Bedő Iván
Bedő Iván

Minden negyedik bányász meghalt: a csernobili kárfelszámolók közül ők hozták a legnagyobb áldozatot mások biztonságáért, ráadásul hamar kiderült, hogy hiába. De hogy a katasztrófa utáni további szörnyűségek esélye mekkora lehetett, azt a tudomány mindmáig nem tudja pontosan.

Magyarországon is szinte teljesen megbénul az élelmiszer-ellátás, alig lesz ivóvíz, rengetegen meghalnak, megszaporodik a rákos betegségek és a születési rendellenességek száma. Utólag is beleborzonghattak a nézők, amikor a filmben szereplő tudósok szájából ilyen előrejelzést hallhattak. A fenyegetést az jelentette, hogy ha 1986-ban Csernobilban a felrobbant reaktorzónából a fűtő- és más anyagok olvadéka lejut a vésztározóban összegyűlt vízig, akkor újabb gőzrobbanás történik, tönkremegy a három másik atomreaktor is, és Európa nagy részén életveszélyessé válik a radioaktivitás.

Jogos a kérdés: valóban akkora volt-e a – végül szerencsésen elhárított – veszély, ahogyan az utóbbi hetek feltűnően sikeres Csernobil-sorozata (az amerikai HBO és a brit Sky koprodukciója) ábrázolja? Meglepő módon ezt ma sem lehet egyértelműen megmondani. Az általunk megkérdezett szakértők nem hallottak arról, hogy napjaink eszközeivel készült-e számítógépes szimuláció vagy hasonló felmérés arról, milyen hatásuk lett volna az atomreaktor felrobbanása után valószínűsíthető újabb katasztrófáknak. A tudomány mai állását tekintve logikus lenne efféle kutatás, mint ahogy magáról a megtörtént reaktorbalesetről utólag készültek is komputeres szimulációk.

Jelenet a filmből
©

Az mindenképp túlzás, hogy a filmben megatonnás nagyságrendű újabb robbanást emlegetnek – mondja Aszódi Attila professzor, az atomenergetika szakértője. A veszély azonban reális volt, hiszen ma már tudható, hogy az olvadék valóban lefolyt a kérdéses helyre, csak – három bátor férfinak köszönhetően – már nem találkozott a vízzel. Nem utolsósorban Csernobil tanulságai miatt építenek újabban a reaktorok alá zónaolvadék-csapdát, amelyet igyekeznek úgy méretezni, hogy nagy baleset után is felfogja a lávára emlékeztető forró anyagot – teszi hozzá Aszódi.

Perger András, a Greenpeace Magyarország klíma- és energiaszakértője is kérdésesnek tartja, mekkora és milyen hatású lett volna ez az újabb, a korábbinál nagyobb gőzrobbanás. Az elképzelhető bajokat latolgatva említi, hogy nagyon nagy feladatot jelentett volna egy többé-kevésbé biztonságos helyre összegyűjteni a reaktor (illetve reaktorok) szétrepülő darabjait. Talán lehetetlen is lett volna, és akkor mindmáig nagyon súlyos gond lenne a levegő és a vizek szennyezése. Ahhoz azonban, hogy igazán távolra eljusson a csernobili radioaktivitás, tűzre is szükség lett volna – tisztázatlan kérdés, hogy az újabb robbanás mennyire okozott volna lángokat és füstöt a forró reaktorzónában.

A gőzrobbanást sikeresen megelőzték, és mind a három hős túl is élte a veszélyes küldetést. Mint egyikük, Alekszej Ananyenko visszaemlékezéséből kiderül, a feladatot viszonylag könnyen megoldották. Ez természetesen nem kisebbíti áldozatkészségük értékét. Búvárruhájukban nem kellett lemerülniük, hanem térdig-bokáig érő vízben gyalogoltak az erőmű alagsorában, elkerülték a nagyon erős sugárzást, majd szerszám nélkül, kézzel könnyen megnyitották a távolból már nem vezérelhető lefolyót.

Tisztítóegységek tartanak a baleset helyszínére
©

Ezután az újabb félelmet az váltotta ki, hogy a reaktorzónában (a film magyar szövegében tükörfordítással ezt magként emlegetik) háromezer Celsius-fok közelébe juthat az olvadék, ekkor kilyukaszthatja a betont, majd lejuthat a földbe, egészen a talajvízig. Népszerű nevén ez az a Kína-szindróma, amelyet egy immár klasszikus amerikai filmből ismerhet a közönség (valójában persze az olvadék nem juthat el a Földet átfúrva az USA-ból Kínába). Érdemes felidézni, hogy amikor e filmet 1979-ben bemutatták, a nukleáris ipar felháborodva utasította vissza a fikciót – majd alig két hét múlva az amerikai Three Mile Island atomerőműben valóban részben megolvadt az egyik reaktorzóna. A film ettől még népszerűbbé vált, de a kedélyek lecsillapítása végett a mozik egy részéből visszavonták.

Csernobilban ennél is nagyobb volt a baj, mert – az amerikai esettől eltérően – az olvadék nem maradt a reaktortartályban. Már csak az épület két méter vastag beton alaplemeze választotta el a környezettől. Attól tartottak, hogy ha radioaktívvá válik a talajvíz, végül a Dnyeper is szennyeződik, és hatalmas területek maradnak ivóvíz nélkül. Ezért határozták el, hogy alulról próbálják hűteni az olvadékot egy hőcserélővel, egyszerűen szólva egy hatalmas fridzsiderrel. Bányászok százai ástak alagutat a reaktor alá. A legjobb sztahanovistákat megszégyenítő tempóban hordták ki a földet, határidőre el is készültek, majd további kárfelszámolók – csernobili nevükön: likvidátorok – apránként hordták be a hatalmas hőcserélő alkatrészeit a reaktor alatt kiképzett terembe. A szerkezet a Szovjetunió-szerte nagy nehezen összegyűjtött, hatalmas mennyiségű folyékony nitrogénnel hűtötte volna a reaktor alaplemezét, és bevetésre készen állt – de sohasem kapcsolták be. Hogy miért nem, arról kissé eltérően számolnak be a források.

