A focivébék eddigi történetének felejthetetlen sztorijai

A focivébék eddigi történetének felejthetetlen sztorijai

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 20 eddigi világbajnokság bővelkedett színes történetekben, botrányokban, bírói bakikban, sikerekben és kudarcokban. Szorgos statisztikusok rögzítették az adatokat, akár a leggyorsabb gólról, akár a legtöbb kiállításról.

1930-ban Uruguayban csak a világbajnokság ötletgazdája, a francia FIFA-elnök, Jules Rimet közbenjárására vettek részt európai csapatok, akik a nagy gazdasági világválság miatt drágállották a részvételt. Belgium, Franciaország, Jugoszlávia és Románia válogatottja hosszú hajóút után érkezett a dél-amerikai országba. A vébétörténelem első gólját a francia Lucient Laurent szerezte a Mexikó elleni, 4:1-es gall győzelemmel zárult nyitómérkőzésen. Az előző két olimpián is győztes Uruguay végső diadalát odahaza milliós fieszta és nemzeti ünnepnap fogadta, a döntőben vesztes Argentínában viszont törtek-zúztak a csalódott szurkolók.

Az Uruguay nemzeti labdarúgó-válogatottja egy 1929-es Uruguay-i csoportképen. Uruguay volt az első olyan ország, amely 1930-ban fogadta az első futball-világbajnokságot
©

1934-ben Olaszországban már selejtező után játszott a 16 csapat, ám Argentína szándékosan gyönge válogatottat küldött, az ellen tiltakozva, hogy Benito Mussolini kezdeményezésére több, olasz származású argentin sztárt is honosítottak a házigazdák. A végül győztes rendezők válogatottját a játékvezetők több alkalommal is látványosan segítették, a helyenként brutálisan játszó azzurik közül viszont így is kiemelkedett a torna legnagyobb sztárja, Giuseppe Meazza, akinek ma a milánói stadion viseli a nevét.

1938-ban Franciaországban a tornára a selejtezőkből eljutott, ám a néhány hónappal korábbi Anschluss miatt visszalépett Ausztria több focistája német színekben játszott, míg az olaszok fasiszta karlendítéssel tisztelegtek mérkőzéseik előtt. Az egyetlen dél-amerikai résztvevő, Brazília és Csehszlovákia brutális összecsapásán három játékost kiállítottak, öten megsérültek, közülük ketten végtagtörést szenvedtek. A házigazda és a címvédő először vehetett részt selejtező nélkül a vébén.

Magyar kapus Szabó Antal megpróbálja védeni világbajnokság döntőjében Giovanni Ferrari lövését.
©

1950-ben Brazíliában a második világháború után nehézkesen indult a vébé, a selejtezőkből továbbjutottak közül többen visszaléptek, India például azért, mert a FIFA nem engedte, hogy mezítláb játszhassanak. Az egyetlen torna, ahol nem volt igazi finálé: az első helyről körbejátszásos csoport döntött, az utolsó mérkőzésen a házigazdáknak a riói Maracana-stadionban máig rekordnak számító - a hivatalos adatok szerint 174 ezer, nem hivatalos becslés alapján 200 ezer - néző előtt a döntetlen is elég lett volna, ám a felajzott ország döbbenetére kikaptak az ősi rivális Uruguaytól, akiknek a rendezők elfelejtették átadni a kupát is. A vébék történetében csak 1950-ben és 1958-ban fordult elő, hogy a rendező bejutott ugyan a döntőbe, de azt elveszítette. Ez volt az első alkalom, hogy a világbajnokság sorozatán részt vettek a brit csapatok - az angolok, a walesiek, az északírek és a skótok -, amelyek korábban az amatőr és a profi megkülönböztetés összemosása miatt bojkottálták a tornát. Az angolok ugyanakkor szégyenszemre 1:0-ra kikaptak az USA csapatától, és amikor a - londoni szempontból - 0:1-es eredmény megérkezett távírón a Fleet Streetre, a lapok tévedésnek vélték, és kijavították az általuk helyesnek tartott 10:1-re.

