Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
„Egyelőre nem érkeztek kritikus hangok” – fogalmazott az orosz állami befektetési alap képviselője.
Oroszország számításai szerint két hónapon belül engedélyezheti az új koronavírus-fertőzés ellen kifejlesztett Szputnyik V vakcinát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – írja a Reuters.
Kirill Dimitrijev, az oltóanyag piaci ügyeiért felelős orosz állami befektetési alap (RDIF) vezetője szerint mind a WHO, mind korábban az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) számára biztosították a szükséges betekintést a gyártási folyamatokba, bár azt nem részletezte, hogy milyen helyszíneket látogathattak meg a szakemberek.
Az oroszok, miközben még mindig várnak az EMA döntésére, bizakodóak a WHO vizsgálatával kapcsolatban. Dimitrijev szerint a megfigyelők profi hozzáállást mutattak eddig, és nem érkeztek kritikus hangok sem. Hozzátette: ha nem bíznának a folyamataik átláthatóságában, nem hívták volna meg a szakértőket.
A WHO eddig hat vakcinát engedélyezett teljes vagy veszélyhelyzeti használatra, ebbe beletartozik a Szputnyik V kivételével minden Magyarországon elérhető oltóanyag (Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Sinopharm, Janssen), valamint a Sinovac-vakcina is. Ezzel szemben az Európai Gyógyszerügynökség gyelőre csak a Pfizer, a Moderna, az AstraZeneca és a Janssen oltóanyagát hagyta jóvá.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.