Megszokhattuk már, hogy szívesen vetnek alá „kínzásoknak” csúcstelefonokat. Ott van például a JerryRigEverything YouTube-csatorna, illetve a mögötte álló Zack Nelson, aki szinte valamennyi prémiumkategóriás telefont megkarcol, megéget, elhajlít, hogy szemléltesse strapabíróságukat. Az alábbi megpróbáltatás, amelynek egy iPhone 12-t tettek ki, viszont egészen más, már csak azért is, mert egy Apple-hirdetésről van szó. Guy Fierit, az Food Network sztárja főzőcskézik, meglehetősen széles mozdulatokkal, iszonyatos rendetlenségben.

Szorgos segítőként ott van iPhone 12 telefonja is, amely azután lisztes lesz, ráragad a tojás, ugrál a vágódeszkán, beleesik a mosogatóba, de természetesen semmi baja sem lesz, sőt akár le is lehet öblíteni. Ahogy az Apple állítja a reklámban: minden eddiginél jobb fröccsenésállóság, kerámiapajzs, keményebb, mint bármely okostelefon-üveg. Szóval nyugi, nem lehet baja, ez iPhone.
Ezzel együtt senkit sem biztatunk arra, hogy hasonlóknak tegye ki telefonját a konyhában.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.