Szovjet kivonulás 1991-ben: az utolsó fricska
Húsz évvel ezelőtt, 1991 júniusában hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarországot. Ezzel véget ért az 1944-45 óta tartó megszállás. A kommunista világhatalom katonai erőit a Kádár-korban „ideiglenesen itt állomásozó” szovjet csapatokként emlegették - az „ideiglenesség” pedig 45-46 évig tartott. A kivonuláskor a szovjetek azért még egyszer megfricskázták a magyar delegációt: nem tették meg azt a szívességet nekünk, hogy az utolsó katona gyalog sétáljon ki az országból.
A kelet-európai rendszerváltásokról már 1989-91 környékén egyértelmű volt, hogy a Szovjetunió térségbeli szerepének csökkenésével jár együtt. Ezekben az években szűnt meg a keleti blokk Moszkvából irányított gazdasági együttműködése, a KGST (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa), a szintén szovjetek dominálta katonai szervezet (Varsói Szerződés) és ezzel párhuzamosan vonták ki a szovjet csapatokat a kelet-európai, kelet-közép-európai országokból.
A folyamat Gorbacsov enyhülési politikájával, a glasznoszty (nyilvánosság) és a peresztrojka (átépítés) bevezetésével tetőzött be, ezzel ért véget a Brezsnyev-doktrína érája, amikor a Szovjetunió fenntartotta magának a jogot, hogy akár katonai erővel is beavatkozzon azokban a kelet-európai országokban, ahol neki nem tetsző folyamatok játszódnak le. (A Brezsnyev-doktrínát alkalmazták 1968-ban, Csehszlovákiában, a prágai tavasz leverésekor.)
A szovjet csapatok Magyarországról való kivonását sokan összefüggésbe hozzák Nagy Imre 1989-es újratemetésével. Akkori beszédében a Fidesz nevében felszólaló Orbán Viktor vetette fel a szovjet csapatok kivonását.
Keskeny Ernő magyar diplomata, volt moszkvai nagykövet erről egy 2008-as tanulmányában, Az Antall-kormány keleti politikája című írásában így fogalmaz: „Belpolitikai vihart kavart Orbán Viktor 1989. június 16-án, Nagy Imre újratemetésén tett kijelentése, amelyben a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonását követelte. Akkor sok politikus felelőtlennek tartotta ezt a magatartást. Mindenesetre feltehetőleg ez a beszéd is hozzájárult ahhoz, hogy még abban az évben tárgyalások kezdődtek a csapatok kivonásáról, s az erről szóló megállapodást még a Németh-kormány idején kötötték meg. A Horn Gyula és Eduard Sevardnadze külügyminiszterek által 1990. március 10-én aláírt csapatkivonás egyezmény 1. cikke szerint a Szovjetunió a csapatok kivonását Magyarország területéről 1991. június 30-ig befejezi.”
Kivonulási dátumok
Maga a csapatkivonás végül valamivel rövidebb idő alatt zajlott le. Június 19-én elhagyta hazánkat az utolsó szovjet katona, ám a magyar politikusok gyakorlatilag június 13-án elbúcsúztatták a szovjeteket, az utolsó katonavonat pedig június 16-án távozott.
1991. június 14-én, pénteken a Népszabadság arról számolt be címoldalán fő- és felcímeiben, hogy „Magyarország visszanyerte teljes szuverenitását”, miután „Silov altábornagy elköszönt”. Az előző napon, vagyis június 13-án a szovjet Déli Hadseregcsoport parancsnoka ugyanis búcsúlátogatást tett Antall József akkori magyar miniszterelnöknél és Göncz Árpád köztársasági elnöknél.
Elszámolási viták
Antall József ekkor azt mondta: ”A szovjet csapatok magyarországi kivonulása egyben a szovjet hadsereg erkölcsi megújhodását is jelenti. Az esemény, amellyel hazánk függetlenné válik, a Szovjetunió számára óriási presztízsnyereséget hoz a világpolitikában.” Silov bejelentette ekkor, hogy a tervezettnél előbb, tehát nem június 30-án, hanem 19-én fogja elhagyni – az utolsó szovjet katonaként – az országot.
Más kérdés, hogy másnap egy tárgyalódelegáció vezetőjeként, visszaindult Budapestre. Silov már ekkor, június 13-án ugyanis „sajnálatosnak nevezte”, hogy a „pénzügyi elszámolás kérdésében még nem sikerült megegyezni, mindazonáltal bízik benne, hogy a június 30-i határidőig megoldódik a kérdés”.
Törékeny helyzet
Göncz Árpád köztársasági elnök így fogalmazott 1991. június 13-án: „Jelentős ez a mai nap. Mind a mi hazánk, mind az önök hazája számára, és joggal állíthatom – Európa számára is. Ez a nap, amikor őszinte baráti kézfogással búcsúzunk önöktől, a Magyarországon állomásozó szovjet haderők parancsnoki állományától, legénységétől és köszönetet mondunk azért, hogy a Szovjetunió kétoldalú megállapodás alapján saját lehatározásából csapatait kivonja Magyarországról, s ezzel helyreáll Magyarország szuverenitása. Hosszú folyamatba illeszkedik a mai nap, ebbe illeszkedett 1956, ebbe illeszkedett a berlini fal ledőlte, ezt jelzi Gorbacsov tevékenysége a Szovjetunióban.”
