szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Megjelent az iTunes új verziója, amelyet most a windowsos felhasználóknak is érdemes mielőbb telepíteniük. A sürgetés oka a frissítés előtti változatban felfedezett sérülékenység, amelyre egy különösen problémás zsarolóvírus is ráharapott.

Néha az Apple rendszerében is előfordulhatnak a hibák, ezt pedig egy mostani eset is igazolja, noha a nem az iPhone-okban vagy a cég táblagépeiben keletkezett problémáról van szó: az iTunes windowsos változatában olyan sérülékenységet találtak, amelyet egy hírhedt zsarolóvírus is kinézett magának.

A Tech Lapse azt írja, az Apple már javította a gondot a szoftver új verziójának kiadásával, így a jelenlegi legfrissebb, 12.10.1-es iTunes már biztonságosan használható. Sokan azonban még nem frissítettek, ami a szakértők szerint komoly veszélyt jelent, hiszen a régebbi program nem tartalmazza az újjal érkezett védelmet.

Az iTunes-hoz tartozó Bonjour frissítési szolgáltatásban felfedezett sérülékenység az úgynevezett BitPaymer nevű zsarolóvírusnak képes utat nyitni. Azt, hogy a kártevő a hiba útján a számítógépekre kerülhet, még augusztusban fedezte fel a Morphisec Labs. A szakemberek már akkor hangsúlyozták, hogy rendkívül kifinomult támadásfajtáról van szó.

A zsarolóvírus a megfertőzött számítógépen titkosítja a felhasználó fájljait, a helyreállítást pedig csak akkor végzi el, ha a felhasználó a javításhoz kért váltságdíjat kifizeti. Erre 48 órát ad a számítógép tulajdonásának. A BitPaymer azért is veszélyes, mert vállalati környezetben is komoly fennakadásokat tud okozni.

Az iTunes frissítéséhez az Apple weboldala is segítséget nyújt.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

hvg.hu Tech

Itt vannak az iTunes meglepő számai

Az első naptári negyedév és a második pénzügyi negyedév végén az Apple megosztott néhány adatot az iTunes Store-ról (is).