A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A Google hivatalosan is elérhetővé tette a Chrome OS 78-as verzióját, amiben nemcsak a YouTube-ot lesz jobb használni, de kapott néhány hasznos kényelmi funkciót is.
A Google-nél úgy gondolják, a Chrome OS rendszerük már van annyira érett, hogy tömegek válthatnak rá. Nemrég azt üzenték a felhasználóknak, hogy kár Windowst használni, mert már lejárt lemez. Ahogy a Windows, úgy a Chrome OS is folyamatosan frissül, most éppen a 78-as verziója érkezett meg. A 9to5Google szerint számos olyan újdonság került bele, ami a hétköznapi használat során hasznos lehet a felhasználók számára.
Az egyik ilyen változás, hogy az Androidra megírt YouTube-applikáció mostantól támogatja a kép a képben lejátszási módot az operációs rendszernél. Ez akkor "aktiválódik", amikor az app ablakát letennék a tálcára, vagy valami "kitakarja" azt.
Emellett zökkenőmentesebb nyomtatást ígérnek a fejlesztők. Ez lényegében annyit tesz: a rendszer automatikusan felsorolja a kompatibilis nyomtatókat, így nem kell őket kézzel beállítani.
A Chrome OS 78-ban mindenki számára elérhetővé tették a Virtuális Asztal funkciót is, amit már augusztus óta tesztelhetnek a felhasználók. Mindez lehetővé teszi, hogy a különböző alkalmazásokat más-más virtuális asztalra tegyük át – pont úgy, mint a Windows 10-ben vagy a MacOS-ben.
A Google nemrég adta ki a Chrome böngésző 78-as verziószámú változatát is.
Ha máskor is tudni szeretne az új funkciókról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.