szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A koronavírus-járvány, valamint az ezzel járó gazdasági, társadalmi és egészségügyi változások nagy mértékben hatnak az emberek hétköznapjai hangulatára. Hogy kit mennyire tudnak befolyásolni ezek a tényezők, azt szeretnék kideríteni magyar kutatók egy alkalmazás segítségével.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kognitív Tudományi Tanszékének új kutatása többek között arra keresi a választ, hogy mitől függ, hogy valaki könnyebben kezeli a stresszel telített, sok esetben negatív érzelmekkel járó időszakot, míg valaki inkább nehezebben veszi ezeket az akadályokat, illetve, hogyan változnak érzelmeink és hogyan próbálunk viszonyulni hozzájuk a járvány időszaka alatt.

A kutatók célja, hogy a koronavírus hazai megjelenése utáni időszakban az érzelmek dinamikus változását, egyedi mintázatait és komplex kölcsönhatásait egy magyar mintán derítsék fel.

A hangsúly a dinamizmuson van: a kutatók azt kérik a résztvevőktől, hogy napokon keresztül egy mobilos alkalmazásban rögzítsék aktuális hangulatukat, érzelmeiket, illetve érzelmeikhez való viszonyulásukat. A rendszer naponta több alkalommal, alkalmanként nagyjából 1 perc alatt megválaszolható kérdéseket küld majd ki.

A válaszokat összesítve a kutatók vizsgálni tudják az érzelmek változékonyságát, rugalmasságát.

Ez jelentős többletinformációt rejthet magában a hagyományos, egyszeri alkalommal kitöltendő kérdőívekkel nyert adatokhoz képest. Arról nem is beszélve, hogy az egyénen belüli érzelmi változások összevethetővé válnak bizonyos személyiségvonásokkal. Ebből kiindulva pedig remélhetőleg azt is pontosabban megérthetjük, hogy a személyiség mely alapvető tulajdonságai azok, melyek birtokában valaki könnyebben átvészel egy olyan pszichésen rendkívüli módon megterhelő időszakot, mint egy világjárvány jelenléte.

A részvételért cserébe minden résztvevő személyre szabott visszajelzést kap majd érzelmei elemzésével.

A 18 éven felülieket váró kutatásba ezen a linken jelentkezhet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!