Fizetést ad a legjobb tartalomgyártóinak a TikTok 2021-től

A TikTok mintegy 59,7 milliárd forintos alapot hozott létre, hogy 2021-től már pénzzel tudja támogatni a legnépszerűbb felhasználóit.

  • hvg.hu
Fizetést ad a legjobb tartalomgyártóinak a TikTok 2021-től

Az elmúlt hetekben meglehetősen sok felhő tűnt fel a TikTok egén. Az amerikai kormány azt fontolgatja, hogy betiltják az app használatát, a világ egyik legnagyobb pénzintézete pedig már meg is tiltotta az alkalmazottainak, hogy a céges rendszerekhez is hozzáférő eszközeiken használják azt. Mindennek a tetejében pedig heteken belül jöhet az Instagram saját TikTokja, így a felhasználók elindulhatnak egy másik platform felé.

A TikTok (pontosabban az azt birtokló kínai Bytedance) éppen ezért igyekszik még most lépni annak érdekében, hogy a top tartalomgyártók ne hagyják el a léket kapott hajót. A cég ezért egy 200 millió dolláros, vagyis átszámítva mintegy 59,7 milliárd forintos alapot hozott létre Creator Found néven, amiből azok a top júzerek kaphatnak majd pénzt, akik úgy döntöttek: a tiktokozásból szeretnének megélni.

A cég közlése szerint ahhoz, hogy valaki igényelhessen a támogatásból, be kell töltenie a 18. életévét, meg kell felelnie az egyelőre még be nem mutatott elvárásoknak, emellett pedig folyamatosan gyártania kell a tartalmakat. Pályázni augusztustól lehet a pénzre – ennek mikéntjéről későbbre ígértek tájékoztatást –, amit 2021 folyamán osztanak majd ki.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.