A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
Megerősítést nyert a korábbi pletyka, ami szerint a Microsoft új, különleges Surface eszközt tervez kiadni. A még fejlesztés alatt álló táblagép érdekessége, hogy két képernyővel szerelik fel.
A Microsoft munkatársainak már megadatott a lehetőség, hogy közelebbről is szemügyre vegyék a vállalat legújabb Surface modelljét, az egyelőre Centurus néven futó masinát – írja a The Verge bennfentes forrásaira hivatkozva.
A lap szerint a Windows-gyártó szervezett is egy eseményt, amelyen a titokzatos készüléket bemutatták az érdeklődőknek. A sajtó ugyanakkor még nem láthatta, és a jelek szerint egy ideig még nem is fogja, az eszközt ugyanis az elkövetkező hat hónapban tervezik kiadni.
A portál azt írja, az új Surface gép bemutatójakor a Microsoft munkatársai hosszú sorokban kigyóztak, hogy saját kezükbe véve is kipróbálhassák a fejlesztést. A prototípusról egy videót is mutatott a cég, amivel lényegében megerősítést nyert a korábbi pletyka, amely szerint az újdonság két képernyővel rendelkezik majd. (A Microsoft tavaly nyáron mutatott be új Surface táblagépet, azóta nem jelentkeztek frissebb modellel.)
A híresztelések szerint az új Surface lesz az első, amely a vállalat visszafogott fogyasztással rendelkező operációs rendszerét, a Windows Lite-ot futtatja majd. Mint ismert, a redmondi óriás jó ideje kísérletezik egy felülettel, amelyet a Chromebookok ellen vetne be. Nick Parker, a Microsoft fogyasztói termékek értékesítéséért felelős alelnöke korábban úgy fogalmazott: a kétkijelzős eszközök megkövetelik a "modern OS-t",
ami olyan funkciókat kap, mint például a "zökkenőmentes" frissítés.
A Centaurus mellett felhős játékszolgáltatását, az xCloudot is bemutatta a jelenlévőknek a Microsoft, amit ugyancsak ki lehetett próbálni. Mindez azért jó jel, mert a platform ezek szerint elkészült, de legalábbis (nagyon) közel van az indításhoz.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.