Holland webcímeken tárolják az interneten fellelhető pedofil pornográf tartalmak csaknem felét az Internet Watch Foundation (IWF) legfrissebb jelentése szerint – ismertette a kutatás eredményét a BBC.
Az IWF csak 2018-ban 105 ezer olyan webcímet azonosított, amelyek pedofil tartalmakra irányítják a netezőket. Ezek közül 47 százalék olyan hárhelyekre mutatott, amiket Hollandiában helyeztek üzembe.
A szervezet arra is figyelmeztetett új kutatásában, hogy napjainkra Hollandia lett a gyerekpornóval üzletelő bűnügyi hálózatok melegágya, aminek oka az olcsó szerverüzemeltetési költségekben keresendő. Az IWF szerint a közzétett képanyagok nem a közösségi média nagy és ismert szereplői révén, illetve nem is privát weboldalakon keresztül terjednek, hanem valamilyen képmegosztón át. Ezeket olcsón és könnyen lehet fenntartani az országban.
A törvénytelen képanyagok száma a szervezet szerint jelentős emelkedésnek mondható a 2017-es kutatás eredményéhez viszonyítva. Az, hogy mára több ilyen tartalom kering az interneten, az IWF szerint a bennünket körülvevő és fejlődő technológiai világ az egyik felelős.
A holland kormány az adatok ismertetése után ígéretet tett a jogszabályok szigorítására.
Az IWF egyike napjaink olyan szervezeteinek, amelyek megpróbálják feltérképezni az interneten terjedő illegális tartalmak tárolási helyét, illetve az üzemeltetők kilétét. Utóbbi munkában a hatóságokkal együttműködve dolgoznak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.