Az egyik majdnem csődbe ment, a másik kikukázta a legjobbjait – mi dönthet a Bajnokok Ligája döntőjében?
Fiatalos lendület a rutinnal szemben, betonkemény védekezés a virtuóz letámadás ellen – így lehetne röviden jellemezni a szombati Bajnokok Ligája-döntő résztvevőit. A Paris Saint-Germain története első, az Inter negyedik győzelmére tör. Az utóbbi években mindkét csapat járt már a fináléban, de elvéreztek. Mi dönthet most?
Hogyan lett jobb csapat a PSG, miután Mbappé, Messi és Neymar is leléptek?
Annál jobb dolog még nem történt a Paris Saint-Germainnel, mint hogy Luis Enrique átvette a csapat irányítását. Ahhoz, hogy ennek okait megértsük, egészen 2023 szeptemberéig kell visszamennünk az időben. A spanyol mester éppen az első Bajnokok Ligája-meccsére készült a párizsiaknál, amikor az újságírók arról próbálták faggatni, végre valahára révbe ér-e a PSG.
Ha egy klub megszállottja valaminek, az sosem jó. Ambiciózusnak kell lenni, de a megszállottság nem vezet eredményre
– jelentette ki határozottan, és lássuk be, az addigi példák őt igazolták.
A megszállottság ugyanis arra volt jó, hogy az utóbbi években sorra cserélgette vezetőedzőit a csapat. Thomas Tuchel 2020-ban ugyan bejuttatta a párizsiakat a Bajnokok Ligája döntőjébe, de 1–0-ra kikaptak a Bayern Münchentől, méghozzá a volt PSG-játékos Kingsley Coman góljával. Tuchelnek néhány hónap múlva megköszönték a munkáját és kinevezték a helyére Mauricio Pochettinót. Az argentin másfél évet húzott le a klubnál, majd jött Christophe Galtier, aki még egy teljes szezont sem élt meg.
Tuchel a menesztése után úgy nyilatkozott, néha már inkább „sportminiszternek” érezte magát, semmint edzőnek, annyira érezhető volt a kétségbeesett küzdelem, hogy elhódítsák a legrangosabb európai kupát. A vezetőség ekkor abban látta a siker kulcsát, hogy olyan, korábban már trófeákat nyert, de pályafutásuk vége felé járó sztárokat igazoltak le, mint Lionel Messi, Neymar, Keylor Navas, Dani Alves vagy Sergio Ramos.
Amikor 2023 júliusában Enrique átvette a csapat irányítását, még javában zajlott a „romok” eltakarítása. Azon a nyáron távozott Messi, Neymar és Ramos is, a PSG pedig közel 350 millió eurót (mai árfolyamon mintegy 141 és fél milliárd forint) költött el a keret teljes átalakítására – többet, mint amit más csapatok 2-3 átigazolási idény alatt kiszórnak. Az új irányelvek tiszták és világosak voltak:
legyen fiatal, legyen jó, és ha lehet, legyen francia.
Már majdnem az első szezon meghozta az áttörést. A PSG veretlen maradt idegenben a bajnokságban – ez korábban még egyetlen csapatnak sem sikerült –, továbbjutott a Dortmund, Milan, Newcastle alkotta halálcsoportból, majd meg sem állt az elődöntőig, ahol két 1–0-s vereséget szenvedett német csoportriválisa ellen. Három nappal később robbant az átigazolási bomba: Kylian Mbappé a Real Madridhoz szerződött. A távozása áldásnak bizonyult a párizsiak számára.
A világbajnok támadó hét szezon alatt több gólt szerzett, mint ahány szerelést és labdaszerzést együttesen bemutatott. Védekezésben gyakorlatilag hasznavehetetlen volt, ez a luxus pedig nem fér bele az Enrique-féle rendszerbe, aminek fontos eleme, hogy a csatárok is kivegyék a részüket a letámadásból. Az Mbappé távozása okozta 44 gólos űrt Ousmane Dembélé igyekszik pótolni, aki idén eddig 33 találatnál jár.
A francia támadó barcelonai csúfos bukása után kulcsembere lett a PSG-nek, pedig ősszel még úgy tűnt, az utolsó szöget is beveri a koporsójába. Szeptember végén Dembélé csúnyán összeszólalkozott Luis Enriquével, aki szívfájdalom nélkül hagyta ki az Arsenal elleni BL-meccskeretből. Sokan azt hitték, hogy ez a lépés megtöri majd az amúgy jó formában lévő franciát, de éppen ellenkezőleg: elkezdett zseniálisan futballozni.
