szerző:
MTI / hvg.hu

Egy japán egyetem és egy orvostudományi vállalkozás kutatói alkalmazást dolgoztak ki, amely hatékonyan segíti használóját a dohányzásról való leszokásban.

A Keio Egyetem és a CureApp vállalkozás csütörtökön Tokióban bejelentette, hogy engedélyeztetni akarják a japán kormány által az alkalmazást mint lehetséges orvosi eszközt a nikotinfüggőség elleni harcban, valamint az egészségbiztosítási rendszerben is.

Az app lehetővé teszi, hogy a beteg feljegyezze a leheletében lévő szén-monoxid szintjét, amelyet egy különálló eszközzel mér meg, és rögzíti az illető egészségi állapotára jellemző más adatait is.

Ezen kívül a beteg állapotának megfelelő orvosi tanácsot is ad.

A tokiói székhelyű kutatók mintegy 570 ember körében tesztelték a programot, olyanokat vontak be, akik 2017 októbere és 2018 vége között az ország 31 egészségügyi intézményében orvosi segítségért fordultak nikotinfüggőségük miatt. Azt találták, hogy a résztvevők 64 százaléka hat hónappal később már nem dohányzott, ez mintegy 13 százalékkal volt több az applikációt nem használó kontrollcsoport eredményénél. Az alkalmazás a kórházon kívül nyújt segítséget mentálisan azoknak a betegeknek, akik egyedül harcolnak a nikotinfüggőség ellen – mondták a kutatók.

"A dohányzás káros, a leszokásnál nincs jobb alternatíva" - annyira káros a cigizés, hogy inkább kiszállna az egyik legnagyobb gyártó

Cigaretta nélkül képzeli el a jövőt a világ egyik vezető dohányipari cége. Budapesten mutatta be füstmentes termékeinek kutatásait a Philip Morris. A vállalat bejelentése szerint hosszú távon teljesen fel szeretnének hagyni a cigaretta értékesítésével.

A dohányzásellenes kampányok sokszor hatékonyak tudnak lenni, de mivel a cigit a fiatalok is hajlamosak kipróbálni, esetükben már más megközelítésre van szükség. Ezért is készítették el a One Leaves című videojátékot, amely ijesztgetéssel próbálja elvenni a fiatalok kedvét a cigitől.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Izgalmasnak tűnik: három részből hajtogatna új telefont az LG

Izgalmasnak tűnik: három részből hajtogatna új telefont az LG

Érdekes kódrészletet találtak a Google alkalmazásban, hasznos új funkció készül

Érdekes kódrészletet találtak a Google alkalmazásban, hasznos új funkció készül

Megkezdődött a Móricz Zsigmond tér környékének kiürítése bomba hatástalanítása miatt

Megkezdődött a Móricz Zsigmond tér környékének kiürítése bomba hatástalanítása miatt

Páros lábbal szállt bele James Corden egy műsorvezetőbe

Páros lábbal szállt bele James Corden egy műsorvezetőbe

Nagyon máshogy néznek ki ezek a Snickersek, de miért?

Nagyon máshogy néznek ki ezek a Snickersek, de miért?

"Mi a társadalom letükröződése vagyunk, és igenis meg kell mutassuk magunkat!"

"Mi a társadalom letükröződése vagyunk, és igenis meg kell mutassuk magunkat!"