Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A csapadékot és a villámárvizeket előrejelző rendszert alakítanak ki a magyar-szerb határ menti térségben - közölte a projektben résztvevő Szegedi Tudományegyetem.
A klímaváltozás miatt térségünkben egyre kevesebb a csapadék, egyben időbeli eloszlása egyre szélsőségesebb. Ez főleg Közép-Európa városi térségeiben okozhat jelentős károkkal járó villámárvizeket. Mint azt megírtuk: Magyarországon is meg kell barátkoznunk a villámárvizekkel, ugyanis egyre gyakoribbak lesznek.
A 750 ezer eurós uniós támogatással megvalósuló projekt fő célja egy csapadék- és villámárvíz-monitoring, előrejelző és online tájékoztató, figyelmeztető rendszer kialakítása a magyar-szerb határ menti régiók városaiban.
A térség két legnépesebb városában Újvidéken és Szegeden olyan mérőhálózatot építenek ki, amellyel az eddigieknél jóval nagyobb térbeli felbontásban ismerhető meg a lehulló csapadék mennyisége. A rendszer folyamatosan gyűjtött adatai és a mérések valós idejű megjelenítése jelentősen segítheti az extrém csapadékesemények idején a városlakókat a védekezésben, vagy a helyi döntéshozókat és közműszolgáltatókat az esetleges válsághelyzetek kárainak enyhítésében.
A szegedi és az újvidéki egyetem kutatói partnereikkel kifejlesztenek egy olyan valós idejű rövid távú csapadék és villámárvíz előrejelző-rendszert, amely nem csak a két városra, hanem az egész térségre kiterjed. Az előrejelzések távérzékeléses eljárással gyűjtött adatokon alapulnak, a két városban kiépített rendszerek mérései a pontosabb prognózist lehetővé tevő finomhangolásához szükségesek.
A projekt keretében gyűjtött mérési adatok és az előrejelzések szabadon elérhetők lesznek, és kifejlesztenek egy korai figyelmeztető rendszert, melyet a lakosság vagy a helyi hatóságok alkalmazhatnak az extrém csapadék okozta elemi károk enyhítésére vagy a veszélyes időjárási eseményekre történő felkészülés során.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.