Toni Turek német kapus a magyar csatár, Kocsis Sándor kapuralövését próbálja hárítani.
©

1954-ben Svájcban 26 mérkőzésen 140 gól esett, ez mérkőzésenként 5,38 gólos, azóta is megdönthetetlen átlag. A korábban az európai rendezésű tornákra sértődés miatt el nem utazó Uruguay egészen addig nem kapott ki vébémérkőzésen, amíg össze nem akadt az elődöntőben a magyar aranycsapattal. A nemzetközi sportsajtó és a FIFA viszont máig a vébék történetének egyik legnagyobb meglepetéseként tartja számon, hogy a döntőben a korábban világverő Magyarország kikapott a második világháború utáni újjászületésüket ily módon is ünneplő nyugatnémetektől, és úgy értékelik, hogy az 1970-es évek holland válogatottja mellett az aranycsapat a másik kiemelkedően erős gárda, amelynek nem sikerült megnyernie a világbajnokságot.

1958-ban Svédországban fordult elő első alkalommal, hogy egy mérkőzés gól nélküli döntetlennel végződött: a Manchester United nem sokkal korábbi repülőgép-katasztrófája miatt meggyöngült Anglia és a későbbi győztes Brazília nem tudott egymás kapujába találni. A franciák adták a gólkirályt (Just Fontaine), a legjobb játékost (Raymond Kopa), és ők rúgták a legtöbb gólt, ám az elődöntőben nem bírtak a fiatal Pelét a csatársorukban tudó brazilokkal.

1962-ben Chilében a világ akkori legjobb kapusának tartott szovjet Lev Jasin a Kolumbia elleni meccset kilenc perc alatt három szarvashibával „hozta döntetlenre”; 1994 óta a torna legjobb kapusa Jasinról elnevezett trófeát kap. A mérkőzéseken rengeteg volt a szabálytalanság - kirívóan brutális találkozó volt az olasz-chilei, amely után a FIFA rendkívüli tanácskozáson intette nyugalomra a csapatokat -, ennek vált áldozatává Pelé, így a brazilok nélküle nyerték második aranyukat.

1966-ban Angliában első alkalommal nem bizottság, hanem Alf Ramsey szövetségi kapitány állíthatta össze a hazai válogatottat, amely a döntőben hosszabbítás után - Geoff Hurst máig vitatott góljával előnyt szerezve - győzte le a szívós nyugatnémeteket. A selejtezőktől mind a 16 jelentkező afrikai ország visszalépett, tiltakozásul amiatt, hogy nem kaptak automatikus helyet a tornán, hanem Ázsia vagy Óceánia legjobbjával kellett volna pótselejtezőt vívniuk, négy évvel később azonban már eleget tettek követelésüknek. A meglepetéscsapat Észak-Korea volt, amely megverte az olaszokat - akik a „kertek alatt” osontak haza, ám a genovai repülőtéren így is rothadt paradicsommal dobálták meg őket a csalódott szurkolók -, és a portugálok ellen is 3:0-ra vezettek, ám az ibériaiak Eusebio négy góljának segítségével 5:3-ra fordítottak.

Az észak-koreai nemzeti labdarúgó-játékosok ünnepelik az 1966 július 19-én Middlesbroughban megrendezett győzelmüket (1-0) a világbajnokság első fordulójának végén. Doo Ik Pak szerezte meg a nyertes célt.
©

1970-ben Mexikóban a tévéközvetítések igénye miatt a mérkőzések jó részét délben, rekkenő hőségben kezdték. A tornán egyetlen játékost sem állítottak ki, amire előtte és azóta is csak 1950-ben volt példa.

1974-ben az NSZK-ban mutatkozott be az Ajax Amsterdam, illetve a holland válogatott képviselte totális futball, amelyben a mezőnyjátékosok laza posztmegkötéssel focizták végig a mérkőzést. A döntőben a hollandok az első percben a Johann Cruyff buktatásáért megítélt büntetővel szereztek vezetést, ám a nyugatnémetek - akik addig labdába sem értek - végül egy másik tizenegyessel és a lesipuskás Gerd Müller góljával fordítottak. Előtte viszont csapatértekezleten lettek úrrá azon a válságon, amit az okozott, hogy a csoportküzdelmek során kikaptak az NDK-tól, amely eredményt a csapatkapitány Franz Beckenbauer még a televízióban is megpróbált megmagyarázni a meghökkent közvéleménynek. A Szovjetunió visszalépett a selejtezők során, tiltakozásként, hogy azzal a Chilével kellett volna játszania, ahol egy évvel korábban katonai puccsal megdöntötték a szocialista Salvador Allende elnök hatalmát.

