A témával kapcsolatos kutatást Caitlin O'Connell-Rodwell, a The Elephant's Secret Sense (Az elefánt titkos érzéke) c. könyv szerzője vezette. A kutató arra mutatott rá, hogy amikor az elefántok a levegőben terjedő hanghullámokra figyelnek, fülüket a föld felé fordítják és a hang felé fordulnak, más esetekben viszont kevésbé szokványosan viselkednek: több elefánt képes egyszerre megmerevedni, nem csak állás, de akár még mozgás közben is, mellső lábukat pedig belenyomják a talajba, egyes esetekben felemelik ezt a lábukat. Mindez O'Connell-Rodwellt a rovaroknál látott úgynevezett szeizmikus kommunikációra emlékeztette.

© MTI - Kiss István

A doktor kísérletsorozata során arra döbbent rá, hogy az elefántok kommunikációjának szerves része a föld alatti "társalgás" is - a talajt megrezegtető alacsony frekvenciás, nagy amplitúdójú, viszonylag monoton hullámjelzések nagy távolságokra is eljuthatnak. A talajrezgések sokkal gyorsabban vagy lassabban is terjedhetnek a hanghullámoknál - ezek értelemszerűen a talaj minőségétől és milyenségétől függnek. A rögzített, majd visszajátszott "elefántbeszédet" más elefántok érzékelték és reagáltak is rá: vészjelzésekre például megmerevedtek vagy csoportba álltak ösze, de csak azokra a vészjelzésekre reagáltak, amik a környékükön eredtek, a távolabbiakra már nem.

Az elefántok hallójáratai alkalmazkodtak a talajrezgések érzékeléséhez, ugyanis középfülükben jelentősen megnövekedett a malleus, azaz a kalapácscsont, így sokkal könnyebben tudják érzékelni csontozatukon keresztül a rezgéseket, valamint középfülüket lezárva képesek jobban fókuszálni a "csonthallással" érzékelhető hullámokra.