Horn Andrea
Horn Andrea
Tetszett a cikk?

Olyan tanulmányt készít egy, a Magyar Olimpiai Bizottság által létrehozott testület, amely ígérete szerint hitelesen mutatja be, mit jelentene az ország számára a 2032-es ötkarikás játékok megrendezése. A hvg.hu-nak nyilatkozó Kulcsár Krisztián MOB-elnök szerint prekoncepciók nélkül fognak neki a munkának, és csak akkor javasolják a pályázatot, ha elég erős a támogatottsága. Az is kiderült, hogy a szervezet 860 sportoló és a felkészítésüket segítő szakember beoltását kérte a kormánytól.

Tokió 2020
Sosem volt még ilyen olimpia, mint a tokiói - egy évet csúszott, szigorú járványügyi szabályok mellett, nézők nélkül, állandó fenyegetettség mellett zajlott. De lezajlott, és így is jó volt. És így is megvoltak a felemelő vagy drámai pillanatai, így is akadtak hősök, ünnepeltünk legendákat és fedeztünk fel új csillagokat. A hvg.hu cikksorozatában mindezeket megtalálja.
Friss cikkek a témában

Komoly hagyományai vannak az olimpiarendezésről való ötletelésnek Magyarországon, eddig tíz alkalommal vetődött fel, hogy Budapesten legyenek a játékok, most pedig tizenegyedszer is nekifutnak – írtuk szerdán, amikor kiderült, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) keretén belül megalakult egy testület Budapest 2032 Bizottság néven. A Szalay-Berzeviczy Attila vezette grémium, amely sportszerető üzletemberekből áll, azt vizsgálja meg, lehetséges, illetve érdemes-e Budapestnek megfontolnia, hogy pályázzon a 2032-es játékok megrendezésére.

A legutóbbi próbálkozás
A főváros legutóbb 2015-ben jelezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak, hogy kandidálna a rendezésre, s az ügy már ott tartott, hogy 2017 januárjában már a javasolt olimpiai helyszínek listáját is véglegesítette az akkor még kormánypárti vezetésű és többségű Fővárosi Önkormányzat, alig egy hónappal később azonban Orbán Viktor miniszterelnök, Tarlós István főpolgármester és Borkai Zsolt MOB-elnök úgy döntött: visszalépünk. A döntés indoka az volt, hogy Magyarország nem tarthat fenn elhúzódó, vereségre ítélt pályázatot, mert az súlyos presztízsveszteség volna. Addigra az akkor még hivatalosan párttá sem alakult Momentum Mozgalom leadott 266 151 aláírást, amelyeket a kérdésben indult népszavazási kezdeményezéshez gyűjtöttek össze. A pályázat visszavonása után a referendum okafogyottá vált.

„A Magyar Olimpiai Bizottság 120 éve a zászlajára tűzte: szorgalmazni fogja, hogy egyszer Magyarországon legyen olimpia. Elfogadjuk, ha az emberek ezt máshogy látják, vagy a realitás ezt nem teszi lehetővé, de a MOB vezetősége szimpatizál ezzel a gondolattal. Ebből pedig az következik, hogy amikor itt van az ideje, meg kell vizsgálni a kérdést” – mondta a hvg.hu-nak Kulcsár Krisztián, a szervezet elnöke.

A testület elmondása szerint olyan makrogazdasági elemzést és hatástanulmányt készít, amely hitelesen mutatja be, mit jelentene az ország számára a rendezés, és mekkora a realitása.

„Akkor tudnék elégedetten nézni egy ilyen javaslatra, ha abban konkrét megoldási javaslatok is szerepelnének a felvetett problémákra, ha szerepelnének benne garanciák, ellensúlyok, amelyek eloszlatják azokat a kételyeket, amelyek egy olimpiarendezés kapcsán Magyarországon felmerülnek. Ezek sokfélék lehetnek: gazdaságiak, környezetvédelmiek, fenntarthatóságiak, integritásiak, erkölcsiek, morálisak, kulturálisak... Nem lehet egy ilyen véleményt arra redukálni, hogy lesz-e addigra megfelelő sportinfrastruktúra vagy be tud-e jönni a reptérről a néző Budapestre kulturált körülmények között. Nem is az a legfontosabb szempont, hogy a magyar sport számára ez mekkora jelentőséggel bírna.

Ez csak egy nemzetjavító, generációs élményt nyújtó ügyként mehet előre. Az igazán fontos az, hogy az ország jobb hely legyen mindannyiunknak, amikor az út végére érünk, és nemcsak olyan szempontból, hogy több Duna-hidunk vagy szállodánk van”

– magyarázta Kulcsár.

A MOB-elnök állítása szerint a bizottságnak semmiféle prekoncepciója sincsen, így az is elképzelhető, hogy a vizsgálat végén azt mondják: nem javasolják megpályázni a 2032-es ötkarikás eseményeket. Amennyiben mégis úgy látják, hogy lehetséges és érdemes, a konkrét kandidáláshoz két politikai testület hozzájárulására van szükség: a Fővárosi Közgyűlésére és a magyar kormányéra. Utóbbitól – a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előírásának megfelelően, amely kizárólag az Egyesült Államokat mentesíti ez alól – pénzügyi garanciára is szükség van.