A helyzeteit korábban rendre elpuskázó támadó december közepétől számítva 11 mérkőzésen 18 gólt szerzett, köztük két mesterhármast és négy duplát is. Szükség is volt egy jó formában lévő Dembélére, ugyanis a BL alapszakaszának végén komoly bajban volt a francia csapat. A régi lebonyolítási rendszerben talán kiesett volna a PSG, legalábbis hat mérkőzés után még így állt a szénája, de a Manchester City és a VfB Stuttgart elleni magabiztos győzelmekkel összejött a továbbjutás. Luis Enrique építkezésre használta fel a nyolcmeccses alapszakaszt, hogy a rájátszásra már összeálljon a csapat és átgázoljon mindenkin. A Brestnek két meccsen tíz gólt rúgott, az alapszakasz győztes Liverpoolt tizenegyesekkel verte, majd búcsúztatta az Aston Villát, az Arsenalt, és már csak egy akadály áll előtte.
Az ember, aki megtestesíti az Inter szellemiségét
A Barcelona elleni elődöntős párharc megmutatta: az Inter nagy küzdő. Az olvasóink által minden idők legizgalmasabb BL-elődöntőjének választott Inter–Barca egyik hőse Francesco Acerbi volt, aki a visszavágó 93. percben mentette meg csapatát a kieséstől. Az olasz védő legalább akkora küzdelmen van túl, mint csapata.
Acerbit 2012-ben szörnyű veszteség érte, elhunyt imádott édesapja, a helyzetet pedig nem tudta feldolgozni, és az alkoholba menekült. Egy évre rá újabb sokkoló hírt kapott, egy rutinvizsgálat során hererákot diagnosztizáltak nála. A daganat eltávolítása után három héttel már a pályán volt, de minden olyan hirtelen történt, hogy nem volt ideje feldolgozni az eseményeket.
Decemberben pozitív doppingtesztet produkált, a teste jelezte a rák kiújulását. Az Olasz Olimpiai Bizottság gyorsan és érzéketlenül eltiltotta két évre, amíg a következő hónapban meg nem érkezett a vérvizsgálat eredménye, amely Acerbit igazolta.
Szörnyű paradoxonnak tűnhet, de a rák mentett meg
– mesélte L’Ultimo Uomo sportmagazinnak a védő, akit fizikálisan és mentálisan is letaglózott a betegség.
Acerbi a húszas évei közepén járt – abban az életkorban, amiről a legtöbben azt tartják, hogy ez egy futballista csúcsidőszaka. Mégis, a karrierje ott lógott a levegőben. Ő maga is elbizonytalanodott, hogy valóban szüksége van-e erre az egészre. „Az apámért játszottam. Annyira sok energiát fektetett belém, hogy végül lehet, akaratlanul is kárt okozott, még ha jót akart is. Elvesztettem a szenvedélyemet. […] Amikor apám meghalt, nem maradt senki, akiért játszhattam volna.”
A kemoterápia után, 2014-ben visszatért és életmódot váltott, aminek eredményeképp 2015 októbere és 2019 januárja között sorozatban 149 tétmérkőzést játszott kihagyás nélkül, majd két évre rá az Interhez került. A pályafutása legvégén járó, 37 éves védő ebben a szezonban mindössze egy gólt szerzett, de azt a legjobbkor.
Acerbi története önmagában is megindító, ugyanakkor jól szimbolizálja azt a mentalitást is, ami a Bajnokok Ligája döntőjéig repítette az Intert.
Mi változott az Internél, mióta majdnem csődbe ment? Igazából nem sok, és ez az igazán jó hír
Az Inter-szurkolók bizonyára feledni próbálják, de tavaly ilyenkor még amiatt kellett izgulniuk, nehogy csődbe menjen a klub. A felelőtlen rongyrázásra majdnem ráfizettek, a vezérigazgató Steven Cseng a Covid-időszak után kénytelen volt meghúzni a nadrágszíjat, de így sem tudta megtartani a klubot, amit végül az amerikai Oaktree Capital befektetési alapnak passzolt tovább. A milánóiak viszont az elmúlt évek megszorításai ellenére is rendre versenyképes csapatot tudtak összerakni. Tavaly bajnokok lettek, idén mindössze egy pont választotta el őket ettől. Mi a kulcs? Elsősorban olyan, az olasz bajnokságban már kipróbált és bizonyított labdarúgókat foglalkoztatnak, akik már a harmadik x-et tapossák.