Jellemző, hogy mire Göncz kifejtette mindezt, a Szovjetunió megindult a végső bomlás, Gorbacsov pedig a teljes bukás útján: ezen a napon, június 13-án érkezett ugyanis a hír, hogy Borisz Jelcin nyerte meg az orosz elnökválasztást, már az első fordulóban. Ő lesz az, aki Gorbacsov után átveszi a hatalmat Moszkvában, ám pár hónappal később már nem a Szovjetunió, hanem Oroszország élén áll majd. (A Szovjetunió 1991 végén bomlik fel, és legfontosabb utódállamaként Oroszország veszi át világpolitikai meghatározó szerepét, vagy legalábbis megpróbálja ezt a szerepet betölteni.)
Hogy mennyire törékeny volt a szovjet helyzet ekkoriban, jól érzékelteti az MTI június 17-ei híre, amelyet másnap a Magyar Nemzet közölt: „Rigában hétfőre virradó éjszaka a Lettországban állomásozó szovjet ’feketesapkások’ feldúlták a főpályaudvar vámhivatalát. A vámhivatal parancsnokát rövid időre őrizetbe vették, majd szabadon engedték – jelentette a Baltia hírügynökség.” Vagyis a szovjet csapatkivonás szinte az utolsó pillanatokban fejeződött be Magyarországon (és Csehszlovákiában), a szétesőben lévő világbirodalom helyzete teljesen kiszámíthatatlan volt 1991 nyarán. A szituáció magában hordozta ugyanis egy konzervatív fordulat esélyét is Moszkvában. (Ez meg is történt, de a konzervatívok hamarosan, 1991 augusztusában bekövetkező puccsát Jelcin erélyes fellépése meghiúsította, a gyengülő Gorbacsov ezeket az eseményeket bénultan figyelte.)
Az utolsó vonat
Szerencsés volt tehát, hogy a szovjetek a vártnál kicsivel előbb távoztak Magyarországról: az utolsó szovjet katonavonatot 1991. június 14-én kezdték el megpakolni az úgynevezett ellátópont felszerelésével. Néhány lakókocsi, sátrak és technikai eszközök kerültek a szerelvényre. Ezek a felszerelések a Mándok és Tuzsér közötti erdőben, Záhony térségében lévő ellátóponton voltak addig. Az MTI június 16-ai, illetve a Magyar Nemzet június 17-ei beszámolója szerint június 16-án hagyta el az utolsó katonavonat hazánkat.
A csapatkivonásnak nemcsak Magyarország volt a nyertese: a MÁV 1990. március 12-étől csaknem 35 ezer vasúti kocsit, azaz másfél ezer szerelvényt indított a Szovjetunióba – derült ki a vasúttársaság záhonyi igazgatójának, Lőrincz Sándornak a Népszabadságban közölt nyilatkozatából. „Ez a MÁV-nak nem volt rossz üzlet, hiszen egymilliárd forint körüli árbevételt hozott” – jegyezte meg Lőrincz.
Még mindig az elszámolási vita
Kevésbé járt jól anyagilag Magyarország. A Silov által is emlegetett elszámolási vitáról június 17-én Keleti György ezredes, HM-szóvivő így nyilatkozott: „a szovjet követelés 48,2 milliárd forint. A magyar igény (amelyben a legnagyobb tétel a környezeti kár) ezt meghaladja.” Ez az összeg azonban hamarosan duplájára emelkedett, mert a magyarok százmilliárd forintot kértek a környezeti károk miatt. A szovjetek viszont a kivonulás napjaira időzítve közölték június 19. előtt, hogy ők is százmilliárdot akarnak.
Keskeny Ernő a már idézett, az Antall-kormányról szóló tanulmányában így foglalta össze a történteket: „Az orosz fél 60 milliárd forintos követeléssel állt elő a magyarországi ingatlanokért, amelyre a magyar fél válaszul 100 milliárd forintra becsülte a megtérítendő környezeti károkat. Végül az úgynevezett ’nulla-megoldásban’ sikerült megállapodni, amely szerint mindkét fél lemond a saját követeléséről. Az erről szóló egyezményt Jelcin elnök 1992-es budapesti látogatása során írták alá. A megállapodást két jegyzőkönyv egészítette ki. Az egyikben Magyarország vállalta, hogy 10 millió dollár értékben humanitárius gyógyszersegélyt nyújt Oroszországnak, míg a másik szerint Magyarország megvizsgálja annak lehetőségét, hogy részt tud-e venni a területéről kivont szovjet katonák lakásproblémáinak megoldásában.”
