Bár az általános vélekedés szerint a munkanélküliség és a jövőkép hiánya, a kilátástalanság érzése vezethet a radikalizálódáshoz, a szélsőjobboldali szervezetekhez természetesen nem mindenki csatlakozik, aki ilyen élethelyzetben van - véli Michaela Köttig frankfurti professzor, aki a Friedrich Ebert Alapítvány budapesti rendezvényén nürnbergi kolléganőjével, Renate Bitzannal arról tartott előadást, milyen okokból csatlakoznak a fiatal lányok szélsőséges ideológiájú jobboldali szervezetekhez.

Három tényező

Köttig szerint a neonáci vagy más extrém jobbos szervezetekbe olyan lányok, fiatal nők lépnek be, akiknek személyes élettörténetében három fontos elem egyszerre bukkan fel. E tényezőket Köttig személyes élményei, vizsgálatai, életútinterjúi és közösségi munkája során állapította meg. A frankfurti kutató úgy véli, a három meghatározó „biográfiai” tényező tehát egyrészt a családok, elsősorban a nagyszülők, dédszülők múltja, a szülőkkel való azonosulás problémái, illetve a társadalmi környezet befolyásoló hatása.

A három tényezőt részletesebben elemezve, a hvg.hu kérdésére Köttig elmondta, hogy a nagyszülők, dédszülők tettei akkor befolyásolják az unokák, dédunokák későbbi cselekedeteit, ha a családban nem dolgozták fel a történelmi múltat. Sőt az is egyre nyilvánvalóbb, hogy minél súlyosabb tetteket követtek el a felmenők, vagy minél fontosabb szerepet játszottak a náci bürokráciában, annál valószínűbb, hogy a fiatalok akár erőszakos tetteket is elkövethetnek - ha nem történik meg a tisztázó jellegű múltfeltárás. Mindez azért is furcsa Köttig szerint, hiszen kibeszéletlen problémákról van szó, és az unokák, de különösen a dédunokák, sokszor nem is ismerik azokat a felmenőiket, akik a náci időkben éltek.

A szülőkkel való rossz viszony (vagy az egyik szülő és a gyerek „szövetsége” a másik szülő ellen) sokszor szintén radikalizálhatja a fiatalokat. A rossz szülő-gyerek viszony esetén bizonyos esetekben a nagyszülők nevelik a fiatalokat, így kerülhetnek szorosabb kapcsolatba a távolabbi múlttal is az ifjabb generációk. Mindez azonban még mindig kevés lenne ahhoz, hogy szélsőséges csoportokhoz csatlakozzanak a válságba került fiatal lányok. Szükséges ehhez egy olyan társadalmi tér, egy olyan szocializáció, kulturális környezet is, amely támogatja őket a radikalizálódásban.

Taglétszámok, választási eredmények

A nürnbergi kutató, Renate Bitzan a konkrét adatokra helyezte a hangsúlyt előadásában. A professzor szerint jelenleg Németországban a legfontosabb szélsőjobboldali párt a Nationaldemokratische Partei Deutschlands (NPD). A politikai szervezet taglétszáma mintegy hétezer fő. A szövetségi, tehát az egész Németországra kiterjedő választásokon ez a párt általában 0,2-4,3 százalék közötti eredményeket ér el, vagyis nem jut be az országos parlamentbe. A tartományokban viszont nagyobb szóródást mutatnak az eredményei: 0,1-9,8 százalék közötti eredményeket ér el. A szélsőséges politikai erők elsősorban a volt NDK területén erősebbek, de a kutatók szerint a nyugat-német területeken is vannak fellegváraik.

Wikipedia

Bitzan a konkrét választási eredmények ismertetésekor hangsúlyozta, hogy bizonyos régiókban a jobboldali szélsőséges pártok akár 15–25 százalékos szavazati arányra is szert tehetnek. A Németországban működő neonáci csoportok száma jelenleg 130-ra tehető, és mintegy ötezer tagjuk van. Rajtuk kívül vannak olyan szélsőjobboldali szervezetek, amelyek elutasítják a nemzetiszocialista (hitleri) eszméket, de ettől még szélsőjobboldali ideológiát követnek. Hatvan ilyen csoportról tudnak a német szakértők, összesen 2500 tagról lehet szó. A szubkulturális értelemben vett szélsőjobboldaliakhoz, illetve más erőszakra hajlamos szélsőjobb elemekhez sorolható személyek száma 9 ezer Németországban.

