szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Forma-1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíjat vasárnap Melbourne-ben. A 30 éves versenyzőnek ez volt pályafutása 15. futamgyőzelme, s sorozatban negyedszer diadalmaskodott, ugyanis a tavalyi szezon utolsó három viadala szintén az ő sikerével zárult.

Rosberg mögött világbajnoki címvédő csapattársa, a brit Lewis Hamilton végzett a második, a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája pedig a harmadik helyen.

A hazai közönség előtt szereplő Daniel Ricciardo (Red Bull) negyedik lett, míg a most debütáló amerikai istálló, a Haas francia versenyzője, Romain Grosjean hatodikként zárt.

A rajtprocedúrát, s így a felvezető kört is kétszer kellett teljesítenie a mezőnynek, mivel Danyiil Kvjat (Red Bull) autója műszaki hiba miatt a start előtt megállt.


A második rajt már sikeres volt, de az első kockából induló Hamilton nagyon rosszul kapta el a piros lámpák kialvásának pillanatát, így a harmadik helyről startoló Vettel, valamint Kimi Räikkönen (Ferrari) és Rosberg is megelőzte, sőt, a vb-címvédő egészen a hatodik helyig csúszott vissza.


Az első kör végén Vettel, Räikkönen, Rosberg, Max Verstappen (Toro Rosso), Felipe Massa (Williams), Hamilton volt az élmezőnyben a sorrend, ami az első kerékcserék után minimálisan változott. Rosberg feljött másodiknak, Hamilton pedig megelőzte Massát.


A 18. körben Fernando Alonso (McLaren) és Esteban Gutierrez (Haas) látványos balesete miatt a pályára küldték a biztonsági autót, sőt, az aszfaltra került törmelékek eltakarításának idejére félbe is szakították a futamot.


A versenyzés nagyjából negyedórás szünet után folytatódott, a dobogós helyeken Vettel, Rosberg, Räikkönen volt a sorrend, Hamilton hetedik volt. Räikkönen autója a 23. körben meghibásodott, így a finn pilótának fel kellett adnia a versenyt.
Vettel a 36. körben ismét a boxba hajtott új gumikért, a kerékcseréje azonban lassúra sikerült, így Rosberg és az időközben felkapaszkodó Hamilton is elé került.


A hajrában Vettel valamivel közelebb került Hamiltonhoz, de megelőznie nem sikerült riválisát, sőt, két körrel a leintés előtt hibázott is, elszállt az esélye az előzésre, így az idei szezonnyitó kettős Mercedes-sikert hozott. A vb két hét múlva, Bahreinben folytatódik.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!