Piacra dobták a robotot, amitől hatékonyabb lehet a csomagküldés – videó
Az Agility Robotics Digit nevű eszközét egyelőre ember irányítja, de van már olyan művelet, amit önállóan végez el.
hvg.hu
Könnyen lehet, hogy a 2020-as esztendő nemcsak az 5G, de a robotika számára is áttörést jelentő év lesz. Az elmúlt években láthattuk már, milyen eszközöket fejlesztett a Boston Dynamics, az elkészült robotkutyát pedig már piacra is dobták, most pedig hasonló lépésre szánta el magát a szintén amerikai Agility Robotics.
A Digit nevű eszköz egy két lábon járó robot, amelynek feladata a csomagszállítás. A cég már el is kezdte árulni a szerkezetet, sőt, kettőt már meg is vásároltak tőlük: a Ford vette meg őket, hogy megnézzék, mennyivel lenne hatékonyabb az utolsó kilométereken így célba juttatni a küldeményeket.
A Digit nagyjából olyan magas, mint egy alacsonyabb felnőtt ember. Közlekedni a LIDAR rendszere, valamint más érzékelői segítségével tud félig önvezető módon, egyszerre pedig nagyjából 18 kilogramm súlyt képes elcipelni. Mindez azt jelenti, hogy a csomagokat képes egyedül felvenni, de az irányítást (még) emberre kell bízni. A fejlesztők szerint nemcsak a csomagok szállításánál, de a raktárakban és az ipari ellenőrzésekben is segítségére lehet az embernek.
Damion Shelton, a fejlesztő cég vezetője a The Verge-nek úgy nyilatkozott, ha minden költséget figyelembe vesznek a robottal kapcsolatban – beleértve a karbantartást is –, nagyjából 25 dollárba, vagyis nagyjából 7400 forintba kerül a szerkezet óránként. A legfontosabb kérdés emiatt az: mikor hozhatja be az árát a szerkezet? Amennyiben pontos és ritkán kell szervizelni, akkor egész biztosan hatékonyabbá válhat a csomagküldés.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.