Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az idei mobilos világtalálkozón, az MWC 2020-on jelentette volna be a kínai Royole cég összehajtható telefonjának utódját. Erre – ismert okok miatt – nem került sor, viszont ez nem jelenti azt, hogy nem lesz bejelentés. Immár a dátum is tisztázódott.
Bár ha összehajtható telefonokról van szó, sokan a Samsungot említik mint az első olyan gyártót, aki ilyen készülékkel rukkolt ki, valójában a kínai Royole cég mutatott be a világon először összehajtható telefont hazájában. Hogy ezt a modellt mennyire lehet vagy nem lehet piacilag komolyan venni, az más kérdés, viszont az elsőség vitathatatlan, mint ahogyan az is, hogy működőképes készülékről volt szó, még ha lassú és egy kicsit vastag is volt.
A gyártó mindenesetre már második generációt is kifejlesztette, és az eszközt a barcelonai MWC-n mutatta volna be, ha nem szól közbe a koronavírus. Ettől függetlenül be fogják jelenteni az újabb összehajtható telefont, méghozzá március 25-én – legalábbis erről tájékoztatta a kínai sajtót Liu Zihong, a cég vezérigazgatója.
Jelenleg annyit tudni, hogy a FlexPai 2 Snapdragon 865 chipkészlettel (és 5G-s modemmel) érkezhet, így egy valóban nagy teljesítményű készülékről beszélhetünk. Gyártója (pontosabban a cég sajtóközleménye) szerint a vadonatúj összehajtható telefonnak csúcsspecifikációi lesznek, és a Royole új generációs összehajtható kijelzős technológiáját kamatoztatja.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.