szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Végig nagyszerűen játszott a magyar válogatott, és csak 13 másodperccel a lefújás előtt tudta megszerezni a győztes gólt a 2002-es világbajnok. Szuper Levente volt a meccs hőse, de az egész csapat helytállt az első A csoportos világbajnoki meccsén.

Most érkezett

Magyarország - Szlovákia 1-1

Ladislav Nagy előtt kaparintja meg Szuper a korongot, újabb szlovák lehetőség maradt ki.


Szuper Levente (balra) ezúttal is főszerepet játszott, az utolsó pillanatban kapott ki a magyar csapat
© MTI - Koszticsák Szilárd


"Bebizonyítottuk, hogy van helyünk az élvonalban, kiváló szlovák csapatot sikerült megszorongatnunk - értékelt Pat Cortina a mérkőzést követően. - Sajnálom, hogy nem sikerült kiharcolni a hosszabbítást, de ez az eredmény így is önmagáért beszél." Énekes Lajos másodedző még hozzátette: "Nagyon nagy dicséret illeti a csapatot, a vártnál jobban kezdtük a világbajnokságot. Komoly ellenállásra kényszeríttettük az ellenfelet."

TEJFALUSSY BÉLA JELENTI A HELYSZÍNRŐL
Fantasztikus meccs volt, itt kint remek a hangulat, hiszen több ezer magyar szurkoló kísérte ki a csapatot. A fiúk maximálisan betartották Pat Cortina taktikai utasításait, végig fegyelmezetten játszottak, amit jelez a kevés kiállítás is. Nem vagyok elégedett ugyanakkor a bírók ténykedésével, hiszen azon felül, hogy nem fújtak összhangban, szerintem a 2. és 3. bekapott gólunknál nagyot hibáztak. A gólokat nem szabályos körülmények között kaptuk, de ők még arra sem vették a fáradságot, hogy a videóbíró segítségét igénybe vegyék. Pedig ez kötelességük lenne ilyen helyzetben. Pédaként felhozhatom a Kanada-Fehéroroszország mérkőzést, ahol két gólt is érvénytelenítettek a videóbíró megnézése után. Úgy gondolom, ez a szlovák csapat nem jobb nálunk, és a győzelem is benne volt ebben a meccsben. A szlovák kapus kifejezetten bizonytalan volt, de igaz volt ez az egész szlovák csapatra. Idegesen játszottak, és csak az NHL-sztárok hozták nekik ezt a meccset. Nálunk Szuper Levente megint átlag feletti teljesítményt nyújtott a kapuban, de nagyszerű volt az egész csapat, góljainkat például nem is a leginkább meghatározó játékosaink szerezték. A legnagyobb fegyvertények viszont azt tartom, hogy korong nélkül is rengeteget korcsolyáztak a fiúk. Ezen a téren határozottan fejlődtünk. A fehéroroszokkal szerintem hasonlóan jó meccset játszunk, amiben bármi benne van. Kanada ellen ma nem voltak igazán meggyőzőek.




















2009-ES "A" CSOPORTOS JÉGKORONG VILÁGBAJNOKSÁG, SVÁJC
A CSOPORT, 1. FORDULÓ
MAGYARORSZÁG - SZLOVÁKIA 3-4
(0-1, 1-2, 2-1)
Zürich, Arena Zürich-Kloten, 5000 néző V.: Vladimir Sindler (cseh), Brent Reiber (svájci)
MAGYARORSZÁG: Szuper Levente, Budai Krisztián (kaousok), Horváth András, Tokaji Viktor - Szélig Viktor, Ennaffati Omar - Svasznek Bence, Sille Tamás - Kangyal Balázs, Ondrejcik Rastislav (hátvédek), Palkovics Krisztián, Fekete Dániel, Kovács Csaba - Vas Márton, Ladányi Balázs, Peterdi Imre - Vas János, Vaszjunyin Artyom, Jánosi Csaba - Benk András, Majoross Gergely, Holéczy Roger (csatárok) Szövetségi kapitány: Pat Cortina
SZLOVÁKIA: Rastislav Stana, Jan Lasak (kapusok), Andrej Sekera, Jaroslav Obsut - Ivan Baranka, Peter Smrek - Boris Valabik, Dominik Granak - Ivan Svarny, Rene Vydareny (hátvédek), Marcel Hossa, Michal Handzus, Lubomir Bartecko - Branko Radivojevic, Rastislav Pavlikovsky, Ladislav Nagy - Stefan Ruzicka, Peter Ölvecky, Juraj Mikus - Jiri Bicek, Tomas Surovy, Milan Bartovic (csatárok) Szövetségi kapitány: Ján Filc
Gólszerző: Holéczy (23.), Peterdi (43.), Sille (55.) ill. Ruzicka (3.), Bartecko (39., 60.), Hossa (40.)

















Percről percre
Sorrend megfordítása

1 2 3 4 5

Magyarország - Szlovákia 1-1

Szuper véd a berobbanó Boris Valabik elől, az akció végén megint Rastislav Ondrejciket állítják ki a bírók.

Magyarország - Szlovákia 1-1

Jánosi Csaba lő kapura, nagyszerűen bújik a védője mögül, a szlovák portás azonban belekap.

Magyarország - Szlovákia 1-1

Nyom az egyenlítő gól után a szlovák csapat, de állja a sarat a magyar védelem.

Magyarország - Szlovákia 1-1

Palkovicsot kiállítják két percre, bottal oda piszkált, ahova nem lett volna szabad.

Magyarország - Szlovákia 1-1

Ziccerhelyzetben magas bot a szlovákoknál, kimarad a helyzet. Agilisabban játszik a magyar csapat.

Magyarország - Szlovákia 1-1

Egyenlít a magyar válogatott! Holéczy Roger kap ragyogó passzt Benk Andrástól és hajszálpontosan kilövi a bal felső sarkot. 1-1

Magyarország - Szlovákia 0-1

Peterdi Imre szerez kis híján labdát a szlovák harmadban, erősebben kezdünk, mint az első játékrészben.

Magyarország - Szlovákia 0-1

Mi visszük el a korongot a második harmad elején.

Magyarország - Szlovákia 0-1

Marad az egygólos szlovák előny. Jól játszik a magyar csapat és az első harmadban - leszámítva az első perceket - partiban volt a 2002-es világbajnok ellen. A kapura lövések aránya 10-4 az ellenfél javára.

1 2 3 4 5
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!