Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Először készítettek molekulán belül mozgó atomokról valós idejű felvételt amerikai kutatók, akik eredményükről a Nature című tudományos magazinban szerdán számoltak be.
Kísérletükben nitrogén és oxigén molekulákra ultragyors lézert irányítottak: a fényimpulzus az atomok körül keringő elektronok közül kiütött egyet a pályájáról.
Amikor az elektron visszazuhant a molekulára, apró ütközést okozott, amely a vízben való fodrozódáshoz hasonló hullámokat keltett. Az érzékelők a kapcsolódó atomok között kialakult rezgést rögzítették.
Bár a módszert most igen egyszerű molekulákon alkalmazta Louis DiMauro kutatásvezető, az Ohiói Állami Egyetem fizikusa, a későbbiekben összetettebb molekulákban is tanulmányozhatják segítségével az egyes atomok mozgását.
Az eredmény hasznosítói lehetnek például a gyógyszermolekulák tervezői, ám DiMauro szerint még hosszú út vezet addig, hogy a fehérjékhez hasonló bonyolultságú molekuláknál is alkalmazhassák a módszert.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.