szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az amerikai haditengerészet speciális vízijárművét hosszútávú mélységi merülésekre tervezték, s négy évtizeden át használták.

A haditengerészet saját lapja, a Navy Times szerint az NR-1 jelzésű tengeralattjáró olyan kicsi volt, hogy csupán 11 főből állt a személyzete, nem volt rajta zuhanyfülke, a fűtéséről pedig egy P-3 Orion típusú repülőből kiszerelt kenyérpirító gondoskodott. A legénység két műszakban váltotta egymást, az NR-1 fedélzetén ugyanis csupán négy fekhely fért el, az ügyeletes tiszt pedig a fedélzeten aludt az egyik konzol mögött.

Nem volt kifejezetten tágas
© US Navy

Az NR-1-et a haditengerészet űrsiklójaként is becézték, ami annyiban igaz, hogy körülbelül hasonló körülményeket tett lehetővé a személyzet számára, akik akár egy hónapig is a tengerfenék közelében tudtak maradni. A harci jármű közel egy kilométeres mélységig tudott merülni, küldetéseiről pedig sokat elárul, hogy az aljára kerekeket szereltek, hogy a tenger fenekén is tudjon közlekedni.

„Lehúztam benne egy hónapot, a végén már kissé nehéz volt a levegő” – emlékezett vissza Robert Ballard, aki többek között a Titanic roncsait fedezte fel mélytengeri kalandjai során. „Sajnálom, hogy kivonják a forgalomból ezt a valódi különlegességet.”

Az NR-1 karrierje 1969 januárjában indult a Connecticut államban található Grotonban. Atomreaktorának köszönhetően nem korlátozták lemerülő akkumulátorok, ezért ideális jármű volt a felderítő missziók során. Különleges felépítése miatt nem volt kifejezetten gyors, a víz alatt valamivel több mint 3 csomós sebességre volt csupán képes.

„A tengerfenék közelében ez a sebesség több mint elég” – magyarázta John McGrath sorhajókapitány, aki az NR-1 utolsó ügyeletes tisztje volt. „Nagy rajongója vagyok ennek a hajónak, véleményem szerint csodálatos fejezete volt a haditengerészet életének.”

Az NR-1 legénysége valóságos elitalakulat volt az atomtengeralattjárón szolgáló haditengerészek között, a piros-fekete hajóra ugyanis csak a tengeralattjárókat felügyelő mindenkori legmagasabb beosztású tiszt jóváhagyásával kerülhettek a kiválasztottak. McGrath még közülük is kiemelkedik, ugyanis 1997 és 2000 között már fedélzeti mérnökként tevékenykedett az NR-1-en. Tavaly visszatért a tengeralattjáróra, s ő felügyeli azt a folyamatot, melynek során az NR-1 reaktorait leeresztik, majd a hajótestet az amerikai haditengerészet „tengeralattjáró-temetőjébe” vontatják a Washington államban található Puget-öbölbe.

Közel négy évtizedes karrierje során az NR-1 számtalan küldetésben vett részt. Többek között lezuhant haditengerészeti repülők roncsainak felkutatásában, de 1986-ban, a Challenger űrrepülőgép katasztrófája után is bevetették. McGrath szerint még a legutolsó küldetésen is olyan feladatokat hajtottak végre, amelyek „szigorúan bizalmas” katonai célú bevetések voltak.

Ballard szerint az NR-1 nyugdíjazásával egy igazán értékes eszközt veszítenek el, mégpedig a tengeralattjáró különleges szonárját. A támadó célú tengeralattjárók hangradarjával ellentétben az NR-1 nem a teljes víztömeget vizsgálta. A lefelé irányított szonár a sorhajókapitány szerint „egy mérföldről is megtalált akár egy üres sörösdobozt is”.

Az NR-1 nem csak a kerekek miatt volt egyedülálló, felszerelték ugyanis három ablakkal és 29 külső fényforrással is, hogy a kutatási területet megvilágíthassák. Később továbbfejlesztették, 13 kamerát, egy robotkart, valamint különböző fogó- és rögzítőeszközöket kapott.

A mélységi merüléseket különleges felépítménye tette lehetővé. A merev hajótest és a keskeny középső szekció miatt igen szilárdnak bizonyult, azonban ezért cserébe olyan korlátai voltak, hogy például szennyvíztartályát nem lehetett a merülés során üríteni.

„A szennyvíztartály kapacitása komoly korlátozó tényező volt” – emlékezett vissza McGrath. „Meglehetősen primitív életkörülmények voltak a fedélzeten.”

Az NR-1 reaktorát egyszer kellett újra feltölteni, s még néhány éven keresztül bevethető lett volna, de McGrath szerint elérte szolgálati ideje végét. Emellett számos olyan cég, amely alkatrészeket gyártott hozzá, már évekkel ezelőtt beszüntette működését.

Bár a sorhajókapitány nem árult el túl sokat a titkos bevetésekről, annyi bizonyos, hogy az NR-1 legnagyobb előnye az volt, hogy csendben tudott várakozni a tengerfenéken, a stratégiailag fontos csomópontok közelében, s be tudott számolni az esetleges csapatmozgásokról. A hidegháború idején pedig többek között a szovjet kommunikációs kábelek elágazásait derítette fel.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Tech

Orosz mini-tengeralattjárók az Északi-sark jege alatt

Kísérleti merülést végzett vasárnap az északi-sarki vizeken a Mir-1 és a Mir-2 orosz mini-tengeralattjáró, amelyekkel elsőként terveznek lemerülni a tenger fenekére az Északi-sark alatt - közölte Vlagyimir Sztrugackij, a sarkkutatók szövetségének alelnöke.