Úgy döntött a Google és a Facebook, hogy 2020 végéig otthon maradhatnak a dolgozók

Miközben a Google és a Facebook is azt tervezi, hogy lassan újra megnyitják irodáikat, a munkavállalóknak lehetőséget adnak arra, hogy eldöntsék: otthon vagy a munkahelyükön szeretnének-e dolgozni.

  • hvg.hu hvg.hu
Úgy döntött a Google és a Facebook, hogy 2020 végéig otthon maradhatnak a dolgozók

A koronavírus-járvány kitörése óta amelyik cég csak tehette, átállt távfoglalkoztatásra, lehetővé téve, hogy a munkavállalók otthonuk biztonságából végezzék a munkájukat. Bezárta az irodáit többek között a Google és a Facebook is. Most, hogy a járvány mérséklődni látszik, a két webes óriásvállalat is irodái újranyitását tervezi, de a korábbinál jóval nagyobb rugalmasság mellett.

A Google eredetileg azt tervezte, hogy június 1-jéig teszi lehetővé az otthoni munkavégzést, a vállalat azonban jelezte, a fenti határidőt hét hónappal meghosszabbítja. Érdekesség, hogy a Chrome böngésző frissítése épp amiatt csúszott, mert a fejlesztők otthonról kezdtek el dolgozni. Igaz, az azóta eltelt hónapokban valószínűleg már beállt annyira az új munkarend, hogy nem zavaró.

Sundar Pichai, a Google vezetője úgy nyilatkozott, lesznek olyanok, akiknek muszáj lesz visszamenniük júliustól az irodába. Emiatt fokozott biztonsági intézkedéseket tartanak fenn, hogy minimálisra csökkentsék a megfertőződés veszélyét – írja a BBC.

AFP

Hasonló a helyzet a Facebooknál is: a vállalat július 6-ai újranyitással számol, az alkalmazottak viszont az év végéig még dolgozhatnak otthonról – ha szeretnének. A cég szóvivője ugyanakkor hangsúlyozta: a Facebook beleszólhat majd abba, hogy kik menjenek be a munkahelyükre, és kik maradhatnak otthon. A Facebook egyébként az egyik első olyan tech vállalat volt, amely bevezette a home office-t, emellett pedig áprilisban minden munkavállaló számlájára 1000 dollárnyi, nagyjából 322 ezer forintnyi pluszt utaltak.

Az igazán izgalmas kérdés az, hogy mi lesz majd 2021-től. Könnyen lehet ugyanis, hogy a megváltozott munkarend annyira bejön a cégeknek, hogy a koronavírus-járvány után sem állnának vissza teljesen a "hagyományos" munkavégzésre. A Google és a Facebook döntését lényegében kísérletként is értelmezhetjük, és ha pozitív lesz a visszajelzés, az komoly átalakulást hozhat majd el.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.