Remek zene, kihagyhatatlan humor: Borderlands

 A Gearbox agyon „hájpolt” játéka (utoljára talán a Hellgate Londont előzte meg ekkora várakozás) végre megjelent Steamen, így rátehettük virutális mancsainkat. 

Lássuk először a pozitívumokat: a Borderlands egy akció-rpg keverék, ("Role-Playing-Shooter") a „keverés” aránya azonban jelen esetben pontosan a fordítottja annak, mint amit a Fallout 3-ban vagy éppen a Mass Effectben már láthattunk. Ez magyarul annyit tesz, hogy bár karakterünk (négy karakterosztály van, a szokásos hunter/tank/stb. koncepció alapján) fejlődik, szinteket lép és tulajdonságokat kap (erős World of Warcraft utánérzés, főleg a képesség lista), a harc mégis nagyobb szerepet kap, mint a beszélgetés, a karaktertulajdonságok és az egyéb RPG elemek. Magyarul: többet lövünk és kevesebbet szöszölünk.

Az elképzelés remekül beválik: a játékban kedvünkre irthatjuk az ellenfeleket, akik sosem fogynak el, beleértve a csúnya főgonosz bácsikat is (farmolható respawn, a profi játékosok tudják ez mit jelent). Ráadásul a gyűjtögető-zsákmányoló kedvű játékosok is kiélhetik magukat, hiszen a Borderlandsban elképesztő mennyiségű (random generált) fegyver és egyéb ketyere „potyog” ki az ellenfeleinkből, megint csak a’la WoW vagy Diablo. A készítők a jól bevált recepten nem változtattak, és ezt helyesen tették, hiszen a végeredmény élvezetes és pörgős. Nemcsak a karakterfejlődés van szép tisztességesen lelopva a Blizzard klasszikusokból, de még a loot (zsákmány) színkódolása is: fehér, zöld, kék, lila stb. Sőt a komolyabb főellenségek, itt is „instance”-okban találhatók.

A küldetések terén is ezt a hagyományt követi a Gearbox: rengeteg van belőlük, és mindegyik dögunalom (ismét kénytelen vagyok a WoW-val példálózni): menj ide, gyűjts össze x darab izét, öld meg ezt, öld meg azt, majd gyere vissza. Aztán repeat. 

Mindez persze nem lenne elég egy jó játékhoz, hiába lopjuk le a siker receptjeit, a bukás attól még benne van a pakliban. Jól tudták ezt a Borderlands fejlesztői is, így a fent leírtakon felül számos színesítést pakoltak a játékba. Az egyik a helyszín: Pandora. Nevével ellentétben ő nem egy hölg, és szelencéje sincsen: Pandora egy bolygó, teljesen a Mad Max stílusában, ahol kedvünkre kalandozhatunk/harcolhatunk, a játék nincsen „pályákra” osztva, csak zónákra. Pandora azonban nem olyan nyomasztó hely, mint mondjuk a Fallout világa, és nem is olyan „csiricsáré”, mint pl. a World of Warcraft. De nem is borongós és gótikus, mint a Diablo. Pandora inkább egy nagyon vicces, remek rockzenével színesített B-movie helyszínre emlékeztet: jópofa karakterek (lásd. videó), sok lelőhető ellenség és megfelelően lepusztult helyszínek. Mindennek a tetejében a játékot hajtó Unreal motorra ráhúztak egy érdekes „avisual designt”, ami olyan, mint a cell shading (magyarul rajzfilmhatás), de igazából nem cell shading, hanem egy érdekes, textúrázott outline eljárás. Ettől az egész játék fantasztikusan néz ki, a látványra tehát nem lesz panasz.

A játék valóban addiktív, főleg a sok-sok véletlenszerűen generált loot miatt, ráadásul érdemes kipróbálni több karaktert is, a többszöri végigjátszás tehát garantált. Sajnos azonban itt is konzol-átíratról van szó, és mint tudjuk: amit konzolról írnak át, az bizony olyan lesz, mint az a bizonyos „kései malac”: kicsi, köhögős és vékony. A Borderlands esetében ez elsősorban a töltési időkben, illetve magában a loading képernyők jelenlétében nyilvánul meg. Nincs mit tenni, bár egy PC-n simán elfutna az egész Pandora mindenféle töltögetés nélkül, konzolon ehhez nincs elég memória, így nekünk PC-seknek is a „loading” feliratot kell bámulnunk néha. Ez nem minden játék esetében zavaró, de a Borderlands egy nyitott, open-world játék akarna lenni (oda megyünk, ahova akarunk), és ebben a stílusban nem szerencsés a (ráadásul nem is rövid) töltögetés.

További problémákkal fogunk szembesülni, ha járműbe ülünk – ugyanis erre is lehetőségünk van a játékban. Bár ne lenne… A járművek ugyanis vezethetetlenek, köszönhetően a kontrollerről átportolt irányításnak: Hogy pontosan miért is fogunk ötpercenként falnak menni vagy tereptárgyakban elakadni, azt nehéz így írásban megfogalmazni, de ahogy kipróbáljuk, világos lesz. Legyen elég annyi, hogy a világ minden játékában WSAD+egér a járművek irányítása (GTA, Red Faction, Burnout Paradise, és még ki tudja hol…), a Borderlandsban ellenben sikerült az irányítást úgy megoldani, hogy WS+egér. Az A és a D gombokat hiába nyomogatjuk, nem fordul, slussz, passz. Borzasztó. Szerencsére, ha kiszállunk a járműből, akkor szuper FPS irányítás van, szóval a helyzet menthető – csak ne próbáljunk autózni, inkább menjünk gyalog.

Jó játék lett a Bordelands? Nos, határozottan igen! Remek a hangulat, még annak ellenére is, hogy sztori kvázi nincsen, de egy ilyen loot-ra épülő, szintlépegetős, farmolós-grindelős játékba nem is kell. A grafika és a humor nagyon eltalált, ráadásul a zene is szuper. A konzolos menük viszonylag hamar megszokhatók (pozitívum, hogy legalább az egeret kezeli, igaz az inventory-ban vagy például a fegyverek összehasonlításánál már átjön a konzolos életérzés). Ráadásul kooperatív módban is játszhatunk (egyszerre maximum négyen), ami külön élmény, kicsi kaotikus, de hasonlóan vonzó, mint a Left4Dead.  Ha szeretjük a Diablo- vagy WoW-stílusú játékokat, akkor a Pandora nekünk való bolygó: szintlépés, epic-loot, és farmolás ezerrel!