szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A szakértők megvizsgálták az etióp légibaleset körülményeit, és arra jutottak, a Boeing hibás szoftvere a felelős a tragédiáért.

Miután néhány hónapon belül már a második ugyanolyan Boeing-gép zuhant le, a légügyi hatóságok és a légitársaságok leállították a 737 MAX típusú repülők üzemeltetését. A szakértők a március eleji etióp légikatasztrófa óta vizsgálták, hogy mi okozhatta a tragédiát, és az előzetes információk alapján pontosan az, amit egy ideje már sejtettek a szakemberek.

Az etióp légikatasztrófát a Boeing automatikája, az úgynevezett átesés megakadályozására kifejlesztett MCAS rendszer okozta, amely hibás adatokat kapott egy érzékelőtől, emiatt pedig megdöntötte a gépet, ami végül lezuhant. A rendszernek akkor kellett aktiválódnia, amikor az érzékelők adatai azt jelezték, túl lassan halad a repülő, vagy túl meredeken emelkedik. A pilóták drámai küzdelme hiábavaló volt.

©

Amikor fennáll a veszély, hogy a gép átesik, növelni kell a repülőgép sebességét - ennek legyegyszerűbb és leggyorsabb módja pedig a repülőgép megdöntése. Ez történhetett az etióp katasztrófa esetén is, csakhogy egy hibás adatra reagálva.

A Wall Street Journal beszámolója szerint ez történ 2018 végén is, amikor az indonéz légitársaság egyik Boeing 737 MAX típusú gépe zuhant le. A két tragédiában 350 ember veszítette el az életét.

A Boeing már elkészítette a szoftvert, ami kijavítja a végzetes hibát. Ezt egyelőre még tesztelik, ami azt is jelenti, hogy néhány hónapig még biztosan nem szállhatnak fel a Boeing 737 MAX-ok.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Két nagy Volkswagent ajánlottak fel a Szent László Kórháznak

Két nagy Volkswagent ajánlottak fel a Szent László Kórháznak

Gulyás: Elegendőek a kormány intézkedései

Gulyás: Elegendőek a kormány intézkedései

Gázrobbanás történt egy orosz lakóházban

Gázrobbanás történt egy orosz lakóházban