Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A felhasználók szempontjából több mint nyugtalanító javaslatot vinne az amerikai törvényhozók elé három politikus.
Három amerikai republikánus szenátor, Lindsey Graham, Tom Cotton és Marsha Blackburn azt szeretnék elérni, hogy a technológiai cégek ne alkalmazzanak olyan titkosítási módszereket, amelyek mögé nem láthat be a hatóság – írja a ZDNet. Ha megszavaznák az elképzelést, az azt is jelentené, hogy
a felhasználókat többé nem védhetné végpont-végpont közti titkosítás.
Az említett módszer lényege, hogy a kommunikáció – például egy csevegéskor az üzenetek – titkosított formában jutnak el az egyik felhasználótól a másikig. A titkosítás feloldását lehetővé tévő kulcs a fogadó eszközén található, így kisebb az esély arra, hogy a hackerek bele tudnak hallgatni a beszélgetésbe. Emiatt pedig a szolgáltatást kínáló cég sem tud ránézni, hogy miről folyik a csevegés.
A három szenátornak pont ez a problémája. Szerintük ugyanis a titkosítás a bűnözőket védi, a technológia miatt ugyanis nem, vagy csak nagyon nehezen tudják teljesíteni a cégek a hatóságoktól érkező adatigényléseket. Nemrég pont erről folyt a vita: a Zoom csak az előfizetőinél akarta alkalmazni a végpont-végpont közti titkosítást, mondván, a bűnözők úgysem regisztrálnak, csak a szolgáltatás ingyenes verzióját használják. Végül azonban olyan nagy volt a felháborodás, hogy a cég vezetése meggondolta magát.
A tövényjavaslat változtatna a jelenlegi módszeren: ha a bíróság elrendeli, a titkosított adatokhoz hozzáférést kellene adnia az adott (amerikai) vállalatnak. Ennek értelmében olyan titkosítást kellene használniuk, amit szükség esetén bármikor fel lehetne törni, ami több szempontból is aggasztó. Egyfelől a hackereknek is könnyebb dolguk lenne, ha valamilyen személyes információt akarnának kihalászni a beszélgetésekből, másfelől
lehetőséget teremtene a megfigyelésre is.
Ugyanakkor a törvénytisztelő állampolgárokat nem érné nagy veszteség, a technológia miatt ugyanis nem lett sokkal biztonságosabb az életünk – vélekedtek a szenátorok, akik úgy látják: az okoseszközök a bűnözőket is képesek megvédeni. A törvénytervezet szövegét egyelőre nem tették közzé, így nem tudni, pontosan mi áll benne, és azt sem, mikor akarják azt beterjeszteni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.