szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az amerikai elnök a szólásszabadság védelmére hivatkozott. A cenzúrázó platformoknak állami támogatást sem adnának.

Ahogy arra számítani lehetett, Donald Trump amerikai elnök helyi idő szerint csütörtökön aláírta a közösségi platformokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról szóló elnöki rendeletet a Fehér Ház Ovális Irodájában, William Barr igazságügyi miniszter és a sajtó képviselőinek jelenlétében.

A rendelet az úgynevezett tisztességes kommunikációról szóló, 1996-ban elfogadott jogszabály egyik fejezetének felülvizsgálatáról szól. A törvény 230-as számú szakasza jogi védelmet biztosít a közösségi platformokon elhelyezett tartalmaknak, egyben az üzemeltetők számára lehetőséget ad azok "jóhiszemű" moderálására is.

©

Trump kijelentette, hogy ez a rendelet megfosztja a jogi védelem lehetőségétől azon médiumokat, amelyek üzemeltetői cenzúrázzák a tartalmakat. Közölte azt is, hogy William Barr a szövetségi államok igazságügyi vezetőivel közösen kidolgozza majd a szabályozás részleteit, s biztosítja, hogy ne juthassanak kormányzati támogatások olyan közösségi médiumokhoz, amelyeknek tulajdonosai elfojtják a szólásszabadságot.

Azért vagyunk ma itt, hogy megvédjük a szólásszabadságot azoktól a legnagyobb veszélyektől, amelyek az amerikai történelemben valaha is fenyegették".

– mondta az elnök, majd hozzátette: "őszintén szólva, itt mindenki tudja, hogy miről van szó".

[Vagy bezárjuk őket" – Donald Trump ultimátumot adott a Facebooknak, Twitternek]

Trump szerint az internetes közösségi platformokat működtető vállalatoknak "ellenőrizetlen hatalmuk van a cenzúrához, a tartalmak szűkítéséhez, szerkesztéséhez, megváltoztatásához, elrejtéséhez, és az állampolgárok egymás közötti, vagy a szélesebb közvélemény kommunikációjának bárminemű virtuális megváltoztatásához".

Az elnöki rendelet utasítja a kereskedelmi minisztériumot is, hogy kérje fel a médiumok jogi felügyeletét ellátó Szövetségi Kommunikációs Bizottságot (FCC) az érintett fejezet megvilágítására.

©

Trump bejelentette: a kormányzat a kongresszus elé terjeszt egy olyan törvénytervezetet, amely az 1996-os törvény bizonyos mértékű módosítását javasolja majd.

Erre azt követően került sor, hogy még kedden a Twitter hamisként jelölte meg Trump két bejegyzését is. Mindkettő arról szólt, hogy a levélben történő szavazás a választások "elcsalásához" vezethet, sőt az egyik bejegyzésben az elnök egyértelműen leszögezte, hogy a novemberi választásokon csalás lesz. A mikroblog-szolgáltató megjelölte a bejegyzéseket, és felhívta a felhasználók figyelmét az információk ellenőrzésének fontosságára. Ehhez két hivatkozást is csatolt, az egyik a CNN hírtelevízió riportjához vezetett, amely azt taglalta, hogy Trump állításai megalapozatlanok.

[A történelem során először "hazugság" jelzés került Donald Trump bejegyzése mellé a Twitteren]

Az Egyesült Államokban vita kezdődött a platform eljárásáról. Többen kétségbe vonták a Twitter elfogulatlanságát.

Trump azt mondta, szigorú szabályozást fognak bevezetni, vagy bezárják őket.

Szerdán Richard Grenell, az amerikai hírszerzés csúcsintézményének, az Országos Hírszerzési Igazgatóságnak (DNI) a leköszönő ügyvezető igazgatója, Trump egyik támogatója máris arra szólította fel a Twittert, hogy távolítsa el vagy jelölje meg hamis hírként a Politico című portál munkatársának a személyéről szóló, már megcáfolt információit. A cég ennek a kérésnek nem tett eleget.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A Trónok harca óriásfarkasai csupán távoli rokonai a mai farkasoknak

A Trónok harca óriásfarkasai csupán távoli rokonai a mai farkasoknak

Újabb hadgyakorlatot tartott az iráni Forradalmi Gárda

Újabb hadgyakorlatot tartott az iráni Forradalmi Gárda

Az nem egészen úgy van: magyarázkodik a WhatsApp

Az nem egészen úgy van: magyarázkodik a WhatsApp