A csapat az anyagi problémák ellenére is megőrizte stabilitását. 2023-ban a Nerazzurri szintén BL-döntőig jutott, de a Manchester Cityvel már nem bírt. Az akkori csapatban Lautaro Martínez gyakorlatilag minden meccsen kezdőként lépett pályára és az összes sorozatot figyelembe véve 28 gólt szerzett. Két évvel később az argentin csatár lendülete töretlen: a második legtöbb játékperc az ő nevéhez fűződik és jelenleg 22 gólnál jár. A világ egyik legjobb középhátvédje, Alessandro Bastoni a 2023-as idényben karriercsúcsot jelentő 3525 percet játszott, és továbbra is stabil pontja a csapatnak, akárcsak a 36 éves Henrih Mhitarján, a másodvirágzását élő Hakan Calhanoglu, vagy a fentebb már megénekelt Acerbi.
A középpályán dőlhet el a harc
Az utóbbi tíz évben a csapatok megszállottan ragaszkodnak a letámadásos játékoz. Az előnyeit nem lehet elvitatni, de ha az agresszív játékstílus nem párosul minőségi és technikailag magasan képzett középpályásokkal, akik képesek megtartani a labdát, az egész mit sem ér. Szerencsére ebből egyik csapatnak sincs hiánya.
A Paris Saint-Germainnél legtöbbször a labda nélküli játékot emelik ki, ami éles kontrasztot mutat a korábbi időszakhoz képest, amikor Messi, Mbappé és Neymar gyakran kivonták magukat a védekezésből. A PSG Arsenal elleni elődöntője előtt Joao Neves az Athleticnek adott interjújában beszélt arról, mennyire élvezi, amikor zavarba tudja hozni az ellenfeleit. De mondott még valami ennél is érdekesebbet: „Szerintem ők talán fizikálisan erősebbek, mi viszont jobb játékosok vagyunk a labdával. Mi az ellenfél térfelén, labdabirtoklással szeretnénk védekezni, mert a labdabirtoklás a legjobb védekezés.”
Fizikálisan talán a tavaly nyári Európa-bajnokság egyik legjobbja, Fabian Ruiz a legmeghatározóbb tagja a PSG középpályás hármasának, de mellette kiválóan tartja meg a labdát, és az előre játékban is rendkívül hasznos. Vitinha pedig egy igazi zseni. Legtöbbször a pálya mélyén tűnik fel és elképesztő magabiztossággal veszi át a labdát nyomás alatt is, de mivel a középpályások gyakran cserélgetik a pozícióikat, így sokszor bukkan fel támadó szerepkörben is. Időnként szinte lehetetlen megmondani, hogy a három középpályás közül éppen kinek mi a pontos szerepköre, olyan gördülékeny és ösztönös az összjátékuk labdabirtoklás közben.
Ha lehet ilyet mondani, az Inter középpályásai még náluk is technikásabbak. A hármas legmélyebben játszó tagja Hakan Calhanoglu, aki karrierje elején még klasszikus tízes volt, de élete legjobb játékát most, védekező középpályásként nyújtja. Akárcsak a példaképe, Andrea Pirlo, akit ilyennek látott: „Tetszett, ahogyan játszott, az a nyugalom, ami belőle áradt a pályán. Soha nem stresszelt.” Kettejük között azonban van egy fontos különbség: míg Pirlo az Intertől igazolt a Milanhoz, Calhanoglu az ellenkező utat járta be, a Milant hagyta ott az Inter kedvéért.
A törökhöz hasonlóan Mhitarján korábban szintén tízesként játszott, mostanra ő is kicsit hátrébb húzódott. A világ először a 2012/2013-as idényben figyelt fel rá, amikor 25 góllal gólkirály lett az ukrán bajnokságban. Később a Bayern Münchenhez távozó Mario Görze pótlását vele oldotta meg a Dortmund, majd játszott a Manchester Unitedben és az Arsenalban is. Angliai éve alatt gyakran kiszorult a szélre, ahol nem tudta hozni a tőle elvártakat, de Calhanogluhoz hasonlóan élete talán legjobb játékával rukkol elő az Internél.
A három középpályás közül Nicolo Barella a legkitartóbb és egyben a legfejlettebb. Ő az a játékos, aki felszántja a pályát, mindenhol ott van. Antonio Conte kezei alatt főként futómennyisége tette őt naggyá, de mára sokkal higgadtabb, érettebb és intelligensebb játékos lett belőle. Ez a középpályás hármas technikailag, taktikailag és mentálisan is kimagasló. A kérdés már csak az, felül tudja-e múlni a párizsi triumvirátust.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