Helikopterről próbálták feltérképezni a radioaktivitás szintjét
©

Adam Higginbotham angol új­ságíró, egy Csernobilről szóló idei könyv szerzője, aki szemtanúkat interjúvolt meg Ukrajnában és Oroszországban, arról ír, hogy a folyamatos mérések szerint a reaktorzóna magától is kellőképpen lehűlt. Ezért nem lett szükség a hőcserélőre. Vince Novak, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) nukleáris szakértője viszont olyan értesüléseket idéz, amelyek szerint a politikai bizottság (a szovjet uralkodó párt legfőbb vezető testülete) éveken át félt a Kína-szindrómától, mindaddig, amíg rá nem bukkantak az olvadék jókora darabjaira. A többéves bizonytalanság okai közé sorolható, hogy a szerencsétlenség után mindent lebetonoztak, ami sugározhatott, és a gyorsaság fontosabb volt, mint az alaposság. Mint Aszódi mondja, az olvadék végül nem érte el jelentős mennyiségben az alaplemezt, megszilárdult még magasabb szinteken.

Novak alaposan ismeri a csernobili helyzetet, mert a nemzetközi segítséggel új védőburkolatot (szarkofágot) építő program egyik irányítója, valamint hosszú ideig az EBRD atombiztonsági igazgatója volt, most pedig főtanácsadóként segíti a csernobili munkálatok befejezését. Kérdéseinkre e-mailben válaszolva azt írta, hogy a Kína-szindróma valószínűségét utólag is csekélynek tartja. Perger András nem bocsátkozott e valószínűség becslésébe, de úgy véli, hogy „a talajvízzel való találkozás nagyon súlyos, mindmáig tartó szennyezést okozhatott volna”.

©

Miután végül a hűtésre mégsem volt szükség, az alagutat betonnal töltötték fel. Tragikusan hiábavaló lett tehát a bányászok áldozata. Mégsem vonható kétségbe, hogy szükség lehetett rá, mert azokban a napokban a szovjet tudósok úgy vélték, 50 százalék körül van annak a valószínűsége, hogy az olvadék elindul végzetes útjára. Ilyen kockázatot pedig nyilván nem vállaltak. Ennek fényében különösen szomorú az az adat, amely szerint a likvidátorok százezrei közül éppen a bányászok körében volt a legmagasabb a halandóság: körülbelül a negyedük halt meg. És aligha véletlenül került a filmbe ez a rövid párbeszéd: „Amikor ennek vége, gondoskodnak majd róluk?” – érdeklődik vezetőjük a bányászok sorsáról. „Nem tudom” – feleli rezignáltan a helyszínre küldött miniszterelnök-helyettes.

A Szovjetunió felbomlása után, 1999-ben és 2000-ben többször – nem is teljesen eredménytelenül – tüntettek a túlélő bányászok, amiért csökkentették vagy megvonták a juttatásaikat. A hétköznapi hősök nem ezt érdemelték. Jellemző az az interjú, amelyet – nyilván nem véletlenül – éppen a koproducer Sky hírcsatornája, a Sky News készített június elején két túlélő bányásszal, Vlagyimir Naumovval és Andrej Naszonovval. Nem voltak kétségeik, hogy érdemes volt? Naumov válasza: „Ki más tette volna meg? Engem és társaimat erre neveltek. Nem meghalni mentünk oda, hanem mások életét megmenteni.”

Érdekesen rímel erre Vince Novak véleménye a védőfelszerelés nélkül vagy csekély óvintézkedések mellett dolgozó likvidátorokról: „Nincs olyan nyugati kormány, amelyik ilyen fokú sugárzásnak tett volna ki erőművi dolgozókat, munkásokat, tudósokat, katonákat. Paradox módon feltehetőleg ez az áldozat mentett meg minket, többieket a még súlyosabb radiológiai hatásoktól.” 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Rubik-kockával magyarázzák el Donald Trump rasszizmusát

Rubik-kockával magyarázzák el Donald Trump rasszizmusát

Egy 36 éve eltűnt lányt kerestek, rejtett csontkamrákat találtak egy vatikáni temetőben

Egy 36 éve eltűnt lányt kerestek, rejtett csontkamrákat találtak egy vatikáni temetőben

Napsütés és eső vár ránk szerdán

Napsütés és eső vár ránk szerdán

23 ország 200-nál is több civil szervezete követeli, hogy ne legyen az EP bizottsági alelnöke a Fidesz kommunikációs igazgatója

23 ország 200-nál is több civil szervezete követeli, hogy ne legyen az EP bizottsági alelnöke a Fidesz kommunikációs igazgatója

Klausmann Viktor: Érkezett egy csöppnyi biztatás is a Fidesz részéről

Klausmann Viktor: Érkezett egy csöppnyi biztatás is a Fidesz részéről

Magyarországra jön Steve Jobs jobbkeze, akivel együtt alapították az Apple-t

Magyarországra jön Steve Jobs jobbkeze, akivel együtt alapították az Apple-t