szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Apple a fenntartható erdőgazdálkodásba fektet pénzt, hogy 2030-ra karbonsemlegessé válhasson.

Az elmúlt években a legnagyobb technológiai cégek komoly lépéseket tettek annak érdekében, hogy minél kisebb legyen az ökológiai lábnyomuk, és segítsenek megállítani a klímaváltozást. A Microsoft például 2030-ra több vizet adna vissza a természetnek, mint amennyit elhasznál, a Facebook pedig épp most jelentette be, hogy már 100 százalékban ingyenáramról működik.

A sorból természetesen nem hiányozhat az Apple sem. A cupertinói vállalat bejelentette, 200 millió dolláros, vagyis mintegy 60,2 milliárd forintos pénzügyi alapot hoz létre annak érdekében, hogy elősegítse a szén-dioxid eltávolítását a légkörből.

A Restore Fund létrejöttének az Apple szerint a befektetők is örülnek majd. Az alap ugyanis olyan erdőgazdálkodásokba fektet majd be, amelyek segítségével a korábbinál több szén-dioxid vonható ki a légkörből, miközben a fafeldolgozást is növelni tudják. A cél, hogy évente nagyjából 1 millió tonna szén-dioxidot kössenek meg a fák.

©

Az Apple még 2020-ban jelentette be, hogy szeretné felpörgetni a klímaváltozás megfékezésével kapcsolatos tevékenységét. Ennek érdekében 2030-ra a vállalat karbonsemleges lenne: az ellátási láncban 75 százalékkal csökkentenék a szén-dioxid-kibocsátást az évtized végére, a többi 25 százalékot pedig a Restore Fund tenné hozzá a vállaláshoz.

Az Apple a befektetések kapcsán olyan szervezetekkel működik majd együtt, mint a Forest Stewardship Council (FSC) vagy a Verra. Az FSC által definiált normák hivatottak egy szociális, környezetbarát ugyanakkor ökonómiailag vállalható erdőgazdálkodás létrehozására, míg a Verra pedig szabványok kidolgozásával fáradozik ugyanezen. Az Apple azt nem árulta el, mikorra és milyen mértékben térülhet majd meg a befektetési alap pénze.

A szakemberek között egyelőre még zajlik a vita arról, mennyire hatékony stratégia a fák ültetésére hagyatkozni. A Világgazdasági Fórum 2020-ban indította újra az egybillió fa kezdeményezését, ami a meglévő fák megóvása mellett újak ültetését is jelenti. A szakemberek szerint azonban lehetséges az is, hogy a fák ültetésének jelentőségét túlbecsülik, ezért nem volna szabad csak erre fókuszálni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!