Szűk egy évvel ezelőtt komoly botrány kerekedett a Google körül. A történet lényege röviden, hogy bár a Helyelőzmények nevű funkciót – amivel a felhasználókat nyomon követi a cég – bármikor ki lehet kapcsolni, ám ennek ellenére továbbra is eltárolják a felhasználóra vonatkozó helyadatokat.
Bár az ügy végül elcsendesedett, ez nem jelentette azt, hogy a Google ne foglakozna a dologgal. A cég májusban jelentette be, hogy hamarosan egy plusz kapcsolót épít majd be a rendszerbe. Ezen keresztül bárki beállíthatja, hogy ő maga szeretné-e törölni a Google által összegyűjtött adatokat, vagy ráhagyja azt a keresőcég algoritmusára.
Az ígéretből mostanra lett valóság: a cég bejelentette, hogy az androidos eszközök, valamint az iPhone- és iPad-tulajdonosok is megkapják az adatok törlését lehetővé tévő funkciót. A manuális törlést bármikor el lehet végezni, az algoritmus viszont csak 3 vagy 18 havonta fogja törölni az összegyűjtött információkat – vagyis a felhasználók ezek közül az opciók közül választhatnak.
Az új funkció a következő hetekben válik elérhetővé mind az anadroidosok, mind az iPhone-osok és iPadesek számára.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.