Ha ilyen lesz a világ 20 múlva, aggódhatunk – teszteltük a Detroit: Become Humant
A mesterséges intelligencia rohamléptékű fejlődésének előnyei már most is látszódnak, pedig ha úgy nézzük, továbbra is csak a felszín egy részét kapargatjuk. Elképzelésekből persze rengeteg van, ezek egyike az embert segíteni hivatott robotok kifejlesztése, melyek a rájuk bízott feladatok révén könnyebbé tehetik majd életünket. De mi van, ha a rendszer úgy dönt, önálló életre vágyik, céljai eléréséhez pedig semmitől nem riad vissza? Erről szól a Detroit: Become Human.
2012-ben még senki nem gondolta, hogy az egyszerű technikai demóként bemutatott Detroit: Become Human (akkori projektnevén Kara) hat évvel később bárki által megvásárolható videojátékká növi ki magát. Pedig ez történt, a Quantic Dream fejlesztette program ráadásul kimagasló, mintegy 7,8 milliárd forintnak megfelelő fejlesztői büdzsé eredménye.
A program persze inkább a feldolgozott téma miatt érdemel figyelmet, miközben olyan mondanivalót feszeget, melynek lehetséges hatásai okán több tudományos szakértő, így a 76 éves korában elhunyt Stephen Hawking is felszólalt. A világ sokáig (egyik) legokosabbnak tartott embere szerint az MI rohamléptékű fejlődése növelni fogja a világszerte tapasztalható gazdasági egyenlőtlenséget, ha pedig nem vigyázunk, az általunk most ismert világnak rövid úton vége lehet. Mások szerint nem csak a Skynethez hasonlítható forgatókönyv miatt vagyunk veszélyben, az emberi tényező is ugyanolyan kockázatot rejt, így végső soron saját magunktól is félnünk kell.
Hihetőnek tűnő fikció
A Detroit: Become Human pedig épp ezektől tűnik annyira hihetőnek, a játék ugyanis bár fikció és némi képzelőerő keveréke, közben remekül illusztrálja, mi mindentől tarthatunk majd 15-20 év múlva az emberéletet veszélyeztető problémák mellett. A program ugyanis premier plánban mutatja be egy futurisztikus Detroit jövőjét, melynek hús-vér lakóit mostanra az emberre megszólalásig hasonlító androidok segítik.
Nem csupán alapvető feladatokat ellátni képes gépekről van szó, hanem olyan robotokról, melyek az élet mindennapi részévé váltak, és mindenhol ott vannak: utcát sepernek, kutyát sétáltatnak, bevásárolnak, viszik a háztartást, sőt bizonyos típusaik az idősgondozásban is remekül használhatók. Eközben a világ egy sötét és morális problémákkal teli planétává vált: az addig emberi közreműködést igénylő munkák nagyrésze felesleges lett, sokan pedig földönfutóvá váltak.
Utóbbi szintúgy nem annyira kitalált, hiszen a jövőbeni helyzetet pedzegető szakemberek már most egyre jobban kongatják a vészharangot: a későbbi boldoguláshoz nem csupán nyelvekre és az adott területen szerzett tapasztalatokra lesz szükség, hanem két alapvető tudás, a vállalkozói és informatikai ismeretek meglétére. Ezek hiányában, játékosok közti szakkifejezéssel élve,
gamer over, apukám.
Mindezek hatása a Detroit: Become Humanben első kézből látható: a munkanélkülivé lett embertömegek az őket foglalkoztató cégek előtt demonstrálnak, egyfelől azt követelve, vegyék vissza őket, másrészt azt hangoztatva, hogy korábbi munkájukat nem elsősorban gazdasági gondokból adódó problémák miatt veszítették el, az androidok térnyerése okán lettek nincstelenek – miközben a kormány semmit sem tesz a megsegítésük érdekében.
Hárman párban
Hogy a helyzet még kellemetlenebb legyen, a fejlesztők épp azok szemszögéből igyekeznek bemutatni a világot, akik, közvetve/közvetlenül, de a legtöbb gondot okozták: robotként ismerjük meg a minket körülvevő közeget, és nem is egy, rögtön három, ismert hollywoodi szereplőkről mintázott karaktert irányítva, de más-más történet és idősík útján.
Kara Detroit elszegényedett negyedében „éli” mindennapjait egy szociopata apa és gyermeke mellett, mikor egy nap súlyos döntések elé kerül: hajlandó elfogadni a világban tapasztalható rosszat és egyenlőtlenségeket, vagy tesz valamit ellene? A Connor névre keresztelt android különleges rendőrségi nyomozóként a deviánssá vált robotok felkutatására specializálódott. De vajon miként éli meg egy gép, akit saját fajtája ellen fordítanak? Harmadik szereplőként a programjából kitörő Markust ismerjük meg, aki a szabadságért vívott harc és a békés megoldások közti határt keresi.
Mindhármójuk története különleges a maga nemében, miközben számos, morális kérdéssel is szembenézünk: minek tekinthető egy gép, amelyik ölni is hajlandó, hogy a védelmébe vett gyermeket biztonságban tudhassa? Bűnöző? Gyilkos? Mentőangyal? Hasonló kérdésekből bőven kijut majd a kissé szűknek, de túlzás nélkül is izgalmasnak mondható, nagyjából 8-10 órányi játékidőt tartalmazó kalandjátékban.
Döntések sorozata
A Quantic Dream neve több játék kapcsán ismerős lehet, hiszen a francia stúdió nevéhez fűződnek a nagysikerű Heavy Rain, valamint a Beyond: Two Souls nevű programok is. Annak ellenére, hogy viszonylag kevés játékot jelentettek meg, valóban nagybecsű kiadóról van szó, ennek pedig egészen egyszerű oka van: a Quantic Dream úgy tud játékot készíteni, hogy a programok többsége nem csupán követi a cselekményszálat, engedélyt ad arra is, hogy a játékosok alakítsák/formálják döntéseik révén az odavezető utat.
