Nem jött az eső, a 70 kör alatt nem jött egyszer sem a Safety Car, nem volt versenybaleset, és még csak újabb kitűzhető trófeával sem gazdagodott a Bajnokok Fala. Helyette Montreal olyannyira nem a szokásos formáját hozta, hogy a futam után a végére kikristályosodó rossz vs. jó taktikai döntések eredményei mellett szinte csak a futam kárvallottjaira emlékszünk. Schumacher felakadt, és mint az ólajtó, úgy nyitva maradt DRS-ére, Button rejtélyes gyengélkedésére, Vettel, de főképp Alonso elgumizásának következményeire.

Annak sem lehet igazán örülni, hogy 2012-ben a hetedik futam győztese se lett duplázó.

Akik a legtöbbet nyerték Montreálban [képgaléria!]

AP / The Canadian Press / Jacques Boissinot

Roppant örömteli, persze, hogy Grosjean és Perez is felfért a dobogóra, meg is érdemlik. A vasárnaptól háromszoros quebeci győztesként kezelendő Hamilton teljesítménye előtt is le a kalappal. De emlékszik-e bárki komolyan veendő versenyszituációra? Ha az élen nem is, de a középmezőnyben volt-e  igazi csata? Látta-e valaki, hogy elindult-e egyáltalán  Vergne, Maldonado vagy Glock? És arról valami, hogy Senna miért és hogyan lett a 17.? És azt, hogy az első traktusban igen elől haladó di Resta miként lett 11.?  Egyáltalán: felidézhető legalább három izgalmas, szokatlan, váratlan előzés? Ugye, nem.

Nem foghatjuk ezt a tévéközvetítés rendezőjére, és arra sem, hogy az elől lévők (Vettel, Hamilton, Alonso) ellenben annyi izgalmat hoztak volna a versenybe. A várva várt lüktetés és vérbő izomfeszítés helyett ugyanis Montrealban az idén  csak egy ócska műanyag verseny sikeredett. Ahol az utolsó 10 körig a pályán semmi, aztán meg annyi minden történt, hogy az már-már az amerikai cukros szirupfilmeket idézően kikerekedő végjátékokat idézte. De ez már egy külön lapra tartozik.

Pályánkívüliek

A Notre Damme sziget versenyzésre elkerített aszfaltcsíkján kívül is hasoló tompaság volt a jellemző, az is csak épp említésre méltó, hogy "Hamiltonné" nem a szokott helyén, szerényen a boxban állva szurkolt, hanem valamiféle luxus-haciendán, terített fehér asztal mellett pózolt a kamerának. De ez is csak úgy vált említendővé, hogy Miss Pussycat nyitott tenyérrel csapkodta az asztalt, amikor a boxból kihajtani igyekvő pasija alatt (nem több, mint négytized másodpercig) dadogott egyet a McLaren.

Ennél egy komikusabb jelenség volt, de azt legalább Mezei Dánielnek hívják. A kommentátor tökéletestől messze álló angoltudásának újbóli demonstrálásán túl  (amikor  Button autóvibrációra vonatkozó, csapatrádiós üzenetét sikerült a nagy visszafordító utáni szembeszélként tolmácsolnia) arra is futotta, hogy egy olyan mondatba keverje el magát, aminek ha volt értelme [nem, nem volt!], akkor az valami olyasmi akarhatott lenni, hogy a Forma-1 a lehető legkörnyezetkímélőbbre vette a figurát. Kérhetnénk eztán inkább Simon Istvánt a közvetítőállásba?!

Massa, Button, Raikkonen

A látottak után valódi viadalnyomokat keresve azt az elsőre furcsa kijelentést kell tennünk, hogy az egyébként sebes körözgetés fordulópontja Massához köthető. Hozzá, és senki máshoz. Nem ütközött senkivel, sőt, az egész meddő, vízparti kergetőzéshez éppen az a mozdulatsor adott markáns kontrasztot, ahogyan hiba nélkül, véresen komoly ütközetben bedarálta Rosberget a rajtot követő 3. körben. … Amit azoban egy ugyanolyan kiugró amplitúdójú, de ellenkező előjelt érdemlő másik mozdulatával le is nullázott. Azzal, hogy senkitől sem zavartatva a célegyenes végi "S" kivezető szárán az ötödikből a 12. helyig lökte hátra magát. Az amatőr kipördülés a 6. körben történt, de Massa vehemenciájának az egész versenyre véget vetett.

Raikkonen az erdőben

AP / Luca Bruno

Ezen kívül azonban péládul azt láttuk, hogy Raikkonen csak akkor nyomta le Buttont a célegyenes előtti hosszú, hátsó egyenesben, amikor a 13. körben a brit alatt már nem húzott rendesen a McLaren. De egyébként a finn például szinte egyáltalán nem előzött, és azt is csak passzívan konstatálta, hogy a jobb boxmunkának köszönhetően Webber, Rosberg és Perez is eléje került vissza. Enerváltságára csak az ad némi magyarázatot, hogy a Lotus titkos gumitaktikája most is épp az ő esetében sült el visszafelé.

Taktika Sc

Az utolsó tíz körben mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az élen álló Alonso és a mögötte poroszkáló Vettel csak a rövidebbet húzhatja Hamiltonnal szemben. A ferraris alól totál elfogyó közepes gumikeverék 3-4 másodperces körönkénti tempóvesztése azonban nem csak az egész hétvégén jól harapó és precízen vezető (de egy kerékcserével többet vállaló) Hamiltonnal szemben volt kudarcra ítélve. Az abroncskímélő bűvészkedésben élen járó Lotus és Sauber gyorsan zárkózó két fiataljával, Grosjeannal és Perezzel szemben is. Sőt az időközben - de a dobogóra jutás szempontjából túl későn - versenytervet módosító, és a kényszerű kerékcserét bevállaló Vettellel szemben is. Csak a végig a kamerák vakfoltjában közlekedő Webberrel nem gyűlt meg a baja.

Arra talán kevesen figyeltek föl, hogy Grosjean (de Perez, és a végül szuper lágy gumikon egymás után a verseny leggyorsabb köreit rajzoló Vettel is) végül mennyire megközelítette a futamgyőztest. Pedig a franciát csak 2,5 másodperces hátránnyal intették le Hamilton mögött. Grosjean - ahogyan csapattársa, csak egyszer állt ki kerékcserére, de míg Raikkonennek a keményebbről lágyra váltás a pályahűlés és a kényszerű forgalomban ragadás miatt végül csak problémát jelentett, a finn gumistrtégiájának fordítottja éppen azt igazolta, hogy a Lotus potenciálja mégiscsak jól kamatoztatható.

Mindez azért jó hír, mert Valenciában (és talán a Silverstone-i, valószínűleg a Hockenheim-i, de pláne: a mogyoródi pályán) várható forróság így majd még tovább sűrítheti az élmezőny pontvadászait. Montreál az idén azonban csak egyetlen dolog miatt volt érdekes. Azért, mert végül a vezető négyes közt olyan kicsi (9 pontnyi) maradt a differencia, hogy a következő versenyen ez is - mint az idén már annyi minden más papírforma - akár újra a feje tetejére állhat.