„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Két újabb eszköz kapta meg a Huawei Androidba épülő felülete, az EMUI új, 9.1-es verzióját. A rendszer nem csak a most kapható készülékekre lesz tölthető, régebbiekre is kiadják.
A P30 Pro már eleve az új EMUI-val került a boltokba, azóta viszont más készülékekre is elhozta Androidba épülő rendszerének legfrissebb főverzióját a Huawei. Július vége felé több mint 10 olyan eszközt soroltunk fel, amikre már tölthető a szoftver, most pedig itt vannak az újabbak: a Huawei Central szerint a Huawei Y9 és P30 Lite-ra is megérkezett az új rendszerváltozat.
Az új EMUI-t a telefon automatikusan letölti, ha viszont nem látja, érdemes ellenőrizni a Beállítások fülön. Ha azt megnyitva a keresőmezőbe a szoftverfrissítés kulcsszót beírja, gyorsabban odajut. Emellett a HiCare alkalmazásban is tanácsos ránézni, hátha ott már jelezni fogja.
A frissítés nem csak az újabb eszközökre (lesz) tölthető, egy áprilisban kiszivárgott lista alapján tucatnyi másik készüléket lehet majd frissíteni a 9.1-es EMUI-ra. Ezt azóta a Huawei is megerősítette. Íme a lista, az alábbi mobilokra/táblagépekre várható vagy már meg is érkezett az új szoftver.
Az EMUI 9.1 újdonságai közt hibajavítások és kisebb optimalizálások találhatók, a szoftverbe emellett bekerült az eddig csak a tavaszi P30 Pro csúcsmodellben elérhető GPU Turbo 3.0, ami az erőforrásigényesebb játékok futtatását teszi zökkenőmentessé. A frissítéssel gyorsabb adatolvasást biztosító fájlrendszer (EROFS), és egyszerűbb videóvágási funkciók is érkeztek.
Ha már szoftver: a kínai állami Global Times szerint már őszig sem kell várni a HongMeng OS bemutatkozására, a Huawei az augusztus 9-én kezdődő fejlesztői konferenciáján már túl is esik ezen.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.