1978-ban Argentínában született a vébék történetének ezredik gólja, a holland Rob Rensenbrink szerezte büntetőből Skócia ellen. A FIFA következetlensége miatt a brazilok, illetve az argentinok továbbjutásról döntő mérkőzését különböző időpontban rendezték, és a később kezdő házigazdák már tudták, hogy legalább négyet kell rúgniuk Perunak, amit még kettővel meg is fejeltek, a döntőben pedig hosszabbításban verték a küszöbön ismét - ezúttal már Cruyff nélkül - elbotló hollandokat.

Döntő Argentína - Hollandia 3-1, az argentin kapus Fillol blokkolja Rob Rensenbrink lövését.
©

1982-ben Spanyolországban - ahol az addigi 16 helyett 24 válogatott vett részt - az olaszok majdnem kiestek a csoportkörben, aztán Paolo Rossi feltámadásának köszönhetően nemcsak a brazilokat verték meg, de a végső győzelmet is megszerezték az NSZK ellen. A nyugatnémeteket nem kísérte szimpátia, mert Ausztria ellen pontosan olyan eredményt hozó mérkőzést játszottak, hogy azzal mindketten továbbjussanak, Algéria pedig kiessen, a Franciaország elleni elődöntőben pedig kapusuk, Harald Schumacher még sárga lapot sem kapott - sőt, a bíró kirúgást ítélt -, amikor letarolta a kitörő Patrick Battistont, akinek három foga bánta az ütközést.

1986-ban Mexikóban fordult elő először, hogy ugyanaz az ország másodszor is vébét rendezhessen; a házigazdák a jogot megkapó, de arról lemondó Kolumbia helyett ugrottak be. A negyeddöntő mérkőzései közül háromnál is a rendes játékidő döntetlenjét követő tizenegyesrúgások határoztak, a negyediken viszont Diego Maradona előbb kézzel, majd látványos cselsorozat végén szerzett gólt Anglia ellen, az argentinok pedig meg sem álltak az első helyig.

Az argentin középpályás Diego Maradona az 1986-ban a világbajnokság negyeddöntőjében.
©

1990-ben Olaszországban egy unalmasnak minősített torna végén, kiábrándítónak tartott döntőn az NSZK egy vitatható tizenegyessel győzött Argentína ellen, utóbbi az első válogatott volt, amely nem szerzett gólt a fináléban. A meglepetéscsapat Kamerun volt, a „szelídíthetetlen oroszlánok” a nyitómeccsen rögtön legyőzték a címvédő argentinokat.

1994-ben az USA-ban először végződött gól nélküli döntetlennel a finálé - vezette a magyar Puhl Sándor -, amelyet büntetőkkel a brazilok nyertek, miután a korábban az olaszokat többször is szinte egymaga továbbjuttató Roberto Baggio kihagyta a sorsdöntő tizenegyest. Maradonát doppingbotrány miatt kizárták, az USA ellen öngólt vétő kolumbiai Andrés Escobart pedig nem sokkal hazatérése után agyonlőtte egy elvakult szurkoló.

1998-ban Franciaországban már 32 csapat vett részt a tornán, amelyet a házigazdák úgy nyertek meg, hogy a döntő megkezdése előtt a brazil csapatot lelkileg szétzilálta legnagyobb sztárja, Ronaldo máig megmagyarázatlan rosszulléte. Paraguay ellen megszületett a vébék történetének első - és a szabályok újbóli módosítása miatt egyben utolsó - aranygólja: a Franciaország-Paraguay-mérkőzés azonnal véget ért, amikor a hosszabbításban, a 113. percben a gallok hátvédje, Laurent Blanc betalált a dél-amerikaiak kapujába.

2002-ben Dél-Korea és Japán közösen rendezte az első Ázsiában tartott vébét; a házigazdákat több vitatható bírói ítélet is segítette mérkőzéseiken. A dél-koreaiak végül a bronzéremért játszhattak, de azt a torna meglepetésének számító Törökország szerezte meg. A trófeát Brazília nyerte, amely nemcsak ötödik diadalát aratta, de abban is egyedüli, hogy minden kontinensen az élen tudott végezni. A címvédő franciák már a csoportkörben, rúgott gól nélkül búcsúztak.

