szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A feszült helyzetben az emberek a telefonálást részesítik előnyben a Yettel szerint.

Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Friss cikkek a témában

Ukrajnában jelentősen növekedett a roamingoló ügyfelek mobilnet- és hanghívás-forgalma, Magyarországról pedig a háborús országba indított nemzetközi hívások és SMS-ek száma is megugrott – írta hétfői közleményében a Telenorból lett Yettel. A szolgáltató hozzátetette: Oroszországban a roaminghívások hossza és száma ugyancsak növekedett, valamint a nemzetközi hívások és SMS-ek számában is erős emelkedés látszik a cég hálózatán.

A háború kitörését követően a Yettel Ukrajnában roamingoló ügyfeleinek nagyságrendileg kétharmada elhagyta az országot. Az Oroszországban roamingoló Yettel-ügyfelek száma 25 százalékkal csökkent ebben az időszakban. A továbbra is a térségben tartózkodó ügyfelek által bonyolított össz-roamingforgalom viszont – a csökkenő számú felhasználó ellenére – meghaladta a korábbi hetekben mért mennyiséget mind mobilnet, mind hanghívás tekintetében. A hálózaton Magyarországról indított nemzetközi hívások és küldött SMS-ek mind az ukrán, mind az orosz hálózatok irányába jelentősen növekedtek.

A háború kitörése óta, vagyis február 24-től a Yettel hálózatán az látható, hogy az Ukrajnában roamingoló ügyfelek száma nagyságrendileg a harmadára esett vissza – feltételezhetőleg azért, mert a vizsgált időszakban sokan elhagyták Ukrajnát. A csökkenő felhasználószám ellenére a roaminghívások száma 40 százalékkal növekedett közvetlenül a háború kitörése előtti időszakhoz képest – azaz az egy felhasználóra eső hívások száma több mint négyszeresére emelkedett. A naponta átlagosan beszélt percek mennyisége a korábbi háromszorosára növekedett a még kint roamingoló ügyfelek esetében, vagyis lényegesen megnőtt az egyes hívások időtartama.

Orosz tankokat lőttek ki Kijev közelében, elhagyja az utolsó nemzetközi megfigyelő is Ukrajnát - percről percre tudósításunk a háborúról

Vizsgálatot indítottak Ivan Kuljak orosz tornász ellen, aki egy Katarban rendezett versenyen egy Z betűt - az Ukrajnába betört orosz katonai járművekre festett szimbólumot - ragasztott a mellére, és úgy állt fel a dobogóra.

A roaming SMS-ek számát tekintve csökkenés látható a hálózaton, ami arra enged következtetni, hogy a feszült helyzetben az emberek a telefonálást részesítik előnyben az SMS-sel szemben. A roaming adatforgalom nagyságrendileg 50 százalékkal nőtt Ukrajnában.

A Magyarországról ukrán telefonszámokra indított, azaz nemzetközi hívások darabszámát tekintve az látszik, hogy a Yettel ügyfelei átlagosan kilencszer annyi hívást indítottak az elmúlt héten, mint az azt megelőző heteken februárban.

A hívások hossza jelentősen, naponta átlagosan nyolcszorosára emelkedett a megelőző februári hetekhez képest, a Magyarországról ukrán telefonszámokra küldött SMS-ek száma pedig háromszoros növekedést mutat a megelőző februári hetekhez viszonyítva – közölte a cég.

Az Oroszországban roamingoló Yettel-ügyfelek száma a háború kitörése óta 25 százalékkal csökkent, a térségben tartózkodó felhasználók azt megelőző februári hetekhez viszonyítva, átlagosan 60 százalékkal több beszédpercet bonyolítottak, a fogadott hanghívások száma pedig nagyságrendileg 50 százalékos emelkedést mutat.

A hazánkból Oroszországba indított nemzetközi hívásokat tekintve szintén növekedés látszik: a beszélt percek mennyisége nagyjából 60 százalékkal, a hívások darabszáma pedig több mint 50 százalékkal növekedett, azaz a korábbinál hosszabb hívásokat folytattak az emberek. A Magyarországról Oroszországba küldött SMS-ek száma a 2,5-szeresésre ugrott a háborút megelőző időszakhoz képest.

Óriási segítség az ukrán határon: 45 ezer ingyenes SIM-kártyát, 5400 mobiltelefont oszt szét a Telekom és a Yettel

A Vodafone után a Telekom és a Yettel is megerősítette hálózati kapacitásait az ukrán határ mentén. Mi több: a két szolgáltatótól a hazánkba érkező menekültek pedig telefonkészüléket és SIM-kártyát kapnak.

Követve a helyzet alakulását, a Yettel Magyarország 2022. február 24-től (visszavonásig) jóváírja az Ukrajnában tartózkodó lakossági és üzleti ügyfelei adat-, hang- és SMS-roaming díjait. A kialakult helyzetre való tekintettel a Magyarországról ukrán alapdíjas telefonszámokra irányuló nemzetközi hívások díját szintén (visszavonásig) jóváírja lakossági és üzleti ügyfeleinek a szolgáltató – írták a közleményben.

Hasonló lépésre szánt el magát a Telekom és a DIGIMobil is.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!