Három beszéd, amely megváltoztatta a XX. század menetét
A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusán, 1956 februárjában három fontos és új hangvételű beszéd is elhangzott. Az első kettő nyilvános volt, Hruscsov és Mikojan tartotta, a harmadik - a Sztálint igazán leleplező - titkos. Világszerte ez a harmadik, szintén Hruscsov által elmondott szónoklat vált ismertté, miközben a történelem alakulásából jól látható, inkább az első két beszédre, na meg talán a „plusz egyre”, a sztálinista Molotov egyik felszólalására kellett volna például a magyaroknak is jobban figyelniük 1956-ban.
Nyikita Szergejevics Hruscsov, a szovjet kommunista párt első embere éppen ötvenöt évvel ezelőtt, 1956. február 25-én mondta el híres, „titkos beszédét”, amelyben leleplezte – az akkor már három éve halott - Sztálint és a sztálinista rendszer bűneinek egy (jelentős) részét. Szovjet pártvezértől ilyesmit addig senki sem várt, pedig voltak már jelek, amelyek arra utaltak, hogy valami egészen más készülődik Moszkvában.
Ez a valami más persze Kelet-Európában félreérthető volt, a magyar politikusok és a magánemberek egy része is azt hitte 1956-ban, hogy ha a Szovjetunióban desztalinizáció zajlik, vagyis Sztálint félrerakják a politikai ikonok közül, akkor az egyben a szovjet uralom végét is jelenti. Hruscsov áttörése azonban a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) XX. kongresszusán nem hozott teljes és tartós sikert. Beszéde félig-meddig titkos is maradt. (Azért kiszivárgott, méghozzá többféle hivatalos és illegális csatornán – amint arról a hvg.hu is írt korábban.)
Ám a sztálinisták nemcsak ezt a „leplezett leplezést” használták ki Moszkvában, hanem 1956 júniusában már a februári kongresszus határozatainak nagy részét letompították egy központi bizottsági döntéssel, ahol Sztálin bűneit már sikerült kissé elmaszatolniuk, a saját felelősségükkel együtt természetesen. Erről egyébként Mihail Heller és Alekszandr Nyekrics az Orosz történelem (A Szovjetunió története) című összefoglaló munkájukban részletesebben is írnak.
Nem a hatalmat akarta átadni Hruscsov sem
Másrészt, aki a korabeli hivatalos magyar pártsajtót olvasta, és jobban odafigyelt a XX. kongresszus nyilvánosan elhangzott beszédeire, az jól tudhatta: maga Hruscsov sem támogatta volna a szovjet birodalom szétverését. Nem a hatalmat akarta átadni, hanem a hatalomgyakorlás technikáit akarta finomítani és csökkenteni akarta a nemzetközi feszültséget.
Éppen ezért mostani cikksorozatunkban először nem is a titkos, hanem a nyilvános Hruscsov-beszéd elemzésével kezdjük, mert a későbbi években inkább eszerint alakultak az események, nem pedig a titokban tartott szónoklat alapján.
Hruscsov a Sztálin utáni hatalmi harcban a párt első titkári pozíciójából fokozatosan tolta félre az úgynevezett Trojkát, amely 1953-ban, Sztálin halála után vette át az irányítást. Ennek a hármasnak a tagjai Berija, Malenkov és Molotov voltak. Beriját, a félelmetes belügyi hóhért, a sztálini megtorlások egyik fő végrehajtóját gyorsan, még 1953-ban kivégezték. Malenkovot, akit sokan Sztálin utódjának tekintettek, csak leváltották egy év múlva a miniszterelnöki posztról. (Ezt elsősorban Nagy Imre bánhatta itthon 1954-55-ben, mert ő Malenkov emberének számított Magyarországon). Végül pedig Molotovot, Sztálin külügyminiszterét buktatta meg Hruscsov - Malenkovhoz hasonlóan őt sem bántották fizikailag, és Molotov külügyminiszteri leváltása is csak 1956-ban sikerült a pártvezérnek.
Nyílt szakítás Sztálinnal - a diktátor említése nélkül
Hruscsov első titkár már az SZKP XX. kongresszusának nyitóbeszédében is egészen más hangot ütött meg, mint korábban. A Sztálin halálától fogva eltelt pár évet így jellemezte kongresszusi beszédében – amit a Szabad Nép február 16-ai száma így idézett: „a párt bátran feltárta a gazdasági tevékenységben, az állami és a párttevékenység különböző területein jelentkező hiányosságokat, szakított az elavult elképzelésekkel, határozottan félresöpört mindent, ami idejét múlta és fékezi előrehaladásunkat”. Ez gyakorlatilag nyílt szakítást jelentett a sztálinista politizálással, jóllehet Sztálin nevét nem nagyon ejtette ki a szovjet párt első titkára a beszédében.
