A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Az Ikea és a Sonos nemrég egy rejtélyes Instagram-sztoriban lengette be a két vállalat együttműködésében készülő újdonságokat. Hivatalos dokumentumok alapján már ki lehet következtetni, mik lesznek ezek.
Az Ikea néhány évvel ezelőtt lépett szövetségre a Sonos nevű amerikai vállalattal, hogy újfajta bútorok és kiegészítők készüljenek a lakásokba. A közös munka gyümölcsét 2019 óta láthatjuk: készült egy hangos polc és egy hangszóróval egybeépített lámpa is. Most úgy tűnik, a két vállalat hamarosan újabb eszközökkel állhat elő.
A két cég nemrég egyszerre tett közzé egy Instagram-sztorit, amiben a Sonos és az Ikea logója mellett a Symfonisk nevű lámpa neve is feltűnik, ami arról árulkodott, hogy az újdonságok mellett a hangszórós lámpa újragondolt változatára is számíthatunk. Bár első körben ez csak egy erős feltételezés volt, a The Verge – az amerikai frekvenciahatósághoz (FCC) benyújtott dokumentumok alapján – már meg is írta, hogy mivel lepi meg a vásárlókat a két vállalat.
Ezek szerint az egyik termék a Symfonisk nevű hangszórós lámpa újragondolt változata lesz, amit az Egyesült Államokban 179 dollárért (kb. 54 ezer forint) árulnak majd. A Sonos és az Ikea által korábban piacra dobott polc nem újul meg, jön viszont egy merőben új termék: egy falra akasztható kép, ami hangszóróként is funkcionál.
Fontos megjegyezni, hogy ezt a termékkategóriát nem az Ikea és a Sonos találta ki, korábban gyártott már ilyet például a Soundwall nevű amerikai vállalat is. Ugyanakkor az Ikea valószínűleg olcsóbban adja majd a termékét, mint a konkurencia.
A projekt Titan néven fut a svéd bútorgyártónál, azt azonban egyelőre nem lehet tudni, miként integrálják majd a képbe a hangszórót: annak hátsó része rejti-e a szerkezetet, esetleg a keret, vagy valami mást talál ki a vállalat.
Hogy mikor dobják majd piacra az újdonságokat, egyelőre nem tudni.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.