Kulcsár Krisztián szavaiból kiderült, hogy már a vizsgálat során fel kell mérni az ötlet népszerűségét is, ugyanis „egyértelmű kritérium a NOB részéről, hogy világos, egyértelmű társadalmi támogatottsága legyen az olimpiarendezésnek”. Arra a kérdésre, hogy az ügy esetleg egy népszavazási kezdeményezés próbáját is kiállná-e, úgy válaszolt: erről gondolkodni nem a MOB, hanem a politikai döntések meghozóinak feladata.

Kulcsár szerint a MOB-nak – amely szakmai kérdésnek tartja az olimpiarendezést – a vizsgálat eredményének politikai vonzataival sem kell foglalkoznia. Akkor sem, ha ez kampánytémává válhat a jövő évi országgyűlési választás előtt „Hogy ki és miből csinál kampánytémát... lelke rajta. Nekünk most az a dolgunk, hogy a kérdést hitelesen megvizsgáljuk. Nagyon bízunk abban, hogy ezzel az üggyel senki sem fog visszaélni, hogy a saját érdekeit tudja erősíteni. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy megosztó kérdés, de mindent megteszünk azért, hogy megosztottság csökkenjen.”

Arra a felvetésre, hogy miért éppen most alakult meg a testület, amikor rengeteg a kérdés az egy évvel elhalasztott tokiói olimpia megrendezése körül, és egyébként is nagyon más az élet, mint a koronavírus-járvány előtt volt, Kulcsár Krisztián úgy felelt: „Úgy tartjuk, hogy az éjszaka nem tart örökké, az eső eláll, és kisüt a nap: az a helyes, ha próbálunk a hétköznapjainkat befolyásoló, meghatározó dolgoktól elvonatkoztatni, és távolabbra tekinteni. ”Emellett persze még fontosabb, hogy a NOB várhatóan 2025-ben ítéli majd oda a 32-es olimpia rendezési jogát, ezért 2023-ban már helyi szinten döntésnek kell születnie a pályázat benyújtásáról.

Tokió? Tuti

„Abban teljesen biztosak vagyunk, hogy Tokióban lesz, és a kijelölt időpontban lesz olimpia, ugyanazzal a versenyprogrammal és rendezői létszámmal, az eredeti helyszínen. A részletekről viszont semmit sem tudunk, hiszen rengeteg még a kérdés a járvány miatt: milyen feltételekkel lehet majd beutazni, az országban tartózkodni, lehetnek-e nézők, és a több. Ezekkel kapcsolatban több forgatókönyv készül” – magyarázta Kulcsár Krisztián, aki egyetlen feltételezést engedett csak meg magának:

Ez egy jó és felszabadult olimpia lesz, már pusztán amiatt is, hogy az egészségügyi helyzet javulása miatt remélhetőleg nagy megkönnyebbülés lesz tapasztalható a világon.”

868x2 adag vakcina

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a január közepi kormányinfón beszélt arról, hogy levelet kapott a kormány a MOB-tól, amelyben az olimpiai részvételre esélyes sportolók mielőbbi beoltását kérte a koronavírus-fertőzés ellen. Gulyás Gergely akkor azt mondta: nyitottak arra, hogy ez így legyen.

Nem sokkal korábban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora arról beszélt, szerintem nem lenne etikus, hogy amíg nem sikerül beoltani a 65 évnél idősebbeket, a sportolókkal folytassák az oltási programot. A kérdés világszerte felvetődött, és a NOB-on belül sem egyformák az álláspontok. Az elnök, Thomas Bach korábban arra buzdította a sportolókat, hogy oltassák be magukat, de kiállt amellett, hogy ez ne legyen feltétele a tokiói indulásnak. Hozzátette, azt is, hogy a NOB is tárgyal vakcinagyártókkal, de arról szó sincs, hogy bárki elé akarnának ugrani a sorban, így olyanok elől vennék el a védőoltást, akiknek nagyobb szükségük van rá.

Kulcsár Krisztián most azt mondta, dilemmát okozott számukra, hogy megírják-e a levelet. „Arra jutottunk: szükség van az oltásra ahhoz, hogy a csapat eredményességét a lehető legteljesebb mértékben optimalizálni tudjuk” – magyarázta. Egyebek mellett azzal érveltek, hogy problémát okozna a felkészülésben, ha egy versenyző most elkapná a betegséget, de előfordulhatna az is, hogy oltás nélkül nem indulhatna egy kvalifikációs versenyen.

Jóleső gyorsasággal kaptunk pozitív választ.”

Elmondása szerint összesen 868 ember oltanak majd be így, azokat, akik már kijutottak vagy még van esélyük kijutni a tokiói nyári és a 2022-es pekingi téli olimpiára, továbbá a felkészítésükben résztvevőket.

Hozzátette azt is, hogy az előkészületek már zajlanak, és hamarosan meg is kezdődik az oltások beadása.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után a MOB a honlapján közölte, hogy pénteken kezdődik a versenyzők és felkészítőik oltása. Az első csoportban tízen kapják meg a vakcinát, köztük a dél-afrikai edzőtáborba utazó kajakválogatott keretének tagjai. Az oltóanyag a Moderna lesz. Az oltási sorrend alapja az olimpiai kvalifikációs események és a külföldi edzőtáborok időpontjaiból összeállított naptár.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!