Hruscsov így folytatta: „a külpolitikában fontos események történtek. A szocialista tábor országainak következetes békepolitikája révén bizonyos enyhülés váltotta fel a nemzetközi viszonyok nagy veszélyekkel fenyegető feszültségét. Éppen azért, mert a Szovjetunió barátaival, a Kínai Népköztársasággal és a többi népi demokratikus országgal együtt, több következetes külpolitikai intézkedést tett, amelyet minden békeszerető erő támogatott, a nemzetközi élet küzdőterén a javulás reális távlatai nyíltak meg.” (Hozzátehetjük ehhez, hogy a nemzetközi enyhülés, a békepolitika meghirdetése nem Hruscsov, hanem az általa hidegre tett Berija ötlete volt először, ez a Berija letartóztatása után előkerült iratokból derült ki később.)
Békülés a Nyugattal, de mi lesz Kelet-Európával?
A nyugati szociáldemokratákat korábban oly súlyosan elítélő bolsevikok hangvételétől gyökeresen eltérve, Hruscsov így szólt 1956 februárjában: „Napjainkban sok szociáldemokrata tevékenyen harcol a háborús veszély és a militarizmus ellen, a szocialista országokkal való közeledésért, a munkásmozgalom egységéért. Őszintén üdvözöljük ezeket a szociáldemokratákat, és készek vagyunk minden szükségeset megtenni erőfeszítéseink egyesítésére a béke és a dolgozók érdekei megvédésének nemes ügyéért vívott harcban.”
A Szabad Nép másnapi számában tovább folytatta Hruscsov beszédének szó szerinti közlését. Ekkor egy kulcsmondat hangzik el, amely a Nyugat számára enyhülésként érzékelhető, Kelet-Európának viszont fel kellett volna figyelnie arra, hogy róla szó sem esik itt. A szovjet pártvezér ugyanis így fogalmazott: "A béke ellenségei mindmáig azt igyekeznek bizonygatni, hogy a Szovjetunió a forradalom „exportjának” útján meg akarja dönteni a tőkés rendet más országokban. Magától értetődik, hogy köztünk, kommunisták között, nincsenek a kapitalizmusnak hívei. Ez azonban egyáltalán nem azt jelenti, hogy mi beavatkoztunk, vagy be akarunk avatkozni azoknak az országoknak a belügyeibe, ahol tőkés rendszer van.”
Vagyis Hruscsov csak ott nem akart beavatkozni, ahol tőkés rendszer van. A szovjet pártvezér a „népi demokratikus” (kelet-európai szocialista) országokról nem szólt ugyan, de ez a hallgatás intő jel volt – ha utólag visszatekintünk az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jogos, de a korabeli világpolitikai helyzetben nem túlzottan reális függetlenségi és semlegességi követeléseinek megfogalmazására.
1956. február 16-án a Szabad Nép nemzetközi sajtószemléjéből is kiderül, hogy Indiában például teljesen helyesen értelmezték Hruscsov enyhülést kívánó – de nem a szovjet politikai érdekeket feladó – beszédét. „A Szovjetunió hajlandó beszüntetni a hidrogénbomba-kísérleteket. Bizalom a békés egymás mellett élésben. Az Egyesült Államokkal való viszony a békés egymás mellett élés öt elve alapján” – így számolt be a pártkongresszus megnyitásáról a Hindustan Times. A Hindustan Standard pedig Hruscsov beszámolójának azt a részét emelte ki, hogy a forradalmat nem lehet exportálni vagy vezényszóra végrehajtani.
Megszólalt február 17-én a szovjet pártkongresszuson Rákosi Mátyás, a magyar sztálinista vezér is. Ő óvatosan dicsérgette a leninizmust a Szabad Nép 1956. február 18-ai tudósítása szerint: „Mi magyar kommunisták mindenkor példaképünknek tekintettük és a jövőben is példaképünknek tekintjük a Szovjetunió Lenin alkotta dicső kommunista pártját. Rákosi beszédében a legérdekesebb az, hogy szinte megelőlegezi a Kádár-rendszer kezdetének mezőgazdasági politikáját, a tömeges téeszesítés befejezésének dátumát, szinte órára pontosan jelzi: „A magyar dolgozó nép most kezdett hozzá második ötéves tervnek megvalósításához. A második ötéves terv idején tovább folytatjuk a szocialista iparosítás politikáját. E tervnek megfelelően 1960-ig a mezőgazdaságban uralkodóvá tesszük a szocialista nagyüzemi gazdálkodást. (…) A második ötéves terv végrehajtásával 1960-ig lerakjuk a szocializmus szilárd gazdasági alapjait országunkban.”
Az első desztalinizációs beszéd: Mikojan felszólalása
A nyilvános beszédek közül az első valódi szenzációt egy kétes megítélésű szovjet politikus okozta. A kereskedelmi miniszteri posztot betöltő Anasztasz Mikojan - többek között ő is aláírta a második világháború kezdetén Katynban fogvatartott lengyel tisztek kivégzését - tulajdonképpen az első „desztalinizáló” beszédet tartotta a Szovjetunió történetében. Ez az óvatos, de határozott felszólalás reálisabb volt, mint Hruscsov pár nappal későbbi titkos beszéde, amelyet egyébként Mikojannal együtt készített elő a pártvezér.
