív játék miatt. Viszont mivel a tábla letétele és a zsűri sípja között másodpercek is eltelhetnek, megtörténhet, ami a mieinkkel Újvidéken: hogy épp akkor lövünk gólt, amikor az időkérés életbe lép. Ilyenkor visszafújják. Pech.

Kosárlabda – taktikailag a legbonyolultabb, legaprólékosabban leképezhető csapatjáték, ahol a csapat kis létszámából (5 fő) következően akár minden egyes játékosnak van idő személyre szabni a következő támadás (általában meccsvégi kulcsfigura) során elvégzendő feladatát. Egy perc alatt persze csak olyat lehet vázolni, amit edzésen sok százszor megcsináltak már – aztán az edző imádkozhat, hogy sikerüljön. Az időkérés célja nem ritkán lélektani, a lendületben lévő ellenfelet kell valahogy megállítani vele. Az NBA-ben még követni is nehéz a szabályokat: minden csapatnak van egy 20 másodperces időkérése félidőnként, az első és a harmadik negyedben kell lennie két 100 másodperces időkérésnek, a második és a negyedik negyedben pedig háromnak ugyanebből a fajtából. Szemben az európai kosárlabdával, az NBA-ben a játékos is kérhet időt, ha a csapata birtokában van a labda. Mégis az az igazi, amikor egy pengeéles végjátékban támadásonként jön az időkérés, a táncoslányok és rajongók nagy örömére.

AP

Vízilabda -  az időkérés jelentősége szinte mindig annyi, hogy emberelőnybe kerülve legyen idő felállnia a csapatnak támadáshoz, ne menjenek el másodpercek a felúszással (hiszen a bedobás után az ellenfél kapuja előtt folytatódik a játék). Ugyanakkor ravasz edzők okosan élhetnek a szigorú szabályokkal: világbajnoki döntőben is volt rá példa, hogy úgy kért időt a vesztésre álló csapat, hogy a tréner tudta, már nem lenne rá lehetősége. Csakhogy ilyenkor 5 méterest ítélnek a csapata ellen – ha a meccsből épphogy egy támadásra való idő van hátra és a labda az ellenfélnél volt, így meg lehet szerezni az utolsó akció jogát. Rizikó csak annyi: ha a büntetőt belövi az ellen, eldőlt a meccs. Mint ahogyan történt ez 2003-ban a vébédöntőben, a magyar-olasz meccsen. Az olaszok kikérték, a bírók befújták, Kiss Gergely belőtte, nyertünk.

MTI

Jégkorong - a legnagyobb sebességű csapatsportban szinte semmi gyakorlati haszna nem lenne egy gyors edzői fejtágítónak, mégis létezik időkérés – ritkább esetben komoly égésre álló csapatot próbál kicsit összeszedni a tréner, de az esetek 90%-ában a végére tartogatják a szűk hátrányban lévő csapatok, hogy meg tudják gyorsan beszélni, mikor hozzák le a kapust egy mezőnyjátékosért cserébe. A menő spílerek oda se figyelnek nagyon, ők már a követező támadásra koncentrálnak.

MTI Fotó: Földi Imre

Végül egy történet Peterdi Pál régi sziporkái közül: női röplabda meccsen a döntő szett végjátékában kért időt a hátrányban lévő csapat edzője. Míg az ellenfél mestere vörös fejjel, üvöltve magyarázott és rajzolta a figurát, ő csak annyit mondott: – „Bocs, lányok, csak azért kértem időt, hogy szóljak, mennem kell a gyerekért a bölcsődébe, de hétfőn rendesen van edzés. Ja, igen: nyerjétek meg a meccset.” Megnyerték.

Remek sztori, akkor is, ha nem igaz. Az időkérés ugyanis nem csodafegyver.