Heteken belül nagy hírrel állhat elő az Apple: jön a saját processzora a számítógépekhez

A Bloomberg értesülései szerint az Apple a WWDC 2020 fejlesztői konferencián áll majd elő a saját fejlesztésű processzoraival, melyekkel az Intel chipjeit cserélik le a Macekben. Állítólag már háromféle egység is elkészült.

  • hvg.hu hvg.hu
Heteken belül nagy hírrel állhat elő az Apple: jön a saját processzora a számítógépekhez

Régóta lehet már pletykákat hallani arról, hogy az Apple leváltaná az Intel processzorait a Macekben, és helyettük saját fejlesztésű ARM architektúrájú chipeket szerelne gépeibe. Hogy erre mikor kerülhet sor, arról többféle dátumot is lehetett már hallani, az elmúlt héten például már arról csiripeltek a madarak, hogy még az idei évben megérkezhet az első ilyen gép.

Bár biztosat továbbra sem lehet tudni, a Bloomberg úgy tudja, hogy a bejelentésre a cég éves fejlesztői konferenciáján, a WWDC-n kerülhet majd sor, amit ezúttal – a koronavírus-járványra való tekintettel – online tartanak meg. Az esemény június 22-én kezdődik, vagyis ezek szerint a bejelentést még ebben a hónapban megteszi az Apple. A projekt a Kalamata kódnéven fut.

Hasonló bejelentésre utoljára 2005-ben került sor. Akkor Steve Jobs arról beszélt, a Power PC-ről Intelre váltanak.

Az első Apple-féle chipeket használó számítógépek 2021-ben kerülhetnek majd polcokra. A legerősebb Apple processzor 12 magos is lehet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.