szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Május végén fontos küldetésre indul a Crew Dragon űrhajó, melynek tervezett misszióját virtuálisan már most, számítógépe vagy telefonja segítségével átélheti bárki.

Kevesebb mint két hét múlva, május 27-én tervezi végrehajtani első emberes űrrepülését Elon Musk űrvállalata. A SpaceX a Crew Dragon nevű űrhajót fogja tesztelni, amelyen két űrhajós is ott lesz, hogy a (remélhetőleg) sikeres startot követően a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS) irányítsák az eszközt. Valahogy így:

A misszión sok múlik, ráadásul igen nehéz próbálkozásról van szó: az ISS-hez való dokkolás ugyanis nem egyszerű, és ezt igyekeznek most kihangsúlyozni a közelgő kilövéshez készült szimulátorral is. A böngészőből indítható programban a Crew Dragont kell finom mozdulatokkal az állomáshoz navigálni, majd rácsatlakozni.

A művelet azért sem egyszerű, mert az űrben nagyon más törvények uralkodnak, így legyen bármennyire is ügyes sofőr valaki, odafönt egész mást jelent a kanyarodás. Érdemes kipróbálni, és türelemmel lenni, mert elsőre valószínűleg nem sokaknak fog sikerülni. A szimulátor ide kattintva indítható. (Az oldal mobiltelefonon és táblagépen is működik.)

A május 27-i start során Doug Hurley és Bob Behnken űrhajósok lépnek a Crew Dragon fedélzetére. Ha minden rendben megy, a két asztronauta néhány napig az ISS-en marad, hogy kivegyék a részüket az állomáson folyó munkából. A küldetés elsődleges célja, hogy az orosz Szojuz-űrhajó helyett amerikai gyártmányú űreszköz vigye a jövőben az ISS-re az űrhajósokat, mivel az előbbi csak óriási költségek árán hajlandó erre.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!