Wikipedia

Nőmozgalmak: a tradícióktól a nemzeti feminizmusig

A neonáci és szélsőséges szervezetek több női csoportot is szerveztek. Ilyen például a Gemeinschaft Deutscher Frauen (GDF, Német Nők Közössége), a Ring Nationaler Frauen (RNF, Nemzeti Nőegylet), illetve a Mädelring Thüringen (MRT, Türingiai Leányegylet). E nőszervezetek különböznek egymástól abban a tekintetben, hogy miként állnak a feminizmushoz, az emancipációhoz és a nőket érintő más társadalmi kérdésekhez. A GDF például a nők tradicionális szerepét, az anyaságot erőlteti. „Nemcsak a politikai aktivitásra bátorítjuk a nőket, hanem arra is, hogy kövessék elrendelt sorsukat és váljanak anyává” - hangzik a GDF szólama. A másik szervezet, az RNF „érdemi munkával támogatja az NPD-t, és bebizonyítja, hogy sok asszony feminizmus-ellenes, hagyománytisztelő és népéhez hű válaszokat ad korunk kérdéseire.“ Vagyis az RNF a politikai pártot, az NPD-t támogató nőszervezet, amely Bitzan szerint határozottan feminizmus-ellenes, de a politikai életben elismeri a nők szerepét.

Sajátos színt képvisel a szélsőjobboldali nőszervezetek palettáján egy kisebb türingiai csoport, az MRT. Ennek vezérelve: „Német asszonyok - óvakodjatok a patriarchátustól és politikai atyáskodástól!“ Azt is hangsúlyozza a Türingiai Leányegylet, hogy „korunk asszonya már nem pusztán a család és az otthon őrzője, hanem azonos joggal vesz részt a közéletben, amely az élet és a munka minden területét magában foglalja”. A szervezet hangsúlyozza, hogy „itt az idő”: „alternatívát kell kínálnunk, és ez nem más, mint a nemzeti feminizmus“. És ki is adják a jelszót: „Előre - nemzeti feminizmus!“ Vagyis az MRT, mely feminista megközelítéssel próbálja megnyerni a nőket, a jobboldali nőszervezetek között a „legmodernebb” irányzatot képviseli.

A legismertebb Ursulák

A német szélsőjobb ismertebb aktivistái között több nő is akad. Michaela Köttig kiemelte például a nemzeti politikai foglyok és hozzátartozók segélyszervezetének (HNG) vezetőjét. Ursula Müller a Wikipedia szerint 1933-ban született, és nemcsak ő aktív a szélsőjobboldali szervezetekben, hanem férje, az 1930-ban született Curt Müller is. Mindketten a hatvanas években kezdték szélsőjobboldali pályafutásukat, a nyolcvanas években pedig részt vettek a Hitler századik születésnapjáról megemlékezni kívánó bizottság tevékenységében. Ekkoriban Ursula Müller a Német Nőfront elnöke volt. Férj és feleség ekkor aktivizálta magát a HNG-ben is, mely egyike a legnagyobb és legbefolyásosabb neonáci szervezeteknek Németországban. Ursula 1991 óta a szervezet elnöke, azóta szónokként is rendszeresen szerepel.

Renate Bitzan szerint egy másik Ursula, vagyis Ursula Haverbeck egy intellektuálisabb csoport vezetője. Ő inkább ideológusnak nevezhető a német szélsőjobboldalon. A teljes nevén Ursula Haverbeck-Wetzelként ismert aktivista az időközben betiltott Collegium Humanum konferenciaközpont elnöke volt. A Wikipedia szerint az 1928-ban született Ursula Haverbeck-Wetzel férje, Werner Georg Haverbeck is aktív szélsőjobboldali személyiség, lelkész és publicista volt. Ursula négy évig Svédországban élt, miután keletről elüldözték családját a második világháború után. Pedagógiát, nyelvészetet és filozófiát tanult Skóciában. Ursula férje halála után, 1999-ben vette át Werner Haverbeck számos tisztségét. Többek között az 1963-ban alapított és 2008 májusa óta betiltott - Vlotho helységben működő - népi főiskolát, a „Heimvolkshochschule Collegium Humanum”-ot is.