Az utolsó fricska
A szovjet csapatok kivonulása Silov altábornagy 1991. június 19-ei búcsújával fejeződött be. Záhonyba délután három óra előtt két fekete Volga gördült be a határpontra. A szovjet tábornok és Annus Antal altábornagy honvédelmi államtitkár egymás mellé álltak, és Silov rövid beszédet mondott. „A Szovjetunió teljes mértékben eleget tesz a tavalyi egyezményben aláírt megállapodásoknak, és a Magyarországon ideiglenesen állomásozott déli hadseregcsoport teljes személyi állományát, harci technikáját, fegyverzetét és minden eszközét kivonta hazánk területéről” – foglalta össze a korbeli tudósító a szovjet tábornok szavait.
Silov azonban ezzel nem fejezte be mondandóját. A Népszabadság szerint úgy vélte: „a magyar fél még nem teljesítette ezt az egyezséget, nem hatott oda, hogy a pénzügyi elszámolások befejeződhessenek. Ezeket a hiányosságokat június 30-ig pótolni kell. Ezután minden jót kívánt volt magyar partnereinek és az ország népének, s kifejezte reménységét, hogy a barátság a jövőben is megmarad. Végül katonásan elköszönt, és a szovjet oldalra hajtott.” A tudósító ehhez még hozzátette: „Elmaradt tehát a magyar fél szorgalmazta gyalogátkelés a határhídon, és a közös sajtótájékoztató ötletére is azt válaszolta Silov, hogy tartson sajtókonferenciát ki-ki a saját oldalán.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Amikor Demszkyék még a 4-es metró ellen kampányoltak
A túl drága négyes metró helyett alternatív megoldást javasolt a Demszky Gábor sajtótájékoztatóján megszólaló SZDSZ-es szakértő 1990-ben. Demszky megválasztása után viszont gyorsan finomodott a budapesti városvezetés álláspontja, erről egy mind a mai napig utolsónak számító, 1990-es metróavatáson győződhetett meg a nagyközönség.
Mementó 1991: a Kalasnyikov-botrány és egyéb zűrök a visegrádi csúcs árnyékában
Igen nehéz helyzetben volt 1991 februárjában az Antall József vezette magyar kormány. Jugoszlávia nemzetközi botrányt csinált a Horvátországba szállított magyar Kalasnyikovokból, a visegrádi hármak (Varsó, Budapest, Prága) történelmi csúcstalálkozóra készültek a KGST és a Varsói Szerződés romjain, közben éppen zajlott az Öböl-háború. A felbomló Szovjetunió gazdasági válsághelyzetbe (is) sodorta a három közép-európai államot, amelyek közül Csehszlovákia nem is tudott sokáig egyben maradni.
Mementó 1991: a visegrádi csúcs és az Antall-Göncz presztízscsata
A visegrádi csúcson 1991 februárjában Budapest, Prága és Varsó politikusai óvatosan próbálták magukat kivonni a szovjet érdekszférából - anélkül persze, hogy felbőszítenék Moszkvát. Közben itthon Göncz Árpád és Antall József körül izzott a levegő: kicsinyes viták zajlottak arról, ki kit láthat vendégül a visegrádi csúcson.
Egy furcsa moszkvai tárgyalás és a német egység
Egy amerikai professzor, egy német közvélemény-kutató és egy magyar író-történész elemezte többek között a német egység kérdéseit csütörtökön az Andrássy Egyetemen tartott konferencián. A legérdekesebb talán egy Gorbacsovról szóló dokumentum közlése volt, amiből az 1990-es egyesítés előzményei derülnek ki. Cikkünk végén kronológiát is közlünk az újraegyesítésről.
Mementó 1990: kik és hogyan emlékeztek 1956-ra?
Húsz évvel ezelőtt látszólag egyetértésben ünnepelték október 23-át a közjogi méltóságok. Ugyanakkor érdemes emlékezni rá, hogy pár nap múlva tört ki a taxisblokád, amely az egyik legnagyobb alkotmányos kihívás volt a frissen létrejött demokratikus rendszer számára.
Mementó 1990: Göncz Árpádot elnökké választják
Húsz évvel ezelőtt, 1990. augusztus 3-án választotta az országgyűlés köztársasági elnökké Göncz Árpád írót. Ekkor már az SZDSZ-es Göncz betöltötte az ideiglenes államfői tisztséget, májustól augusztusig ugyanis az Országgyűlés elnöke volt.
Mementó 1990: a taxisblokád története és következményei
Két nappal az október 23-ai ünnepségek után, két nappal Antall József kórházba vonulását követően az MDF vezette kormány hirtelen bejelentette: drasztikusan, 65 százalékkal megemelik a benzin és a gázolaj árát. A döntést hihetetlen erejű felháborodás követte. A taxisblokád következményei azonban még ma sem teljesen világosak – erről is szól cikkünk, amelynek végén az akció rövid kronológiáját közöljük.
Mementó: hogyan emlékeztek korábban az aradi vértanúkra?
1920-ban a Kárpátokat siratták, 1950-ben az észak-koreaiakkal érzett együtt a Szabad Nép, és csak 1990-ben jött el az az idő, amikor végre ökumenikus szertartáson emlékezhettek meg az egyházak Aradon a tizenhárom honvédtábornokról. Áttekintettük a 20, 60 és 90 évvel ezelőtti október 6-ai ünnepségeket.