Utóbbi jóság pedig mostani munkájukból sem maradt ki, sőt, ha azt nézzük, a korábbiak gyenge próbálkozásnak tűnnek a Detroit: Become Humanban alkalmazott megoldáshoz képest. A programban ugyanis nem csak különféle utakon juthatunk el az adott rész fináléjához, a döntéseink a karakterek személyiségét, az őket megítélők gondolatait, valamint egész Detroit jövőjét befolyásolják. Három karakter lévén mindez rengeteg átgondolást igényel, nagyon helyesen, hiszen a játék így többszöri újrajátszás után sem válik majd unalmassá. Utóbbi pedig egy alapjáraton 18-22 ezer forintba kerülő termék esetében valóban kincset érő tulajdonság.
A program különlegességét növeli, hogy rossz megoldás egyáltalán nincs, sőt, ha úgy érezzük, hogy az adott döntéssel járó hatásokkal nem igazán tudunk azonosulni, a játék engedélyt ad az idő visszapörgetésére egy újabb próbálkozás erejéig. A döntések persze előre meghatározott darabokból állnak, így mondhatni végig keretek közé szorított lehetőségekjek alakíthatjuk karaktereink jövőjét. Azonban a felsorolt opciók mindegyike újabb és újabb irányvonalat nyit meg, így egy-egy döntéssel megint csak másik útvonal elé kerülünk. Bonyolultnak hangzik, de mindez a mellékelt, magyar nyelvet is tartalmazó feliratot látva halad szépen a maga útján. Csak azt nem szabad elfelejteni, hogy egy-egy válaszlehetőségnek akár komoly hatásai is lehetnek ránk és a világra nézve.
Döbbenetes grafika
Külső nézetes kalandjáték lévén az elénk táruló közeget folyamatosan váll felett látjuk. Bár az irányítás és a kamerakezelés sem mondható tökéletesnek (időnként pedig kifejezetten nehézkessé válik), mindent egybevéve nem érheti szó a ház elejét. A 2038-as, erősen átalakult Detroit látképe valósággal festői. Minden él és mozog, de az atmoszféra közben mégsem távolodik el annyira a még hihető szinttől. Az alkalmazott grafikai motornak hála pedig valóban filmszerű élményt kínál – mondjuk nem is csoda, 180 ember dolgozott rajta, hogy olyan legyen, amilyennek évekkel korábban, még a projekt kezdeti szakaszában megálmodták tervezői.
A karakterek közeli arcvonásait és mimikáját is csak dicsérni lehet. Tényleg nagyon kevés olyan játék van ma a piacon, amely ennyire kidolgozott karaktermodellekkel igyekszik magához édesgetni a téma iránt érdeklődőket.
Azonban legyen bármilyen részletes és szemrevaló a látvány, a Detroit: Become Humannél egyértelműen érezni, hogy ez az a játék, mely bizony képes megszorongatni a sima PS4 hardverét, jó pár kellemetlen percet okozva ezzel a játékosoknak. A lassulás szerencsére csak a nagyott nyitott helyeken érezhető, ott azonban alkalmanként egészen drámai mértékben csökkenhet az FPS. Ez ugyan nincs konkrét hatással a játékra, az élményből mindenesetre érezhetően visszavesz valamit. Remélhetőleg egy frissítés útján sikerül majd orvosolniuk a készítőknek.
Köszönjük, egy élmény volt
A Detroit: Become Human kisebb hibái ellenére is méltán pályázhat az év legizgalmasabb videojátéka címre, hiszen mindent egybevéve egy valóban fordulatos és tartalmas programmal van dolgunk. Némi "csalás" azért mutatkozik: műfaját tekintve bár kalandjátékként hirdetik, a kaland itt egész másképp kell értelmezni, vaktában lövöldözésre pedig ne számítsunk, ez nem az a kategória. Viszont mindenképp kipróbálásra érdemes. Már csak azért is, mert a fejlesztők a PlayStation áruházból letölthető, ingyenes demóverzió révén mindenkinek megadják a lehetőséget, hogy egy röpke pillanatra elmerülhessenek a futurisztikus Detroitban és részesei legyenek egy szó szerint világrengető sztori első perceinek. Aztán meg már mindegy, mert úgysem fogják tudni letenni.
10-ből 9 pontot ítéltünk meg neki, nekünk nagyon tetszett.
Többi játéktesztünket itt találja. Ha rendszeresen szeretne értesülni róluk, lájkolja és figyelje a HVG Tech rovatának facebookos oldalát.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
16 élet egyetlen másikért: újjászületett minden idők egyik legjobb videojátéka
Talányos kérdések helyett egyszerű, ám mégis szívbe markoló forgatókönyvet vázol fel a Shadow of the Colossus: oltsunk ki tizenhat életet, és esélyt kapunk elvesztett szerettünk visszatérésére. A legendás játékdizájner, Fumito Ueda 2005-ös remekműve sziklaszilárd iskolapéldája a japán történetmesélők nagyszerűségének.
Apaként sem könnyű uralni a bennünk lakozó szörnyet – God of War-kritika
Az Olümposz isteneivel vívott harc után az északi világ borzalmaival is szembesülni kényszerül Kratos, a God of War-széria hőse – csak immár meggyötörten és valódi felelősséggel a vállán. Lehet-e egy dühöngő félistenből érző szívű szülő, mentor és védelmező egy személyben? Erről szól a PlayStation tavaszi újdonsága.
