Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A kilencvenes évek egyik meghatározó játékeszköze volt a Sega Game Gear. A japán cég kultikus masináját hamarosan azok is kipróbálhatják, akik soha nem rendelkeztek ilyesmivel, vagyis még nem éltek, amikor ez volt a trendi.
Négyféle színben, és az egyes masinához tartozó játékkínálattal ismét elérhetővé teszi egyik legrégebbi konzolját, a Game Geart a Sega. A játékgép az 1990-es években indult hódító útjára, egy olyan időszakban, amikor a legtöbb ilyen készülék belsejében még AA típusú elemek dobogtak. A vállalat kultikus eszközébe egész pontosan hatot kellett beilleszteni, hogy az akkor trendinek számító játékprogramokat ki is próbálhassa az ember.
A kézikonzol feltámasztása két okból került napirendre a Segánál. Az egyik a vállalat 60. születésnapja, a másik pedig, hogy őket is elérte a piacon mostanság igen gyakorivá vált nosztalgiaérzés. Korábban a Nintendo és a Sony is visszahozta egy-egy évtizedekkel korábban megjelent masináját, hogy azok is belekóstolhassanak a retro élménybe, akik soha nem használták ilyeneket – vagy még nem éltek, amikor kiadták őket.
A Game Gear Micro annyiban tér majd el a korábbi Sega-készüléktől, hogy az újabb kiadást egészen apró változatban tervezik piacra dobni. Ezt főleg a masina már-már humoros kijelzőmérete magyarázza, az ugyanis mindösszesen 1,15 hüvelyk lesz. Maga a készülékház 80x43 millimétert számol.
A piros, fekete, sárga és kék színekben érkező Game Gear Microt azzal igyekszik kapósabbá tenni a cég, hogy a négy kiadásra négy különféle játékkönyvtárat telepítenek.
Az apró konzolokat 4980 japán jenért, vagyis darabonként durván 14 ezer forintért tervezi áruba bocsátani a cég. Ennek dátuma idén október 6., de az egyelőre kérdéses, hogy ebbe a nemzetközi terjesztés is beletartozik-e.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.