A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az ügy előzménye egy német dokumentumfilm, melyben nagyon súlyos vádakat fogalmaztak meg Aján Tamással és az IWF-el szemben.
Kilencven napra felfüggesztette Aján Tamást, a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) elnökét a szövetség végrehajtó bizottsága – írja az MTI az olimpiai sportágakra szakosodott Insidethegames beszámolója alapján.
A weboldal emlékeztetett, hogy a 81 éves sportdiplomata, aki 1976 és 2000 között főtitkára volt az IWF-nek, ötödik ciklusát tölti, ennek jövő májusi lejárta után nem kíván újraindulni a posztért. Az Insidethegames kitért arra is, hogy Aján vita nélkül elfogadta a döntést, áprilisig a szervezet női alelnöke, Ursula Papandrea viszi majd az ügyeket. A Nemzeti Sport azt írja, hogy Papandrea a reformok híve, aki úgy véli, a kitört botrány jótékony következménye, hogy végre feltárhatják az IWF irányításának visszásságait, és orvosolhatják a hiányosságokat.
Aján Tamás magával ránthatja a magyar doppingellenőröket
Az ARD német közszolgálati csatorna Nemzetközi Súlyemelő-szövetségről szóló riportja súlyos vádat fogalmazott meg a Magyar Antidopping Csoporttal szemben is, a kölni doppinglabor pedig DNS-vizsgálatokra hivatkozva állítja, hogy a magyar ellenőröknek manipulált mintákat adtak le a később doppingoláson ért versenyzők. Tiszeker Ágnes, a cég igazgatója tagadta a vádakat, azt viszont nehéz cáfolni, hogy a doppingellenőrzés világszerte kitett a korrupciós kockázatoknak.
Mindeközben vizsgálat kísérli meg tisztázni az ARD január 5-én bemutatott dokumentumfilmjében megfogalmazott vádakat. A német közszolgálati televíziós csatorna arról számolt be, hogy a súlyemelésben szisztematikus doppingolás folyik az IWF tudtával, amely a Magyar Antidopping Csoportot (MACS), angol rövidítéssel a HUNADO-t bízta meg minden nagy nemzetközi versenyen és szinte az összes világbajnokságon az ellenőrzéssel.
Az ARD beszámolt két svájci bankszámláról is, amelyre 1992-től 23 millió dollár (csaknem 7 milliárd forint) érkezett, de ez az összeg nem szerepelt az IWF mérlegében. A csatorna szerint a számlák felett egyedül Aján Tamás rendelkezett, és 5,5 millió dollár (mintegy 1,7 milliárd forint) sorsa tisztázatlan. A vádakat a MACS és Aján Tamás is visszautasította, utóbbi azt nyilatkozta, hogy "egyéni érdekek állnak a támadások mögött".
Az ARD-riport a hvg.hu és a hvg360 által közölt leiratából derült ki, hogy Aján 2009-ben a titkos számlák után érdeklődő auditoroknak arról beszélt egy titokban rögzített hangfelvételen, hogy "nincs szükség porkavarásra".
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.