Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Leállította az Európai Űrügynökség az oroszokkal közös Mars-programot. A terv az volt, hogy idén szeptemberben indul egy marsjáró, hogy az élet nyomait kutassa a Marson. Ehhez a rakétát és a Marsra szálló egységet Oroszország biztosította volna.
Az Európai Űrügynökség arról írt a közleményében: elítélik az Ukrajnával szembeni agressziót és teljes mértékben egyetértenek az Oroszországgal szembeni szankciókkal. Azt is hozzátették: a Nemzetközi Űrállomás működése zavartalan.
Az ESA február végén már bejelentette: megszakítja a párbeszédet az oroszokkal az ukrajnai háború miatt. Ezek után várható volt, hogy a közös Mars-program is kútba esik – vagy legalábbis átmeneti időre felfüggesztik majd a felek.
Az orosz–ukrán háború összes csütörtöki hírét itt olvashatják.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.