2006-ban a házigazda Németország valósággal fürdött az esemény sikerében, amiben fontos szerepet játszottak az itt először létrehozott szurkolói zónák, amelyekben kivetítőkön lehetett követni a mérkőzéseket. A gólkirály a német Miroslav Klose lett, ám a döntőt Olaszország és Franciaország vívta. Az itáliaiak negyedik sikerét hozó, hosszabbítás után tizenegyesrúgásokkal végződő finálé a francia Zinedine Zidane pályafutásának utolsó mérkőzése volt, ami nem jó értelemben vált felejthetetlenné. A legendás középpályást kiállították, amikor lefejelte az őt állítólag megsértő Marco Materazzit. Zidane így is megkapta a vébé legjobb játékosának járó aranylabdát, a kapus aranykesztyűjét pedig az olasz Gianluigi Buffon hozta el.

A francia középpályás Zinedine Zidane melkason fejelte Marco Materazzi olasz védőt 2006-os labdarúgó-világbajnokság Olaszország és Franciaország közötti berlini döntőjén.
©

2010-ben fordult elő első alkalommal, hogy a házigazda nem jutott el az egyenes kiesési szakaszba, Dél-Afrika a csoportjában csak a harmadik helyen végzett, noha Carlos Alberto Parreira személyében brazil szövetségi kapitány készítette fel őket. A döntőben Hollandiának 1974 és 1978 után harmadszor is vereség jutott, ám a narancsmezesek az előbbi két alkalom látványos futballjával szemben ezúttal pragmatikus, szabálytalanságokkal sűrűn tarkított stílusban játszottak. Az Európa-bajnok Spanyolország az első aranyérmét szerezte, a mostani világbajnokságon búcsúzó Andrés Iniesta góljával. A spanyolok az utolsó négy meccsüket egyaránt 1-0 arányban nyerték meg, és a védelmet irányító Iker Casillas méltán lett a torna legjobb kapusa.

Argentína Lionel Messi a 2014. július 13-án Rio de Janeiróban megrendezett Maracana Stadionban a FIFA-világbajnokság döntőjének lefújása után.
©

2014-ben Brazília újra azzal a szándékkal rendezett világbajnokságot, hogy hazai pályán örvendeztesse meg szurkolóit az aranyéremmel. Ám ahogy 1950-ben, úgy ezúttal is keserű csalódás lett a vége, mert a brazil válogatottat az elődöntőben 7-1 arányban lemosta a pályáról Németország, amely története legsúlyosabb vereségét mérte a selecaóra. A sokkolt Brazília a bronzmeccsen is kikapott Hollandiától, és 1940 óta első alkalommal veszítette el két egymást követő hazai mérkőzését. Az aranyérmet Mario Götze hosszabbításban szerzett góljával Németország nyerte, és a vesztes Argentína legnagyobb sztárjának, Lionel Messinek továbbra sincs világbajnoki trófeája, míg Diego Maradonának van.

A trófeák

A vébégyőzteseknek járó első trófeát Abel Lafleur francia szobrász készítette, 35 centiméter magas és mintegy 3,8 kilogramm súlyú volt, a féldrágakő talapzaton álló szobor ezüsttestét arany borította. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legendás francia elnökéről elnevezett Jules Rimet-kupát a második világháború idején a testület olasz alelnöke, Ottorino Barassi az ágya alatt, egy cipősdobozban rejtegette. A trófeát 1966-ban Londonban a vébé előtt ellopták, de egy Pickles (Savanyúság) névre hallgató kutya megtalálta, gazdája a kupa becsült értékének dupláját, 6 ezer angol fontot kapott jutalomként. Az akkor érvényes szabályok szerint a Rimet-kupát a harmadszor győztes Brazília 1970-ben végleg megkapta, ám 1983-ban Rio de Janeiróból ellopták, és soha nem került elő, a brazil szövetség egy hű másolatot készíttetett.

Az 1974-es vébére elkészült új trófea - amelyet már nem lehet végleg hazavinni, csak a következő tornáig őrizni, aztán a győztes egy másolattal kénytelen beérni - a FIFA-világkupa nevet viseli, és egy pályázat nyerteseként az olasz Silvio Gazzaniga tervezte. Tömör, 18 karátos aranyból készült, 36 centiméter magas, 6175 grammot nyom, a talapzata malachit.

Hozzászólások