Még január első napjaiban érkezett hír arról, hogy a Honor új mobilt tervez piacra dobni, amiben a Qualcomm egyik processzora dolgozhat. Mindez azért érdekes fejlemény, mert ha az amerikai chip belekerülhet, a Google-ökoszisztémát is visszakaphatja a telefon.
A miértre a válasz az, hogy a Huawei 2020 végén eladta a leányvállalatát, hogy megmentse. Azzal ugyanis, hogy már nem a Huawei a Honor tulajdonosa, elviekben az anyagcégre vonatkozó amerikai szankciók sem érvényesek. A vevő egyébként szintén egy kínai cég volt.
Most a Kommersant című orosz lap beszélt egy bennfentessel, aki ismeri a cég ügyeit. Az orosz nyelvű cikk alapján a GSMArena azt írja, a Honor állítólag egy olyan készülékcsaládon dolgozik, amelyeken már a Google Mobile Service-t (GMS) kínálhatja a leendő tulajdonosoknak a vállalat. Mindez megerősíti azt az elképzelést, ami szerint a tulajdonosváltással tényleg felszabadul a Honor az amerikai szankciók alól.
Ezek szerint az új készülékeken már nem lesz elérhető a Huawei saját ökoszisztémája, a HMS, míg a mostani mobilokon még az App Gallery segítségével igyekezett pótolni a gyártó a Google Play okozta hiányt.
A GMS valószínűleg a Honor 40 és a Honor X11 telefonokon lesz majd elérhető, de az sem kizárt, hogy a cég új neveket ad a telefonoknak, jelezve az új korszak kezdetét.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.