szerző:
hvg.hu

Téves riasztások sokaságához vezethet, ha elfelejtik kikapcsolni az Apple Watch 4 úgynevezett elesés-érzékelőjét. Egy coloradói síparadicsomban pedig épp ez történt.

Mi is beszámoltunk az Apple Watch 4 egyik hasznos érzékelőjéről, amely képes érzékelni, ha valaki elesett, és ezután vészhívást indít. A funkció remekül működik, több pozitív történet is érkezett már, amikor az óra segített ki valakit a bajból. Ám ha tulajdonosa elfelejti kikapcsolni, vagy reagálni a megjelent parancsokra, akár kellemetlen szituációban lehet része.

A CBS Denver beszámolója szerint a Colorado egyik síparadicsomában 10-12 téves riasztás landolt a segélyhívónál, melyek elesett síelőktől érkeztek. Egyikük sem sérült meg, csak miután talpra álltak, valószínűleg elfelejtettek az órájukra nézni, ami már közben riasztást küldött a mentőknek. A lap által idézett egyik operátor szerint ez azért sem szerencsés, mert míg a hívást azonosítják, az igazi, tehát valós veszélyhelyzetben lévőknek várniuk kell.

A mentősök szerint a legjobb megoldás az lenne, ha a funkciót mindenki kikapcsolná, aki olyan fizikai tevékenységet végez, mint például a síelés. Azért persze tegyük hozzá: síelés közben is lehet akkorát esni, hogy az ember segítségre szoruljon, az óra pedig igenis hasznos lehet ilyenkor. Az más kérdés, hogy sokan kellő odafigyelés nélkül használják.

Az Apple egyébként nem reagált a történetre, és nem is biztos, hogy fognak. Legalábbis ameddig a pozitív történetek vannak túlsúlyban, nem valószínű, hogy bármilyen vitába is belebonyolódnának.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Tovább melegszik az idő, de kicsit még marad a szél is

Tovább melegszik az idő, de kicsit még marad a szél is

Halálra késeltek valakit a bécsi főpályaudvaron

Halálra késeltek valakit a bécsi főpályaudvaron

Babos Tímea egyesben kiesett Melbourne-ben

Babos Tímea egyesben kiesett Melbourne-ben

Szükségállapotot hirdettek, a közlekedés is akadozik a Magas-Tátrában az ítéletidő miatt

Szükségállapotot hirdettek, a közlekedés is akadozik a Magas-Tátrában az ítéletidő miatt

Shane Tusup végre elárulta, mit tervez

Shane Tusup végre elárulta, mit tervez

120 millióból vesz babacsomagokat az állam a határon túli magyar családoknak

120 millióból vesz babacsomagokat az állam a határon túli magyar családoknak