„Mikojan elvtárs felszólalását” csak kongresszusi elhangzása (február 16.) után három nappal közölte a magyar pártlap, a Szabad Nép, amely egyébként Sztálin megnyilvánulásait korábban szolgaian bemásolta a lehető legfrissebb lapszámokban, és amely 1956-ban még Rákosi totális alárendeltségében működött. (Rákosi 1955-ben távolította el a reformkommunista Nagy Imre miniszterelnököt a posztjáról, és újra kezdte sztálinista kurzusát itthon.) Amikor leközölték, Mikojan beszédéből kiderült, hogy külön szólt „a pártélet lenini szabályainak helyreállításáról": „A központi bizottságnak és elnökségének munkáját az elmúlt három esztendőben mindenekelőtt az jellemezte, hogy pártunkban hosszú idő után megteremtődött a kollektív vezetés” – mondta az örmény származású szovjet politikus
Majd ezután következik Mikojan beszédének egyik leglényegesebb része: „A kollektív vezetés elve elemi fontosságú a proletárpárt, a lenini típusú párt számára. Ez régi igazság, de mégis hangsúlyozni kell, mert körülbelül húsz éven át nálunk tulajdonképpen nem érvényesült kollektív vezetés, virágzott a személyi kultusz, amelyet már Marx, majd Lenin is elítélt. Természetesen ez szükségszerűen igen kedvezőtlenül befolyásolta a párt helyzetét és tevékenységét. És most, amikor az elmúlt három esztendő alatt a lenini elvszerűség, és a lenini egység alapján helyreállott a kommunista párt kollektív vezetése, érezhető a lenini vezetési módszerek teljes jótékony hatása. És éppen ez az a fő forrás, amely a legutóbbi években új erőt adott pártunknak. Ez fontos előfeltétele volt azoknak a sikereknek, amelyekről Hruscsov elvtárs beszámolójában szó esik, és záloga annak, hogy a párt még biztosabban, még sikeresebben haladjon a kommunizmus felépítésének útján.”
Mikojan ezzel nemcsak Hruscsov nyilvános kongresszusi nyitóbeszédére utalt vissza, hanem „előrefelé” is tett célzásokat. Majd a február 25-én elhangzó titkos beszédben ugyanis Hruscsov Lenin- és Marx-idézetekkel igyekszik megbélyegezni Sztálint, a kommunizmus klasszikusainak személyi kultuszt elítélő megjegyzéseit citálva a három éve halott szovjet diktátor ellen.
Egy intő jel
Miközben a kongresszuson Mikojan minden addigi szokást felrúgva Sztálin ellen szólalt fel, a sztálinisták nagy öregje - a még Ribbentroppal Lengyelország felosztásáról a második világháború kitörése előtt paktumot kötő - Molotov külügyminiszter is aktív volt még. A Szabad Nép 1956. február 21-ei cikke szerint Molotov ezt mondta a kongresszuson: „Természetesen figyelembe kell venni azt is, hogy az imperializmus legagresszívabb körei a történelmi fejlődés kerekének visszafordításáról szövögetnek terveket. (…) De más ilyenfajta képtelen terveket szőni arra, hogy a kapitalizmust a szocializmus országaiban erőszakosan visszaállítsák és megint egészen más, mennyire valósíthatók meg e tervek a jelen körülmények között, tekintve, hogy a Szovjetunió létezése és fejlődésének egész története oly ragyogóan bebizonyította, e tervek légvárak, irreálisak.”
Vagyis amit Hruscsov még csak kerülgetett a nyugati országokba való be nem avatkozás kapcsán, Molotov azt kimondta: a szovjetek nem engedik meg Kelet-Európában, a szocialista országokban a kapitalizmus visszaállítását. Ez a beszéd 1956 februárjában hangzott el. 1956 októberében, Magyarországon, nem sokan emlékeztek erre a kongresszusi felszólalásra.
Cikkünk második részében a titkos Hruscsov-beszéddel és annak következményeivel foglalkozunk majd.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Mementó ’56: nem akar intelligens paraszt lenni?
Mementó-sorozatunk 56-os epizódjaiban igyekszünk hónapról hónapra követni az 55 évvel ezelőtti eseményeket, folyamatokat. A forradalom évének januárját felidézve most még nem a nagypolitika eseményeivel foglalkozunk, hanem a Szabad Népnek írt panaszos levelekkel, amelyekből talán még egyértelműbben kitűnik a sztálinista rendszer abszurditása.
A párt megtanít az élet értelmére, de mi lesz a jampecokkal?
A Nagy Imre elleni küzdelem és a fiatalok beléptetése a kommunista szervezetekbe – ez foglalkoztatta 1956 januárjában a hazai „ifjúságpolitika” irányítóit. A jampecok közé azonban nem mertek bemenni a KISZ elődjének, a DISZ-nek a helyi vezetői Sopronban. 56-os Mementó-sorozatunk újabb epizódja.
